Patocska Olivér énekes, dalszövegíró, költő, 2017 óta a Magyar Művész Válogatott tagja. Rendkívül sokoldalú személyiség. – Kovács Dániel Gábor interjúja.ú

Kovács Dániel Gábor: Mikor jött a képbe nálad a foci?

Patocska Olivér: Gyerekként a nagypapám mindig abban a szobában nézte a tv-t, ahol mi aludtunk, és titokban hagyta, hogy nézzük, a nagymamánk akarata ellenére. Később, 10 éves koromban lett egy Vieri mezem, továbbá egy Zidane mezem, egészen véletlenül, és ennek okán kezdtem el külön figyelmet irányítani ezekre a játékosokra. Zidane később akkora hatást gyakorolt rám, hogy hosszú évekig zinedine10 volt a felhasználónevem mindenhol, még a jelszavamnak is volt hozzá köze. A Dózsa György Gimnázium hallgatójaként nincs is nagyon más lehetősége az embernek, mint az iskola futballhagyatékához csatlakozni. Minden évben egy egész évet átölelő kispályás teremfoci-bajnokság zajlott 3-3 fős csapatokkal, amit követett mindenki, aki részese próbált lenni a cirkulációnak. Ezen felül egész jó eredményeket ért el az intézmény „válogatottja” évről évre. Megtiszteltetés volt a keret tagjaként kikerülni a büszkeségfalra. A Csőmonti edzőtáborában is jártam, és felkeltettem az edző figyelmét, aki le szeretett volna igazolni a csapatához azonnal, de a család egyöntetű véleménye az volt, hogy az én adottságaimmal nem sportolóként kéne érvényesülnöm a világban, hanem a mentális képességeimet kell kamatoztatnom. Itt tulajdonképpen el is dőlt ez a kérdés egy életre, többet nem is gondoltam a sportra másképp, csak mint hobbi. Később még a Duna SK, a Láng és a Futball Féria edzéseire jártam azzal az őszinte szándékkal, hogy visszatérek, de sosem volt elég időm.

 KDG: 2017 óta vagy tagja a Magyar Művész Válogatottnak. Hogy kerültél a csapatba, és milyen poszton játszol?

PO: A zenének köszönhetően ismerkedtem meg Csitári Gergővel, aki akkor már az MMV kerettagja volt, és akivel a Petőfi TV műsorvezetőjeként kerültünk közelebb egymáshoz. Bekövettem Instán, és az Insta-storyjában láttam, hogy létezik ez a csapat. Bekéredzkedtem, majd próbajáték után engedélyt kaptam csatlakozni a kerethez. Védőként jelentkeztem, mert mindig is azon a poszton éreztem magabiztosabbnak magam. Nem én vagyok az edző kedvenc választása, nem is valószínű, hogy az leszek a közeljövőben. Ez nemcsak a futballnak köszönhető, hanem a visszahúzódó személyiségemnek. Szívesebben töltök időt magamban, így nem is alakítottam ki olyan mély kapcsolatot a keret tagjaival, mint ami általánosan jellemző közöttük.

KDG: Mennyire van jelen a mindennapjaidban a sport?  

PO: Az utóbbi időkben a legjobb barátom az úszás, a konditeremben saját súlyos edzések és természetesen a futball.

KDG: Odafigyelsz az egészséges táplálkozásra?

PO: Életemben nem szívtam cigarettába, nem drogoztam, 21 éves korom óta nem fogyasztok alkoholt, az elmúlt években szinte csak csapvizet vagy mentes ásványvizet iszom. Azonban cukorfüggő vagyok, és nem tudok szabadulni tőle. Ha sikerül is napokig távol tartanom magam, utána képes vagyok nagykanállal leülni egy tepsi házi tiramisu vagy almáspite mellé. Szerencsére a konyha nem idegen számomra, még szakács is voltam pár évet Németországban, Angliában, Ausztráliában és Ausztriában, így a kedvenc ételeim elkészítése nem okoz gondot. Egy ideig nagyon figyeltem a kalóriákat, mértem az ételeket, számoltam a mikro makro mindent, még élveztem is, mert statisztika, ami a barátom. De mikor lesz mindig beteg az ember? Amikor áttörés közelébe kerül. Mennyi ideig lesz beteg az ember? Hogy az addig elért látható eredmények visszaüljenek a kispadra szurkolni. Utána pedig még soha nem volt könnyű az újrakezdés.

