Olga Tokarczuk 2022-ben megjelent regényét (Empuzjon) idéntől magyar nyelven is kezébe veheti az olvasó Körner Gábor tolmácsolásában. Az alcím (Természetterápiás horror) nyomán jogosan számíthatunk az ökogótika jellegzetes jegyeinek kibontakozására, Howard Phillips Lovecraft Cthulhu-mítosza pedig minden bizonnyal előnyt élvez egy efféle olvasat fényében, nem is gyümölcstelenül. Narráció és témaválasztás tekintetében az Empuszion legközelebb talán Tokarczuk Bizarr történetek(Opowiadania bizarne, 2018) című novelláskötetéhez áll, akár a hajmeresztő kisepikai alkotások meghosszabbításaként is olvasható. Emellett a Nappali ház, éjjeli ház (Dom dzienny, dom nocny, 1998) gender-aspektusaiból és a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át (Prowadź swój pług przez kości umarłych, 2009) misztériumaiból is számos elem átöröklődik ebbe a művébe. Bár legitimnek tartom a regény nemzetközi recepciójának azon fősodrát, amely A varázshegy (Der Zauberberg, 1924) című Mann-regény tüdőszanatóriumának világával állítja párhuzamba Tokarczuk művének atmoszféráját ‒ és amelyről magyar viszonylatban Gajdos Nárcisz ír a Revizor felületén közölt kritikájában ‒, legalább ennyire relevánsnak tartom az ökogótika hagyományai és a biológiai, illetve társadalmi nem problematikái felől megközelíteni a regényt.

A lengyel Mieczysław Wojnicz karaktere a kezdetektől rétegzettnek és kellően sejtelmesnek bizonyul: finom és visszafogott megnyilvánulásai a késleltetés narrációs eszközeiként tételeződnek, amelyek a regény utolsó két fejezetében érik el csúcspontjukat. A főhős alakjának fokozatos felépítésével párhuzamosan bontakozik ki a völgyben húzódó Görbersdorf mítosza is, amelyre Walter Frommer szólama ráerősít, Semperweiß doktoré viszont kétségbe vonni igyekszik. Már a kötet mottója gyanánt szolgáló Pessoa-idézet is a magyarázatok hiányának és az árnyékból figyelő idegen jelenlétének ezt a feszítő és szorongást keltő lecsapódását előlegezi meg. A békeszigetnek beállított településsel kapcsolatban, ahol nincs temető, nincsenek sírok, Wojnicznak hamar kételyei támadnak, a panziótulajdonos feleségének holtteste láttán ugyanis szorongást keltő pletykák indulnak a tüdőszanatórium betegei között. Kideríti, hogy a szomszéd település temetőjében évtizedek óta minden novemberben elhantolnak egy görbersdorfi lakost, pontosabban a szanatórium egy-egy néhai ápoltját, és nem éri be a súlyos betegség magyarázatával. Az elhalálozások rendszeressége, Frommer mítoszai és az egyre romló állapotú Thilo kitörései arra sarkallják, hogy utánajárjon a vidék kísérteties történéseinek.

A nőkre reflektáló asztali beszélgetésekből áradó hímsovinizmus, valamint a mohából, kövekből és nyírfakéregből összetákolt erdei Puppék, amelyeket az 1910-es évek lengyel szénégetői azért készítettek, hogy nemi vágyaikat kiélhessék, mind ráhangolnak arra a bizarr fordulatra, amely Wojnicz karakterében mint hermafroditáéban összpontosul. A hosszú, már-már túltárgyalt esti beszélgetések kereszttüzében hallgató tüdőbeteg titkáról senki sem tud, legfeljebb sejtelmeik vannak, az utolsó előtti fejezetben azonban egy rutinvizsgálat során Semperweiß doktor szembesül polarizálhatatlan biológiai nemi másságával. Bár napjainkban didaktikusnak és elcsépeltnek hangozhat a doktor megnyilvánulása, az 1910-es évek derekán minden bizonnyal egyedinek minősül, ahogyan a kétneműségről beszél Wojniczcsal: „Csak azzal vigasztalhatom, hogy sok olyan ember van, mint maga […]. Maga nem illeszthető be a primitív, éles felosztásba, emlékeztet arra, hogy az uralkodó világkép nagyon is önkényes, az ítélkezők saját bizonytalanságára épül. Egy olyan valaki, mint maga, ellenszenvet és gyűlöletet kelt, mert egyértelműen emlékeztet arra, hogy a fehér-fekete világ víziója csalóka és pusztító.” (248.)

A novemberi telihold közeledtével a Tuntschiktól megóvandó Semperweiß doktor mihamarabbi távozásra ösztökéli Wojniczot, azonban mindketten elkésnek: a szanatórium lakóját a nevezetes délutánon pharmakoszként egy fához kötözik a mitikus lények számára, akik a narráció szintjén a kirívó egyes szám első személyű rövid megszólalások képviselői. Mivel azonban a görbersdorfi lakosok nem tudnak Wojnicz kétneműségéről, a bűnbakot a Tuntschik elutasítják, lévén, hogy évtizedeken át mindig férfiak voltak az áldozatok, választásuk pedig Wilhelm Opitzra, a megözvegyült panziótulajdonosra esik. A gótikus regény stílusjegyeihez híven ezekről az emberáldozatokat megkövetelő teremtményekről kevés információ adott, sokkal inkább a hamvas ízekből, a dohos levegőből és a burukkoló padlástéri hangokból nyernek a regény szereplői olyan tapasztalatokat, amelyek végül a Tuntschikban koncentrálódnak.

Tokarczuk teret enged az olvasói spekulációnak úgy, hogy közben az elbeszélés folyamán kimérten és koncepciózusan szórja árulkodó utalásait, a már jól ismert késleltetéseivel pedig ez alkalommal is érdekfeszítővé teszi regényét. Témaválasztásában egy új oldalát mutatja meg azoknak a tartalmaknak, amelyek a Nappali ház, éjjeli házban vagy a Hajtsad ekédet…-ben már elkezdtek kibontakozni, sőt további bravúros narrációs fogásokkal és egy eleddig kevésbé ismert hátborzongató atmoszféra megteremtésével szolgál idén magyar fordításban is megjelent regényében.

Kabai Henrik

(Olga Tokarczuk: Empuszion; ford. Körner Gábor; Vince Kiadó, Budapest, 2025, 275 oldal, 4995 Ft)