Kedves Barátom,

arra kértél, néha villantsak eléd egy-egy mozzanatot irodalmi életünk bozótosából, hogy ott, az óceán túlpartján is tájékozott lehess, távol a magyar hétköznapok valóságától. Ezt örömmel teljesítem. Az lesz a legjobb, ha alkalmanként megosztom veled a nyolcadik éve végzett szerkesztői munkám élményeit, melyek egyaránt szórakoztatók és hajmeresztők – a különféle lapoknál és kiadóknál dolgozó kollégáimtól is hasonló történeteket hallok. Igen, egy részük felemelő, más részük viszont mulatságos, döbbenetes vagy éppen szánalmas. Ezért, hogy kis beszámolóim sorozatához a fenti címet választottam, Pilinszky János után szabadon.
Első alkalommal egy olyan szerzőről mesélek, akinek ténykedése számos jelzőt eszembe juttat, és bizonyos értelemben a hűséges kísérőm… Ugyanis a dallamos nevű rímfaragó, az ősz szakállú Tölgyesi Hübrisz Tarhos immár nyolc éve, 2010 eleje óta küldözget nekem leveleket – szemérmetességéből fakadóan különböző álneveken. Levélírói munkássága korszakokra osztható. Sokáig csak a hagyományos postai kézbesítésben bízott, ám újabban e-maileket is ír. Hét éven keresztül férfi álneveket használt, de néhány héttel ezelőtt átállt a női alteregókra. Az első években számítógépből nyomtatott leveleket produkált, és csak jellegzetes aláhúzásokkal ellátott, kézzel címzett borítékjaival leplezte le magát, esztendővel ezelőtt viszont engedett a fondorlatosságból, és már a leveleket is kézzel írja – lehet, egyszerűen csak azért, mert elromlott a nyomtatója… Megfigyelhető, hogy az évek Tarhos fölött sem múltak el nyomtalanul, rendszerező képessége már nem a régi: például egyik kedvenc női árnyékszemélyisége, dr. Bárándy Anna családnevét olykor Bárándinak írja.
Tarhos álneveken írt levelei mindig ugyanarról szólnak, ugyanazokkal a fordulatokkal: olcsó és primitív érzelmi zsarolással azt próbálja elérni, hogy szerkesszem be halhatatlan műveit az általam gondozott versrovatba és Az Év Versei című antológiába, továbbá írjak méltatásokat jelentős számú és sűrűn megjelenő könyveiről. Ez korántsem tréfa, mert Tarhos minden levelében kiemeli, hogy hat év alatt nyolc kötete jelent meg. Kedves Barátom, te mérnök vagy, elsőre nem érzed ennek a súlyát: hat év alatt nyolc könyv… Nos, az ilyen förtelmes termékenység szakmai neve grafománia.
A levelek első bekezdéséből megtudom, hogy az álnév gazdája egy meg nem nevezett „kis szerkesztőségből” vagy „apró kiadóból” ír nekem, és rögvest a lényegre tér: felemeli szavát egy csodálatos ember érdekében, aki nem más, mint Tölgyesi Hübrisz Tarhos. E ponton egy örökzöld mondat következik, egy érzelmi zsarolás: „Sajnos Tarhos nagyon beteg, a szíve sokat rendetlenkedik.” És ezért kell őt sürgősen közölni, díjazni, kiadni, lehetőleg díszdobozban és masnival átkötve. Az elmúlt nyolc év alatt legkiválóbb költőink egész sora meghalt – ám Tarhos itt van, és a halottakra hivatkozva, a róluk gyártott emlékverseit lobogtatva manipulál, cselez, zsarol.
A levelek második bekezdésében is mindig ugyanaz szerepel: Tarhost azért kell támogatni, mert „szerkesztő úrhoz hasonlóan ő is istenes-bibliás ember”. Hát ez is egy roppant szakmai érv… Vagy inkább aljas visszaélés a szent dolgokkal? Igazán kíváncsi vagyok, a bibliás Tarhos vajon hol olvasta a Szentírásban, hogy álneveken írogasson szerkesztőknek és kurátoroknak, protekcióra és korrupcióra kérve őket. Igen, kurátoroknak is, mert bizonyítható, hogy rajtam kívül mások is részesülnek Tarhos levelezési szenvedélyének terméséből. Hősünk arra persze nem gondol, hogy „mellőzöttségének” oka pusztán annyi: szakmailag nem felel meg, és a hiba nem mindenki másban van, hanem benne.
Tanulságul talán annyit tehetünk el, hogy a helyes önértékelés az élet eme területén különösen fontos – segítségével sok kellemetlenségtől megkímélhetjük önmagunkat és környezetünket. Legyen szép hétfőd, Barátom, és szép heted!

Zsille Gábor