„Ahhoz, hogy sikeres légy, tanulni kell”

A Schüssler natúrkozmedikumokat néhány éve gyógyszerész barátom tanácsára kezdtem használni, majd 2020–21-ben volt szerencsém együttműködni a céggel, ekkor ismertem meg a márka alapítóit, Soós Adriennt és Makovényi Lászlót. Változatos életpályámon láttam sokféle hozzáállást, a Schüssler-cég esetében már a szerződéskötéskor feltűnt: nemcsak a kozmetikumok tiszták, de a szándékok, a hozzáállás is. Soós Adriennel beszélgettem. – Szilágyi-Nagy Ildikó interjúja.

Szilágyi-Nagy Ildikó: A Schüssler Natur CosMEDics márka ötlete 1996-ba nyúlik vissza, amikor egy németországi gyógyszercégnél dolgoztál, és megismerkedtél a Schüssler biokémiai sókkal. A Schüssler-sók rendszere találkozott azzal az igényeddel, hogy segíts az embereken, így születtek meg az ásványi sókat használó kozmetikumok, melyek világviszonylatban is egyediek. Nagyon figyelsz arra, hogy a termékek a lehető legkevésbé terheljék a környezetet. Több termék hatóanyaga megfelel a szigorú ECOCERT minősítésnek, és a kozmetikumok összetevői „korallbiztosak”, azaz a vízbe jutva sem terhelik a környezetet. Mikor, hogyan támadt fel benned az igény, hogy hivatásoddal is tégy a természet megőrzéséért? Miért tartod fontosnak, hogy ne csak PR-szinten beszéljünk a „környezetbarát összetevőkről”, és ne csak jelzésszerűen használjuk, hanem aktívan cselekedjünk a Föld és az ember egészségének érdekében?

Soós Adrienn: Vidéken nőttem fel, ahol a természet szeretete és megóvása már azokban az években is nagyon fontos volt számunkra. Ezt szerettem volna megőrizni, továbbvinni a budapesti életemben is. A ’90-es években Bécsben éltem egy ideig, az ott látottak is nagy hatást gyakoroltak rám: lenyűgözött az a környezettudatos életmód, amit az osztrák fővárosban már akkoriban megtapasztalhattam. Nemcsak üzletasszony, de családanya is vagyok. Két gyermekem van, Lili 16, Zalán 6 éves. Az ő jövőjük forog kockán, rájuk kell már igazából koncentrálni, fontos, hogy milyen világban nőnek majd fel. Tudom, hogy a cégemmel csak egy kis pont vagyok a nagy egészben, de valahogyan így kellene mindenkinek gondolkodni: a kis pontokból áll össze a nagy egész, és csak úgy lehet változást elérni, ha valóban tenni akarunk érte!

SzNI: A termékfejlesztésben kvantumkémikus kolléga is részt vesz. A kvantumkémia manapság olyan fantasztikus elméleteket tesz át gyakorlatba, hogy könnyen lehet, merő bolond beszédnek hiszi valaki, aki nem jártas legalább ismeretterjesztő szinten a kvantumtudományok világában. Neked mi volt a legmeglepőbb dolog, amiről nem gondoltad volna pár évtizede, hogy lehetséges?

SA: A technika fejlődése. (Mosolyog.) Az, hogy 1974-ben igényelték édesanyámék a telefont, amit 1992-ben be is kötöttek hozzánk, ma pedig már besétálsz egy üzletbe, megveszed a készüléket és az előfizetést maximum 1 óra alatt… Vagy az utazás: gyerekoromban hónapokat kellett várni az útlevélre, korlátozva volt gyakorlatilag minden, ma pedig bárhová elrepülhetünk a nagyvilágban. De említhetném az elektromos autókat vagy a mozgó járdát is, ilyesmikről 20–25 évvel ezelőtt még csak nem is álmodhattunk…

SzNI: Az árképzés szociális érzékenységről is tanúskodik. A kínálatban a drágább hatóanyagú termékek mellett megtalálható egy alap vonal is, mely viszonylag kedvező áron biztosít segítséget bőrproblémákra, szinte terápiás igénnyel. Szerinted luxusnak számít a bőrápolás a mai viszonyaink között?

