A közösség javára legyünk

Szikora József a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, tíz éve főszerkesztője a Magyar Katolikus Rádiónak, tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2008-ban Bertha Bulcsu-emlékdíjas, első önálló kötete 2010-ben jelent meg, a legutóbbi Könyvhétre pedig A dolgok ismerete című prózakötettel jelentkezett. A rádió műsorairól, szerkesztésről és irodalomról kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: A Magyar Katolikus Rádió színvonalas műsoraiban gyakran szólalnak meg írók, művészek, van anyanyelvünket gondozó műsor Nyelvédesanyánk címmel és sok irodalom, a Miért szeretem című adás műelemzéseitől az Itt az írás, forgassátok című szépirodalmi összeállításig. Mondhatjuk, hogy a keresztény értelmiség rádióadója?

Szikora József: Szívesen aláírom, ha ezt állítja, azzal együtt, hogy a hallgatóink között elég jelentős számú a vidéken élő ember, és szívesen hallgatják a nem magasan iskolázottak is. Ahogyan az egyház megfogalmazza: a közjó szolgálatára van. Társadalmi közjóról a 19. század óta beszél a katolikus egyház intenzíven, de már Szent Pál használja az ecclesia szót, ami az ókori társadalomban a közügyek intézésére összehívott férfiak közösségét jelentette. Szent Pál az egyházra vonatkoztatja, mint a Krisztusban élők közösségére. Tehát közös ügyeinkről, az emberek javáról van szó. Azért örömhír az örömhír, mert jó lesz nekünk, ha megtudjuk, és aszerint élünk. Ennek nyomán a katolikus rádióban úgy próbálunk műsorokat készíteni, hogy ezzel a közösség javára legyünk. Fontosnak tekintünk mindent, ami hozzájárul a hallgatók kulturális gazdagodásához.

CsM: Arányait tekintve mennyi a kulturális műsor, és hogyan épül fel a struktúra?

SzJ: Nehéz meghatározni, hogy mi az, ami kimondottan kulturális. Szerkesztőségek szerint kulturális, közéleti és zenei szerkesztőségek dolgoznak, és a közéletin belül vannak, akik az egyházi, vallási ügyekkel foglalkoznak. A szoros értelemben vett egyházi tematika nagyjából tíz százalék körüli az egész műsorfolyamban. Van elmélkedés, liturgia, napszakoknak megfelelő imádság.

CsM: Mi az, amiben megegyező, és amiben eltérő más rádiókkal összevetve? Célzottan a keresztény életvitelű embereknek szól?

SzJ: Határozottan nem. Ahogyan a nevünkben is benne van, Magyar Katolikus Rádió, és itt hangsúly van a magyaron, olyan csatorna, amely mindenkinek szól, aki érti a nyelvünket. Kapunk visszajelzést, hogy egyik vagy másik műsorunkat miért hallgatják, például: szeretem az önök híreit, mert azok békésebbek és kiegyensúlyozottabbak. És valóban, nem teszünk a hírek alá dramatizáló zenét, nem lövöldözős vagy bozótharcos stílusban fogalmazzuk meg a híreket, ami különbség. Ugyanakkor az, hogy a közt akarjuk tudatosan szolgálni, és meg akarunk felelni a magyar médiatörvény közszolgálatiságra vonatkozó tételeinek, és meg is felelünk száz százalékban, hasonlóvá tesz a közmédia bizonyos csatornáihoz, szándékban legalábbis, és ezt hangsúlyozom, hogy a szándékban – gyakorlatában, kivitelezésében már vannak különbségek. Számunkra nagyon fontos, hogy az egyház platformjáról beszélünk, az evangélium erőteréből mondjuk, amit mondunk. Ez a témák széles spektrumára igaz, van nálunk kertműveléssel foglalkozó adás, gasztronómia, a hétköznapi élet különböző területeit lefedő, zenei, irodalmi műsorok, regényadaptációk és hangjátékok is.

CsM: Kulturális műsor naponta kétszer az Akvarell vagy a Kép a tükörben, amelynek adásában nemrég irodalmi díj átadásáról esett szó.

