Kettőezerhúsz, március elsején, este fél 11-kor a Kossuth Rádió Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Karamazov testvérek regényének vulkánkitörését, lávafolyamát sugározta: A nagy inkvizítor.

A hatalmas szövegtengerbe iktatott, Ivan által poémának nevezett részlet eseménysora közismert. A 16. században megjelenik Sevilla főterén, a katedrális előtt Ő, meggyógyítja a vakot, és föltámaszt egy hét éves leánykát, akit nyitott koporsóban hoznak eléje.

A városban „ad majorem gloriam Dei” – Isten nagyobb dicsőségére – égnek a máglyák. Száz máglya lobban a király, az udvarhölgyek, a nép szórakoztatására. A tömeg ujjong, hajlong, tódul a látványosságra, gyönyörködik autodafén fetrengő eretnekek kínjában.

A számtalanszor olvasott, jól ismert Dosztojevszkij-szöveg a hangváltozatban átalakul, sokkoló hatása megnő, fölerősödnek olyan tulajdonságai, amelyek olvasás közben szunnyadnak, elsikkadnak.

Előtérbe kerül a Hang. Az olvasás kényszerzubbonyához szokott olvasó, rádióhallgatás közben, észreveszi azt, ami esszenciája az adásnak.

Hiányzik a Hang. A titokzatos idegen Hangja. Nem szólal meg. S neve sincs!

Sevilla bíborosa, a kilencvenéves aggastyán letartóztatja Őt, mint veszedelmes rendzavarót, a „szent” őrség börtönbe hurcolja. De az inkvizítor éjszaka fölkeresi, s megindul az egyoldalú beszéd. Nem semleges narráció, amit mond, ellenkezőleg: számonkérés, vádbeszéd, faggatás, ítélet, lihegő, sziszegő bosszú.

És máglyahalálra ítéli Őt!

A szövegzuhatag Dosztojevszkij – és világirodalom – egyik csúcsteljesítménye. A tét: a létezés. A létezés értelme. Mi célra vagyunk a világon? Alkalmas-e az ember magasrendű hivatásának betöltésére, vagy pedig csak vegetál, mint az állatvilág más fajai?

Mit kezdett, mit kezd az ember a Tanítással? Mi történt az emberrel, amióta Ő elhagyta a földet, és visszatért isteni világába?

És Ő hallgat. Némasága földi halandó számára érthetetlen. Az inkvizítor vádjai a megváltás kvinteszenciáját vonják kétségbe, mégis hallgat.

A lélek szabadságát hirdette meg tizenöt évszázaddal ezelőtt. Ez a megváltás.

De kell a tömegnek a szabadság? Nem idegen a szabadság a tömeg természetétől? Az emberek egy nagy, hatalmas hangyabolyba vágynak, oda igyekeznek, ahol mindenki alárendelt a megélhetés törvényének. Ahol megtelik a has. Ahol nem korog a gyomor.

A földi világ lényege a fogyasztás!

Az emberi természetben benne van az alázat. A meghajolás. Önként vállalja a rabszolgaságot. Azért van ez így, mert a vérzivataros századokban megtapasztalta: a lázadó ember nem boldog. A lázadó ember boldogtalan.

Három fogalom bűvöletében él az ember: csoda, titok, tekintély – mondja az inkvizítor. E három fogalom a szabadság ára. Az ember (a tömeg) önként ajánlja fel e háromért a szabadságát.

Miért nem fogadta el Ő a pusztában a félelmetes és okos szellem (sátán) javaslatát, amikor az megkísértette, és felajánlotta neki a világi hatalmat? Ennyire ellentétes a megváltás a tekintéllyel, a hatalommal?

A templomtoronyról sem volt hajlandó leugrani, amivel bizonyíthatta volta isteni lényét.

A tömeg övültését sem hallotta meg: Szállj le a keresztről, s akkor hiszünk neked!

Nem igazi a hit, ha csak a csodáért hiszünk!

Az igazi hit forrása a végtelen irgalmasság, ami viszont emberi elmével felfoghatatlan.

Az idők végezetéig meditálhatunk Dosztojevszkij szavain, tézisein.

Vajon nem éppen a 21. században szabadult a világra a legnagyobb veszedelem? Az emberistenség rögeszméje?

Istenként viselkedik! Viselkedünk!

Vajon nem napjaink baja az a vakhit, hogy mindent szabad? Nincs korlát, nincs fegyelem, nincs egyetemes érvényű törvény?

Vajon jó úton halad a fejlődés bűvöletében élő ember? Milyen lesz a vég? Van vége annak az útnak, amit emberi elmével végtelennek gondolunk, hiszünk?

Örök időkig aktuálisak Dosztojevszkij fájdalmas vívódásai. Meditálhatunk, töprenghetünk, már ha nem ragad magával „a végtelenség érzete” (Madách).

A rádióadás hatása azért sokkoló, azért erős, mert Ő, a meg nem nevezett fogoly: hallgat.

Lehet rádiót hallgatni Hang nélkül?

Igen, mert Ő cselekszik.

Arcul csókolja a főinkvizítort!

Felfogható emberi elmével ez a végtelen jóság, ez a végtelen kegyelem?

Hegedűs Imre János