Csoportban jelen lenni tanulási lehetőség, ha az ember csoportvezetőként van jelen, a tanulási lehetőség olyannyira hatványozódik, hogy már a fele sem tréfa. Ani tizennyolc éve dolgozott csoportokkal, és sok stratégiát kipróbált azzal kapcsolatban, mennyire és milyen minőségben legyen jelen, és mennyire avatkozzon be a csoportban zajló azon folyamatokba, melyek szorosan nem tartoznak a csoport adott céljához. Ezekben a csoportokban valaminek az elsajátítása a cél. Bizonyos folyamatok, melyek a csoporttagok között zajlanak, hátráltatják ennek az elsődleges célnak az elérését, ugyanakkor rengeteget lehet tanulni belőlük más szinten. De az mindig kérdés maradt Ani számára, az adott csoporttagok tudnak-e tanulni a folyamatokból, amit ők maguk idéznek elő. Végül belátta, hogy a csoportvezetés olyan pozíció, ahol muszáj megtanulni, hogy az ember egyszerre kint és bent is tudjon egeret fogni. Kívülről jó átlátni a folyamatokat, és menedéket venni ebben a külső pozícióban, ugyanakkor lehetetlen teljesen kivonni a csoportból a jelenlétet. (A csoportvezető így már nem is a jó szó.)

Nemrég Ani egyik csoportjában egy mantra éneklését tanította. Az emberek kérdéseket tettek fel, és egészen jól megértette velük, mi a mantra, olyan párhuzamokon át, hogy például egy mantrát minimum máris tudnak, a Miatyánkot. Eljutottak végül oda, hogy miért olyan Ani hangja vagy másoké, akiket hallottak videóról, mantraéneklés közben, amilyen, az övék viszont libafos.

– A libafos hangon való imádkozás (hiszen a mantra imát jelent) se nem jó, se nem rossz, hanem egy ideiglenes állapot. Megértem, hogy valakit nyomaszt, ha hallja, milyen hang jön ki a saját torkán, de legalább inspirálódik a nyomasztódása által, ha már – mondta Ani. – Hogyan is magyarázzam meg nekik? – gondolta – Azt hagyjuk, hogy milyen évekig tartó képzés és gyakorlás van e mögött, mert az átlagember, aki nem dolgozott mester vagy szerzetes vezetése alatt, és a kolostorokat úgy kerüli, mintha ott osztanák a dílerek a nép ópiumát, ami szerintük a Pokolban való máglyahalál kapudrogja, úgysem hiszi el vagy tudja elképzelni.

Ani onnan tudott a magyarázattal elrugaszkodni, hogy a hang, ami az ember száján kijön, egyrészt technika, és másik részben az ember abban az állapotában, amelyben épp a jelenlegi tapasztalatai és megértése alapján tartózkodik. „[A]mi [azonban] kijön a szájból, az a szívből származik” – mondta Jézus Máté szerint. A technikát hamar megértették az autentikus magyar népdaléneklési technikán át úgy, hogy összevetették, hogy énekelnek magyar nótát vagy népies műdalokat (általában), és hogyan szól egy népdal hagyományhű előadásban.

Akkor jött a kemény dió.

– Hogy hogyan is értsék meg azt, hogy „ami kijön a szájból, az a szívből származik”, anélkül, hogy magukat becsmérelnék, hibáztatnák, vagy arra a következtetésre jutnának, hogy szívük szarral teli zsák. Hiszen egy dolog felelősséget vállalni a magunk tudati tisztaságának előmozdításáért, és másik dolog bűnösnek érezni magunkat azért, amik pillanatnyilag vagyunk – hiszen sajnos a bűn(bak keresés) és egyidejűleg a felelősség elhárítása szerves része kultúránknak, de nem visz előre – gondolta Ani.

Olyan példát akart mondani, ami érinti is őket, de nem személyeskedő. Így érkezett el a csoportban zajló folyamatokhoz, amelyekre úgy gondolt, milyen érdekes volna egy csoportdinamikákat rögzítő kamerával felvenni őket.

– Úgy lehet a hangot/beszédet/éneklést csiszolni, hogy az ember a szívét csiszolja, vagyis eltávolítja onnan a fölösleges dolgokat, például a gyűlöletet. Sok ember persze meg van róla győződve, hogy benne ugyan nincs gyűlölet, sőt, ezt másról feltételezni sem gondolja szalonképesnek. (Pedig például rólam jogosan feltételeznék.) Pedig de, hiszen az érzelmek akár sokféle álruhában felkelhetnek az emberben, és akkor megtalálja hozzá a tárgyat, amivel táplálhatja. Micsoda pompás jelmez például az erkölcs, a segítő szándék és a jóindulat. Mondjuk, A. csoporttag B. csoporttagot felhasználja arra, hogy összeugrassza C-t és D-t. Bár a saját életét sem tudja átlátni, sem irányítani, azért a másokéba beleszól. A karma felületes megértése még odáig is elvezetheti a viszályszítót, hogy úgy vélje, a szándékos tett nem lesz kártékony, hiszen a szándéka jó (helyes) volt. Már látom is egyik kedves mesteremet, amint nyugodt hangon, mosolyogva mondja: „Fenét volt jó a szándékod. Inkább érzelmi éretlenségről és zavart tudatról lehet itt szó. Meditálj többet!” Viszont probléma az nincsen. A krízishelyzetek előrevisznek, hiszen az élet egyirányú utca, csak előre tud haladni az ember. Úgyhogy mindenki nyugodjon meg!

Ezen a ponton inkább abbahagyta, hiszen az éneklésről beszélt, és az ennyiből is érthető. A relaxáció alatt a csoporttagok mint csukott óriáskígyók feküdtek, Ani pedig remélte, van annyi emésztenivalójuk, hogy nem akarják őt is bekebelezni. Mint az elmúlt hetekben, amikor rá osztották B. szerepét.

Szilágyi-Nagy Ildikó