Falvay Attila hegedűművésszel Csanda Mária beszélgetett

Csanda Mária: Falvay Attila Érdemes Művész, a Nemzeti Filharmonikusok koncertmester hegedűművésze, a Kodály Kvartett primáriusa, a Zeneakadémia kamarazene tanszékének tanára. A Kodály Kvartett egyik ismertetőjében olvasom: „a kvartett […] a magyar népzene üzenetének közvetítését tekinti legalapvetőbb feladatának”. A családban volt-e ilyen indíttatás, milyen szálon kötődik a magyar népzenéhez?

Falvay Attila: Édesapám, Falvay Károly táncos, koreográfus és néprajzkutató is volt, foglalkozását tekintve mérnök. Többször jártam vele Erdélyben gyűjtőúton. Egyszer-egyszer Kallós Zoli bácsi is csatlakozott hozzánk. Egy ízben az egyik koreográfiájához keresett autentikus zenét: emlékszem, egy pontozó nevű táncról volt szó. Nem sokan tudták a zenészek közül, ahhoz milyen zene illik, meg kellett keresni a prímást. Meg is találtuk fent a hegyen, hajnal óta kapálta a földjét. Édesapám valahogy rábírta, menjünk le a házhoz és játssza el, amit tud. Nagy nehezen kötélnek állt. Akkoriban kezdő Zeneakadémista voltam, így érdeklődve figyeltem, mi lesz ebből. Olyat hegedült az ember, hogy amíg élek nem felejtem el. Ma sem tudom elképzelni, hogy egy fél napos kapálás után hogyan képes valaki ilyen produkcióra. Életem egyik meghatározó hegedűs élménye marad. Mindig is csodáltam ezeket a zenészeket, akik teljes átéléssel és átlényegüléssel vesznek részt a táncban, zenében. Igazi előadóművészek.

CsM: A Nemzeti Filharmonikusok koncertmestereként milyennek látja a zenekar múltját és jövőjét?

FA: Az NFZ múltját nem kell különösebben méltatnom, mert egy nagy múltú zenekarról van szó, komoly hagyományokkal és értékekkel. Neves elődeim voltak itt, koncertmesterek és nagyszerű karmesterek irányították az együttest. Kocsis Zoltán halála után Hamar Zsolt vette át a Zeneigazgató tisztét és evvel a karmesteri pálcát. Az elmúlt év az átalakulás időszaka volt, a mostani szezon már az új vezetés munkájának gyümölcse. Hogy milyennek látom a zenekar jövőjét? A szakmai megítélést talán jól jelzi, hogy a napokban kezdődött hegedű próbajátékra 78-an jelentkeztek. Hasonlóan népes a brácsa és a bőgő próbajáték jelentkezőinek sora. Ez nagyon örvendetes és büszkék vagyunk, hogy ilyen sokan szeretnének ennek a zenekarnak a tagjai lenni.

CsM: Nemsokára kezdődik a Magyar Zene Háza felépítése, mely tovább erősíti a hazánkba látogatókban: a zene kiemelt helyen szerepel a magyar kultúrában. Ön szerint mennyire tapasztalható, hogy Magyarországot a zenekultúrájáról ismerik, és kultúránkban meghatározó a zene?

FA: Azt mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy a zene és a zenekultúra nem vonz akkora tömegeket, mint a sport vagy a mozi. Szerencsére a sportjátékok, filmezés terén is vannak olyan sikereink, melyek könnyebben elérik a szélesebb ismertséget. Emellett a zenei jelenlétünk a világban nagyon jelentős. Elég, ha csak arra a karmester-generációra gondolunk: Reiner Frigyes, Ormándy Jenő, Doráti Antal, Solti György, Fricsay Ferenc, akik Amerika legnagyobb zenekarait tanították meg az európai klasszikusok hiteles tolmácsolására, de említhetném a magyar vonósnégyes kultúrát is, amit Joachim József, Weiner Leó, Waldbauer Imre, és az NFZ korábbi koncertmestere, Tátrai Vilmos és vonósnégyese fémjelez. Számos zenészünk hódította meg a világot művészetével. Ezért is érzem nagy dolognak, hogy a Magyar Zene egy külön, kitüntetett épülettel gazdagodik, s a nagy elődök méltó helyet kaphatnak, megismerheti nevüket és művészetüket a szélesebb közönség.

CsM: Kamarazenét tanít, így azt gondolom, a Kodály vonósnégyes meghatározó tapasztalataival erősíti az ebben a műfajban alkotó leendő művészeket. Régen a kamarazenélés az amatőrök körében is népszerű volt, Ön szerint milyen lehetőségek vannak ma a kamarazene műfajában?

FA: A kvartettezés az egyik legjobb dolog a világon. Olyan ez, mint egy kisebb társaság, amelyik összejön időről időre beszélgetni, megvitatni dolgokat. Csodálatos a kvartett-irodalom, dúskálunk a remekművekben. Alig van olyan komponista, aki ne írt volna vonósnégyest. A kvartett-hangzás homogenitása mindig is izgatta a zeneszerzők fantáziáját. Meglehetősen esszenciális műfaj, melyet a szerzők is így kezeltek. A kamarazene mindig is egy szűkebb réteg szórakozási formáját jelentette. Igen, korábban sokkal több amatőr vonósnégyes volt a világban. Azt hiszem, ez is változik, mint annyi minden más. Bár többnyire az idősebb generációt látom a kamarakoncerteken a közönség soraiban, az utóbbi időben egyre több a fiatal hallgató, aminek nagyon örülünk.

CsM: Kedvel-e korszakokat az irodalomban, költőket-írókat, akár a zenéhez kapcsolhatóan, akár szubjektív élmények alapján?

FA: Nagyon szeretek olvasni, az irodalomban „mindenevő” vagyok. A képzőművészetben három korszak az, amit nagyon kedvelek. A hellenisztikus szobrászat, az itáliai reneszánsz és az impresszionista festészet. Nem különösebben keresem a kapcsolatot a zene és más művészetek között. Az úgyis magától jön. Ez inkább egy kikapcsolódási forma, ahol a csodálattal együtt felmerül az alkotói és előadói fantázia és találékonyság sokszínűsége, mely rendkívül inspiráló.