Szederinda kúszik az erdőszéli fácskákra, varjú követ, károgva énekli monoton történetét. Az út burkolata öregebb öregapámnál, nyomokban mutatja: itt is volt makadám valaha. Romos híd vezet át a patak fölött, inkább leereszkedek a mederbe, kőről kőre lépkedve próbálok átkelni. Megcsúszom, a vízbe esem. Vizesen könnyeben viselem a hőséget. Tocsogva megyek tovább. Valahol van egy üreg egy sziklában, onnan ered a patak, azt hiszem, oda tartok.

Repcemező napszíne ölel körbe. Méhek gyűjtögetik a pollent a szirmok közül, megporozzák a friss bibéket. Csupán a fejem látszik ki a táblából, bármerre nézek, ugyanazt látom: sárga tengert. Nincsenek égtájak, nincs tájékozódási pont, a nap delel, nem mutat irányt. Ha van is némi zaj, mely segíthetne, elnyomja a méhek zümmögése. Elfekszem a földön. Szélnek eresztem magamból a méheket és más fullánkosokat – menjenek, csak menjenek. A nap előbb-utóbb megmutatja nyugtának irányát.

Szőlőtőkék, mint kővé merevedett hadsereg. Ki tudná megszámolni, mennyien. Egymáshoz kötözve, mint a vak foglyok. Párállnak a göröngyök, nehéz a levegő. Lehunyt szemmel a szüretet látom, egymást kergetik a mozgalmas őszök, a préselések, mustkóstolások, hol vidám, hol szomorú emberek. Arc nélkül. De nem lehet csukott szemmel járni – és várnom nem lehet. Szalutálok a legvastagabb tőkének.

Telehold van, de nem tiszta az ég. A bokrok fekete buborékok a mező fekete szövetén. Két fényt fogsz látni, mondták. Balra a vasúti megállóét, jobbra egy másikat. Balra tarts. Valahol farkas vonít, pásztorok kutyái kontráznak neki csoportos csaholással. Kőbe rúgok, nem nagy, öklömnyi. Felmarkolom, jól jöhet, ha túl közel kerül a csaholás. A vonítás ellen nem használ. Az éjszakai személyvonat egy óra múlva áll meg itt, egy percre. Két fényt fogsz látni, mondták. Egyet látok.

A magasfeszültségű vezetéket követem. Erdőnyiladékban vezet. Kilométereket rövidítek így? Ha igen, mennyit? A kábelekben idegesen percegve kerülgetik egymást az elektronok. Zene is lehetne, ha kissé figyelmesebbek lennének. Sosem lesznek, a percegés állandó és változatlan. Viharfelhő integet nyugatról, nőttön-nő, közeledik hát. Ha ő gyorsabb, majd bebújok egyik oszlop rácsai közé. Faraday-kalitka, kívül fut le rajta a villám ereje. Végül én vagyok gyorsabb.

Embernyi odvak a platánsor némely fájának törzsében. Pókok remetéskednek bennük, hangyák, darazsak, egyéb apró lények. Fék megrontói, harkályok tömegpusztításának áldozatai. Tudom, honnan jöttem, tudom, hol vagyok. Tudom, merre tartanék. A keresztútnál másik irányba tekerem a kormányt. Mofetták kénköves szagát akarom érezni. Tele a tank.

Jöhet a következő.

Király Farkas