Izer Janka első kötetében, melynek címe Ezért nem alszom nálad, jó néhányszor hangsúlyos hangulati elem a természet, illetve a természet nyugalmának hiánya. Ezt a poétikát a mindennapos séta és a gyakori szemlélődés is ihlette. – Szilágyi-Nagy Ildikó interjúja.

Szilágyi-Nagy Ildikó: A Tihanyi ekhó című novellád kezdetén az elbeszélő szembeállítja a természet nyugalmát a populáris kultúra szennyezés jellegével: „Az út a part mentén kanyargott, közel a vízhez, ahol jégtáblákat olvasztott a nap. Hiába volt szép, a buszsofőr a Retro rádiót hallgatta. A kibírhatatlan vernyákolástól feszülten szálltam le a kihalt település közepén, Tihanyban.” Nyilván megvan a helye a populáris zenének, kultúrának is, mégis érzi az olvasó, hogy ebben a novellában ez egy markáns oldalvágás. Mit gondolsz a zajszennyezésről, mely ma az egyik legsúlyosabb ökológiai és közegészségügyi probléma?

Izer Janka: Még a gimnázium egyik évében az osztály legjobb fizika tanulóit – valahogyan nekem is sikerült bekerülni – elvitték a győri Mobilis kiállításra, ahol különböző játékos kísérleteket mutattak nekünk. Az egyik teremben az volt a feladat, hogy miután mind felálltunk, egy gépből egyre magasabb frekvenciájú hangot bocsátottak ki, és aki már nem hallotta, annak le kellett ülnie. Én maradtam állva a legtovább, a vezetők hitetlenkedve bámultak, én pedig azóta is rettenetes élményként gondolok vissza arra a sípolásra. Akkor derült ki – bár erre kiskoromban is voltak jelek –, hogy az én hallásom amúgy is kicsit érzékenyebb, mint az emberek többségéé, több hangot hallok, jóval több inger ér, ami miatt nagyon rosszul viselem a zajt. Sokszor fél perc is elég, hogy ideges legyek egy Youtube-videó hangjaitól. Ezért van az, hogy hetente-kéthetente muszáj hazautaznom Pestről vidékre, mert kikészülök. Persze ez egy nagyon szélsőséges helyzet, de fontos tényekre világított rá, amikor kicsit jobban utánajártam az ezzel kapcsolatos információknak. Talán itt helye van: Egy fiatal, egészséges ember kb. 20 és 20.000 Hz (Hertz) közötti frekvenciájú hangokat érzékel. Viszont az énekesek közül csak nagyon kevesen képesek 1000 Hz-nél magasabban énekelni. A madarak éneke sem sokkal nagyobb frekvenciájú ennél. A zongorán a legmagasabb hang nagyjából 4190 Hz-es, a legtöbb hangszer ennél mélyebb hangú. A hifi minőségű zenelejátszó készülékeknek mégis 20.000 Hz-ig (vagyis 20 kHz-ig) kell tisztán, torzításmentesen szólniuk. (Ismerjük az elromlott elektromos készülékek sípoló hangját, nagyjából az az emberi hallásérzékelés határvonala.) Mindez azt jelenti, hogy a természet leggyakrabban előforduló hangjai huszadakkora, a klasszikus hangszereké legalább ötödakkora frekvenciájúak, mint a gépek által kiadottaké. Tehát nem csak a zajkibocsátó eszközök száma nőtt, de a frekvenciaszám is. A magas frekvencia pedig jobban borzolja az idegeket (elég, ha a csecsemősírásra gondolunk, ám a csecsemősírás magasságának fontos biológiai haszna van). Egy olyan stresszfaktor ez, ami szinte észrevétlenül, sokszor a hangérzékelésünk határán – így beazonosíthatatlanul – okoz frusztrációt. Nem véletlen, hogy a természetben, kikapcsolt telefonnal, autó nélkül olyan gyorsan megnyugszunk. Hiszen ott csak „fehér zaj” van.