KDG: Éveket töltöttél el külföldön. Hol érezted magad a legjobban? 

PO: Több mint 40 országban jártam, a bakancslistámon még rajta van Dél-Amerika néhány állama, a karibi térség, Afrika zöme, Japán (ahova meghívtak jövőre dalt írni), és a legújabb elképzelésem, hogy felkészülök egy expedícióra a Déli-sarkhoz. Azt gondolom, hogy minden ország, ahol éltem valaha, nyomot hagyott a viselkedésemen, a gesztusaimon. Németország volt az egyik kedvenc helyem, ma már nem élnék ott, sokat változott azóta.

KDG: Számos karitatív programon vettél részt a Magyar Vöröskereszttel vagy éppen az Országos Gyermekvédelmi Főigazgatósággal együttműködve. Miért ennyire fontos ez neked? 

PO: Drága anyukám mindig mindent megtett, hogy gyerekek lehessünk és hogy kipróbálhassunk mindent, ami érdekelt minket, hogy ne éhezzünk, ne fázzunk. Gyerekként talán nem is tűnnek fel dolgok, főleg úgy, ha még az a generáció vagy, akinek nem ég a retinájába a kijelző fénye mindennap. A környék, ahol felnőttünk, nem követelte meg, hogy „burzsoá” módon öltözködjünk. Közös kertünk volt hat másik 25-30 m²-es szociális lakáskával a Szent László utcában még a komoly beruházások előtt. A szomszéd, ha lopott pár karton fagyit, nekünk is hozott. Nem éreztem ott félelmet. Nem gondoltam, hogy veszély vár rám, ha kimegyek este abba az utcába, ahol a friss levegő keveredett a zacskóban égő Technokol Rapid szagával. Áldott életem volt mindig. Szerencsés vagyok! Amikor az első nagy áttörést elértem a ByTheWay nevű fiúbandámmal, úgy éreztem rögtön, hogy itt az ideje vissza is adni, tölteni azt a csuprot, amiből jóllaktam egész életemben. Én kaptam lehetőséget, és magam is lehetőség, motiváció akartam lenni azoknak, akik akár rosszabb helyzetből indulnak, mint én valaha. A legutóbbi kezdeményezésem a #majdmiosszedobjuk utcazene-sorozat. Lényegében a Máltai Szeretetszolgálat segítségével kapcsolatba kerülünk olyan emberekkel, akiknek csekély mértékű anyagi ráfordítással, ha nem is végleges, de legalább rövid távú segítséget tudunk nyújtani egy pénzbeli teljesítés útján. Például bevásároltunk egy túlsúlyos leszázalékolt úrnak, akinek nem állt módjában ruhát venni magának. Ehhez tőkét kalapozással teremtünk utcazenélés közben. Bízom benne, hogy idővel egyre többen csatlakoznak a programomhoz. 

KDG: Az OliverFromEarth projektnév elnevezés honnan jött?

PO: A művésznevem eredete nem csak életfilozófiai eredetű. Külföldön is érthető és felismerhető brandnevet kerestem magamnak, ami magában hordozza a gondolatot, hogy az egyetlen releváns szempont, ami alapján valakit érdemes megítélni, azok a döntései, és soha nem az egzisztenciális, faji, vallási vagy egyéb háttér.

KDG: 2021-ben a Kertész Imre Intézet által kiírt Pilinszky Másként pályázaton a három díjazott között szerepeltél – Pilinszky Téli ég című művét zenésítetted meg. Hogyan jött az ötlet, hogy jelentkezz? 

