Az Irodalmi Jelen folyóirathoz szerzőként tartozni nemcsak annyit jelent, hogy az írónak van hol publikálnia, hanem inkább olyan, mint egy nagy, hangos család tagjának lenni. Az évek során jönnek a fiatal szerzők, és elköszönünk azoktól is, akiknek mennie kell. Ismerjük már egymás rigolyáit, tudunk egymásról akkor is, ha csak nagyon ritkán találkozunk. Ha együtt vagyunk, mindent meg- és kibeszélünk, ha valaki valamilyen formában segítségre szorul, annak segítünk. Az együtt töltött idő mindig értékes, és mindig különleges. Azt gondolhatnánk, ez így helyes, így kell lennie, nincs benne semmi kiemelkedő, ám ha kicsit ismerjük a szerzőket, tudhatjuk, hogy ez valójában hatalmas dolog. A szerző gyarló, talán gyarlóbb, mint más. Érzékeny, okoskodik, harsány, begubózik, mondhatni undok. Szereti a társaságot, de lételeme az egyedüllét. Tele van kétellyel, kérdésekkel, félelmekkel, nem lehet a kedvére tenni. Ezekből a különleges emberekből összetartani egy csapatot nem egyszerű, hát még akkor, ha egy hatalmas szerzői gárdáról beszélünk, és huszonnégy évről!

Szeptember 12-én és 13-án megrendezésre került az Irodalmi Jelen folyóirat 24. gálája. A díjátadókkal, könyvbemutatókkal, felolvasással, beszélgetéssel zajló kétnapos rendezvénynek az aradi Jelen Ház adott otthont és látta el a résztvevőket mindennel, amit csak szemünk, szánk megkívánt (mert az író ember szeret jókat enni, jókat inni). Az est házigazdája, Böszörményi Zoltán a tőle megszokott szeretettel fogadta az érkezőket Aradon. Az idei évben is volt, aki először járt a neves rendezvényen, és voltunk többen, akik már visszajáró vendégként érkeztünk. Mindkét nap teltházas közönség fogadott minket, soraikban régi ismerősök, új arcok és sok fiatal kísérte figyelemmel a beszélgetéseket. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda köteteinek bemutatója mellett, a második napon tizenkét szerző mutatkozott be és beszélt arról a közönségnek, hogy milyen is írni, hogyan születik egy mű, létezik-e ihlet, vagy csak hajszolt délibáb. A nagy kacagásokon túl a szerzők őszintén beszéltek arról is, milyen fontos a kötelességtudat ebben a szakmában, és a tehetség mit sem ér szorgalom nélkül.

Már megérkezésemkor, ahogy körbeültük az asztalt, tudtam, erről szeretnék írni. Nem arról, hogy ki, mikor, hol, mekkora díjat kapott, nem akarok dátumot, unalmas adatokat, hanem azt akarom megírni, milyen öröm a viszontlátás, és milyen jó egy nagy ölelés a sok online beszélgetés után a kedves kollégákkal. Igazi inspiráció. Nem írom meg, kik és milyen rangban lévő írók, költők érkeztek, csak azt, hogy egyre több asztalt toltunk össze, és ez volt az egyik legszebb pillanat. Minél hosszabb lett az asztalunk, annál hangosabban koccantak a poharak, egyre hangosabb kacagások csengtek bele az aradi estbe.

A rendezvény olyan volt az Aradi Magyar Napok részeként, mint egy nagy torta apró szeletkéje. Az értékes színpadi jelenléten túl két napig Arad jelene lehettünk. Sétáltunk a történelmi helyszíneken, a Maros csodás, békés partján, gyönyörködtünk a szebb napokat is látott épületekben, emlékeztünk a vértanúkra, mindenki a maga módján, aztán elindultunk a szélrózsa minden irányába, remélve a viszontlátást. Végtelenül hálás vagyok ezekért az együttlétekért, a személyes találkozásokat semmivel nem lehet kiváltani. Ha csak egy rövid időre is, de igazi élő irodalmat vittünk a drága Aradra. Nem tudjuk még, hogy milyen év következik ránk, de az biztos, hogy nagy szeretettel várjuk az Irodalmi Jelen folyóirat 25. születésnapját. Gratulálva minden kedves díjazottnak, megköszönve az újabb lehetőséget, azt hiszem, hogy a szerzőtársakkal egyetértésben mondhatom: jó ehhez a családhoz tartozni.

Lőrincz P. Gabriella