SzNI: Ugyanebben a novellában a vallási kultúra és a természet is szembenállásba kerül, amikor az én-elbeszélő a kolostori szobában képtelen alkotni, de a természetben tud festeni. A novella arról szól, hogy egy fiatal lány egyedül, elvonulási szándékkal érkezik a Tihanyi Apátságba. A gyónás sem tud azonban megtörténni a templomban, hanem a lány a természetben vall az őt megszólító papnak. Rendszeresen sétálsz. Van számodra szakrális, megtisztító jellege a természetnek?

IJ: Abszolút. Egyrészt persze a csend miatt, itt tudom meghallani a gondolataimat, itt jut elég oxigén az agyamba (is). Másrészt úgy gondolom, hogy a természettel való összekapcsolódás az ember legősibb, legelemibb alapélménye, és ez segít visszatérni a jelenbe a káoszból, a lényeget megtalálni, arra fókuszálni. Eufórikus tapasztalat, amikor megszületik ez a kapcsolat, olyan békés, nyugalmi állapot, amit talán az anyaméhben érez utoljára az ember. Nem tudom, talán a „létezés oázisa” a legpontosabb fogalom, ha giccses is.

SzNI: A novella nem csinál idillt a kolostori elvonulásból, mégis, misztikus elemként feltűnik a varázsigeként latinul recitált Miatyánk. „Úgy álltam hozzá, mint valami varázsigéhez – „et ne nos inducat in tentationem” – Ne vígy minket a kísértésbe. Újra elölről kezdtem […] gyakorlatilag kántáltam: […] De szabadíts meg a gonosztól. Pater noster, libera nos a malo. Libera nos a malo.” Szoktál szemlélődni? Hogyan járul ehhez hozzá a keresztény hagyomány?

IJ: Igyekszem minél többet. Bár gyakran imának szoktam nevezni, mert szerintem automatikusan együtt jár a hálával. Viszont nem kötném kifejezetten a kereszténységhez, a szemlélődés minden nagy vallás egyik legfontosabb eleme, hiszen kivétel nélkül az élettel és a halállal való megbékélés útját keresik. Ennek az útnak az egyik állomása minden esetben az, hogy ki tudjunk lépni az egóból, az énközpontú gondolkodásból, mert az ebből fakadó ítélkezésmentesség az, ami segít észrevenni minden apró csodát, szeretettel fordulni az emberek felé.

SzNI: Úgy gondlom, a művészek a személyiségükkel is dolgoznak. Hogyan segít összerendezni a tudatodat a séta? Hogyan segít ez az alkotásban?

IJ: Olyan, mint egy tavaszi metszés: megtisztít felesleges gondolatoktól, lenyesi az elhalt irányokat, rendezi a káoszt. Abban is segít, hogy a megélt történések, a novellaötletek leülepedjenek, összerendeződjenek, kikristályosodjanak.

SzNI: A séta mellett rendszeresen intenzívebben is mozogsz, argentin tangózol, és akrobatikus jellegű rúdtánc edzéseken is megfordulsz. Ezek a mozgásformák, más úton, szintén növelik a tudatosságot és oldják a feszültséget. Hogyan került az életedbe ez a hobbi? Miben különbözik egy olyan nap a többitől, amikor van lehetőséged tánctréningre menni?

IJ: Óvodás korom óta néptáncolok, de sajnos kellő tehetségem sosem volt egy táncos karrierhez, viszont sosem tudnám elképzelni az életemet tánc nélkül. Ezért – bár a táncházba járás megmaradt – váltottam az egyetem végén a néptáncról a tangóra, amire mindig is kíváncsi voltam. A bakancslistámon is szerepel(t) a rúdtánccal együtt. Előbbit inkább a tánc szépségéért csinálom, az utóbbit már feszültségoldásként. Rendkívül sok fájdalommal, kék-lila foltokkal, égési sérülésekkel jár, de a fájdalom legyűrése mindig egy újabb gyakorlat sikerélményét hozza. Ez remekül oldja a belső feszültségeket is. Az pedig mind a két mozgásról elmondható, hogy az agy teljesen más területét mozgatja, mint az írás-olvasás, ezért kikapcsol, és utána újult erővel tudok gondolkodni. De ez igaz a reálos feladatokra is. Ezért kezdtem el újratanulni a fizikát. Szereti az agyam, ha minden területen edzésben tartom. A megfelelő mennyiségű csend-szünetekkel persze.