SA: Remélem, nem, azon dolgozunk, hogy ne legyen az! Kiemelten fontosnak tartom, hogy elérhető árú termékeket is áruljunk, hogy mindenki megtapasztalhassa a Schüssler ásványi sókkal és a többi hatékony, de gyengéd természetes összetevőkkel gazdagított kozmetikumaink bőrszépítő erejét. Persze az ár mindig egy relatív tényező, de azt tartjuk szem előtt, hogy a lehető legjobb minőséget kínáljuk a lehető legkedvezőbb áron.

SzNI: A Schüssler bőrápoló termékek nem elnyomják a tüneteket, hanem a bőr természetes egészségét hivatottak helyreállítani, és a holisztikus szemléletre ösztönzik használójukat. Mai társadalmi berendezkedésünk, életmódunk éppen, hogy nem támogatja az egész-séget. Ellenkezőleg, a túlpörgött, túlkommunikált életmódot, az egydimenziós, mérhető anyagi eredményeket bátorítja. Személyes életedben hogyan tudod a holisztikus szemléletet megvalósítani, és összehangolni azzal, hogy egy vállalkozást vezetsz, amelynek fennállása, emberek munkahelye anyagi eredmények függvénye is?

SA: Úgy gondolom, hogy mint minden dolgozó anyának, nekem is a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése a legfontosabb a hétköznapokban. De arra is törekszem, hogy a család és a hivatásom mellé beleférjen némi „énidős” tevékenység is: odafigyelek az egészségemre, rendszeresen sportolok, nekem mostanában a pilates vált be leginkább. Nemcsak a testemet mozgatja át, hanem mentálisan is teljesen kikapcsol. De természetesen a bőrápolási rutinom is közrejátszik abban, hogy jól érezzem magam a bőrömben. A C-vitaminos arcpermet, a C-vitaminos arcszérum és az Age Protection nappali arckrém a kedvenc Schüssler-termékeim, ezeket mindennap használom, de a Bőrtökéletesítő arcelixírt is bevetem hetente néhányszor, mert nagyon szereti a bőröm.

SzNI: A fentiekből látszik, tudatosan élsz, és képes vagy önmagad motiválni. Úgy gondolom, a tudatosságot az ember maga építi ki fokozatosan. Melyek voltak azok az élmények, találkozások, olvasmányélmények az életedben, melyek előre vittek a tudatosság, az önismeret ösvényén? Milyen belátásokkal gazdagították ezek a hétköznapokhoz való viszonyodat?

SA: Az a személy, akit elsőre és mindenképpen szeretnék megemlíteni, az édesanyám. Nagyon sokat beszélgettem vele fiatalabb koromban is már, segített megismerni önmagam, tükröt tartott olyan helyzetekben, ahol ez fontos volt. A mai napig szeretem vele (is) átbeszélni a gondjaimat, kihívásaimat, mert neki mindig is volt egy egyedi rálátása a dolgokra. Elég sok szakmai könyvet olvasok, okos emberek tréningjeire járok, ami a munkámat segíti, folyamatosan fejlesztem magam ezek segítségével is. Tudatosan figyelek arra, hogy az iparági folyamatokkal tisztában legyek. Olvasmányok közül: nekem kb. 10 éve Jodi Picoult a kedvenc írónőm, tőle biztosan elolvasok minden új könyvet. Azért fantasztikus ő, mert mindig olyan témát választ, ami nagyon speciális, és ahhoz, hogy ennyire részletesen, érthetően tudjon írni róla, nagyon-nagyon bele kell magát ásnia, utána kell néznie. Ez számomra lenyűgöző és követendő! Ahhoz, hogy sikeres légy, tanulni kell, nincs mese!