Kemény munka a kőfejtés. Kalapácsok csattannak az ékeken, csákányok csapnak a kövek közé – nem akárki bírja a ritmust efféle külszíni bányákban. A kemény bányászok nem érnek rászólni a gyerekre: hé, kölyök, nem itt a helyed! A hétéves Kéri Gábor tehát nyugodtan téblábol a kövek között, talán gyíkot figyel, bogarakra vadászik.

Mígnem kiabálásra lesz figyelmes: őt hívják az egyhelyre összegyűlt férfiak.

Lyukat mutatnak neki a kősziklában. Munka közben mutatkozott meg, beleesett az értékes feszítővas. Felnőtt a lyukba nem fér be, hát Gábor derekát kerítik körbe kötéllel, égő gyertyát adnak a kezébe, és leeresztik az ismeretlen, sötét mélységbe. Vajon elég lesz-e a kötél? És nem fújja el a huzat a gyertyát?

A kötél eléggé hosszú volt, a gyertya lángja sem lobbant el. A feszítővas is megkerült.

Első verzió. És hosszú évtizedeken keresztül Kéri Gábor volt az egyetlen ember, aki elmondhatta, hogy látta az akkor névtelen barlang csodálatos nagytermét. Mert a bányászok azon nyomban eltömték a bejáratot, nehogy ember vagy állat véletlenül beessen. Történt ez 1896-ban, Balatonfüred határában.

Ám a csend világának legerősebb varázs az, hogy aki egyszer látta, sosem felejti. Kéri Gábor gondolatait is állandóan izgatta a titokzatos föld alatti terem. Felnőttként a saját erejével, kifejezetten erre összegyűjtött pénzből, és két keze munkájából bejáratot tört a barlangba. Felhívta a hivatalos szervek figyelmét is, és a Magyar Barlangkutató Társulat 1934-ben feltárta, feltérképezte és új bejáratot építtetett.

Második verzió. A barlangot 1882 októberének végén tárták fel, amint arról a Veszprém megyei hivatalos helyi közlöny 1882. november 5-én beszámol: „A múlt héten Balaton-Füreden a Tamás-hegy nyugati oldalán, mintegy 120 láb relatív magasságban a kőfejtők cseppkőbarlangra bukkantak. Mintegy 100-120 lépésnyire hatoltak bele, és több elágazást észleltek. A tudományos kutatás rövid idő múlva részletes leírását adhatja e valóban érdekes felfedezésnek, mely bizonnyal a Balaton-egylet iránt is fokozni fogja az érdeklődést.” A következő év 1883. március 5-én a Keszthely című lapban a barlang részletes leírása is megjelent. Kadic Ottokár először 1930. június 22. és július 3. között foglalkozott a helyszínen a barlang vizsgálatával. Ő indítványozta, hogy: „Mivel ennek a szép barlangnak nincs neve, azt a nagynevű geológus tudósunk, a Balaton földtani viszonyainak fáradhatatlan kutatója, néhai Lóczy Lajos dr. emlékére, Lóczy-barlangnak nevezzük el.”

Az igazság nyilván a két (vagy még több) változat egyvelegében rejlik. Egy barlangnak amúgy is csak javít a hírnevén, ha a keletkezését-feltárását illetően nem egyértelműek az adatok. Hiszen kik vagyunk mi, hogy sárkányok, tündérek, szent emberek s letűnt korok egyéb nagymenőinek barlangteremtő munkásságát megkérdőjelezzük…

Csak abban vagyok biztos, hogy a Lóczy-barlangot bejárni nem hiábavaló. Nincsenek benne monumentális termek, sem gigászi cseppkövek, mégis érdekes egy magamfajta, föld mélyén ezt-azt már látott figura számára is: sehol nem láttam ilyen pompásan megmutatkozni azt, hogyan képes görbülni a kő, sőt maga a hegy, a hegység. De láthatók a „plafonban” víz vájta gömbüstök, a falakon éppen alakuló borsókövek, tűzkő-intarziák a mészkőrétegek repedéseiben, és még néhány apróság, amiről nem árulok el semmit – majd a helyszínen a vezetők.

P.S.: Nem kell parázni: denevérek nincsenek.

Király Farkas