Van egy angoltanítványom, épp feleannyi idős, mint én, így sok érdekes dolgot megtudok tőle – a tanulás ürügyén és közben – a világról, rólunk, róluk, mármint erről a generációról.

Sok egyéb mellett azt is, hogy ő meg a barátai (és ebbe bátran értsünk bele mindenkit) már nem szeretik a különálló filmeket, hanem szinte mind csak sorozatot néznek/hajlandók nézni.

És hogy miért? – Tanítványom ékes szavakkal tudja megindokolni, ráadásul angolul, amivel újra és újra lenyűgöz. Elmondta, hogy immár csak ezeknek van értelmük; hogy az ember izgalomra és fenntartott szüszpanszra vágyik, olyasmire, amit – mint a kábítószert vagy az alkoholt – rendszeresen megkap, így rendszeresen kielégül az ebbéli igénye. Olyasmire, ami nagyepikai igényű mű – egyetlen egyestés film sem tudja ugyanis visszaadni azt a történeti ívet, azt a grandiózus látomást, azt a fokozatosan táplált izgalmat, amit egy profin megírt sorozat. Többen is dolgoznak rajta, okos emberek, akik okosan adagolják a feszültséget, teremtik az atmoszférát, csinálják a nézhető tartalmat.

(Tényleg remek fiú, na.)

Elgondolkodtam azon, amit mondott, s arra jutottam, hogy abban a pillanatban, amikor a tévék is sugározni kezdik ezeket a kiváló, nézhető sorozatokat, minden megváltozik majd, sőt alighanem mindennek vége.

Manapság ugyanis az emberek többsége csak este néz tévét, a napközben futó adások nézhetetlenek, unalmasak, borzalmasak, elviselhetetlenek, ismétlések. Távgyógyítás, nyereményjáték – legény legyen a talpán, aki végignézi őket.

De képzeljük csak el: amikor elindulnak ezek a sorozatok (oké, már ma is vannak ilyenek, amelyek egy bizonyos nézői réteget céloznak meg, és brazil szappanopera névre hallgatnak – ez viszont egy olyan bugyor, ahová most nincs érkezésünk alámerülni), abban a pillanatban annak a kevés interperszonális kapcsolatrendszernek is lőttek, ami még megmaradt az emberek egymás közötti viszonyában a mobiltelefonok letarolta és kopár szíksarjként hátrahagyott emberikapcsolat-mezőn.

Mert mi történik? A népek immár nemcsak este néznek majd meg valamit a tévében, hanem napközben is elkezdenek a csatornákon lógni, pláne, hogy csupán egy szolgáltatói döntés: a nap folyamán is legyenek jó műsorok. (A robotok pedig, nos a robotok, mint olvastam a minap, úgyis jobban összetartanak/összedolgoznak, mint mi, okosabbak is, elvégzik hát az emberek helyett a munkát, így aztán az emberek nyugodtan koncentrálhatnak a sorozatokra. Persze, legyen mit enni, de hát muszáj lesz mit enni, mert különben éhen hal a néző, és akkor kinek készülnek a jobbnál jobb filmek?!)

Az emberek nem fognak beszélgetni egymással, még annyit sem, mint amennyit most még beszélgetnek, és nagyjából mindenki a saját univerzumán és sorozatán belül értelmezi majd csupán a világot. Az emberiség szép lassan végül mégiscsak kihal.

Nézhető sorozatok, vontam le a talán kissé könnyelmű következtetést: minimálisra redukálódott emberi kapcsolatok; majd a vég.

Nagy Koppány Zsolt