PO: Felkért egy művész, hogy készítsem el neki a versmegzenésítést a pályázathoz, kifizeti a munkadíjamat. Nem gondoltam, hogy valaha versmegzenésítéses megbízást kapok. Nehéz volt belevágni, mert a legutóbbi tapasztalásom az volt A walesi bárdokkal, hogy az ember súlyosan megégetheti vele a kezét. Egy versmegzenésítés legfontosabb szabálya szerintem, hogy a zene nem dominálhat a szöveg felett, azt kiszolgálni hivatott. Az üzenetét felerősíteni, megtámasztani. Olyan hamar ment aztán az alkotás, hogy hirtelen egy második is elkészült az ügyfélnek, akkor már természetesen magamnak is készítettem egyet, aztán benevezem. Nem sokkal később hívott az intézmény vezetője, hogy bekerültünk a három kiválasztott dal közé, s nemcsak a saját megzenésítéssel, de azzal is, amit a megrendelőnek készítettünk. 

KDG: Ez akkora hatással volt rád, hogy elkezdtél verseket írni.

PO: A versírás első fázisa innen ered; inspiráló volt a szöveget szolgálni a zenével. Érdekes kihívás. Olyan dallamot írni, ami nem töri szét a szavak prozódiáját, ami pont ott hangsúlyos, ahol ízt és erőt ad a gondolatnak. 2021 vége borzasztóan sikeredett számomra, és végül megpecsételte a következő időszakomat. A depresszió felfalt, és én hagytam és tápláltam is. Hamar 20 kilót fogytam, és izoláltam magamat a világtól. Azóta talán csak 2 vagy 3 dalt publikáltam. Viszont úgy döntöttem az elején, hogy akármerre is vigyen ez az út, amin elindultam, dokumentálni szeretném a munkásságommal. Elkezdtem a folyamat különböző fázisait versekbe foglalni. Ezek közül válogattam ki azokat, amikből dalokat lehetett írni. Ez lesz az Ex/pozíció album, amint lesz bátorságom kiadni. A verseim részben a dalaim is, és azon szerzeményekben megbúvó gondolatok, amiket másoknak adtam kenyérre- és vízrevalóért. Van, amit bánok, hogy el kellett adni, de attól még hozzám tartozik. Azóta megírtam egy egész kötetnyi verset, amit Balázs Imre József irodalmár véleményezett, ami végtelenül megtisztelő. Megpróbálom idén kiadni, de legkésőbb jövő év első felében. 

KDG: Mik a terveid még a közeljövőben? 

PO: Nemrég értem haza Norvégiából, idén még megyek Horvátországba, Csehországba, Szlovákiába és Hollandiába dalt írni. Szeretném befejezni és kiadni az Ex/pozíció albumomat és leforgatni a kisfilmet, amit tervezek hozzá már két éve. Az Amenadiel verseskötetem publikálását is erre az évre terveztem, illetve van egy vidékfejlesztési programom, ahol egy kis Tisza menti település életszínvonalát próbáljuk javítani. Ennek az első fázisa, hogy munkát biztosítunk számukra, ahol az eddigi keresetük többszörösét tudják hazavinni, így nem kell elhagyniuk a falut, ami nem néptelenedik el. Amint jól állunk ezzel a fázissal, majd mondom tovább, de előbb ezzel szeretnék sikereket elérni. A #majdmiösszedobjuk programhoz hamarosan kiválasztom a következő támogatottat. Szeretnék sok időt tölteni a családommal és dolgozni azokon a dolgokon, amik úgy érzem, hogy a mentális békém rovására mennek. Ezek a dolgok magán eredetű, természetemből fakadó jelenlegi személyiségjegyek. Talán fogalmazhatnék úgy is, hogy szeretnék dolgozni magamon, hogy ne okozzak magamnak annyi csalódást.