SzJ: Az Akvarell kulturális programajánló, és elég szigorú szerkezete van. Három ajánlatnak mindenképpen kell benne lenni, ahol az ajánlott program alkotói is megszólalnak, és ezen kívül még egy rövid ajánlatcsomag is beletartozik, ami a műsorvezető szájából hangzik el. Így ebben a műsorban mindennap legalább 6-7 programot ajánlunk. A Kép a tükörben vendége volt a közelmúltban Molnár Pál újságíró kollegánk és barátunk. Ő alapította a Balassi Bálint Emlékkard irodalmi díjat, amelyet az idén februárban Bence Lajos muravidéki költő, valamint Elena Lavinia Dumitru román költőnő, műfordító vehetett át. Részemről és kollégáim részéről is törekvés, valamint a katolikus rádió koncepciója, hogy mindenféle jót felfedezzen, és nemcsak azért próbáljuk meg felfedezni és megmutatni, mert a csapból is az folyik, hanem esetleg búvópatakként van jelen, de mi megmutatjuk, hogy nézzétek, milyen finom víz jön abból a búvópatakból.

CsM: A dolgok ismerete című új könyvének rövidprózái mennyire korérzések és mennyire az időtől független értékek lenyomatai?

SzJ: A rádió Jegyzet rovatában elhangzott szövegek válogatott anyaga állt össze könyvvé, Mezey Katalin és a Széphalom Könyvműhely gondozásában. Itt említsük meg, hogy Juhász Judit erőfeszítéseinek köszönhető, hogy létrejött ez a rádió, természetesen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával és szándékával, vezérigazgatója Spányi Antal püspök, helyettese Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa. Tehát visszatérve a könyvhöz, az eredeti koncepció kialakításánál én kardoskodtam, hogy legyen a rádióműsorban egy Jegyzet rovat, és akkor még nem is gondoltam, hogy valami olyasmit csinálok, ami később bloggerségként válik ismertté, de nevezhetjük jegyzetnek, tárcának, kisprózának is. Naponta más és más ennek a gazdája, és fontosnak tartom, hogy a szerzők saját hangjukon mondják el. Magamra is osztottam egy ilyen napot, megszerettem ezt a műfajt. Nagyon jó iskola arra is, hogy az ember összeszedje a gondolatait, és terjedelmi, műfaji keretbe rakja.

CsM: Milyen műfajokat választott, hogyan épül fel a kötet?

SzJ: Négy fejezetre osztottam, tematikus válogatással. Az egyik műfajt megszólításoknak nevezem. Ilyeneket szerkesztettünk A dolgok ismerete című fejezetbe. Valaki egyes szám első személyben beszél valakinek. Amiben nem elég, hogy aktuális vagy érdekes dologról essék szó, de mindig törekszem arra, hogy időtálló legyen. Így egy téma kifejezetten kínálkozó szereplője helyett épp az ellenkező oldalt szólítom meg. Egy tanár-diák konfliktus esetén például a diák nézőpontját választom, próbára téve, hogy bele tudom-e élni magam a helyzetébe? Másik fejezet a Mi, magyarok, amiben miniportrékat próbálok készíteni, karakterré formálom az általam megismert valóságos embereket és a történetüket. Harmadik rész a Tisztító tűz, ahol általában én beszélek, egyes szám első személyben. Az apropót a címhez a Notre-Dame leégése adta. Az ebbe a fejezetbe kerülő írásokról úgy gondolom, hogy szinte tüzes szavakkal próbálják tisztítani valamennyire a világot. Tehát így értettem a tisztító tüzet, és azt gondolom, hogy a Notre-Dame leégése nemcsak tragédia, hanem valamilyen javulásra, tisztulásra is alkalmat ad. Ha sikerül olyan gondolatokat ébreszteni, ami javít az emberen, akkor a tisztító tűz is javunkra válhat. Végül a Nagy József történeteiből című fejezet ugyancsak kitalált, de nem minta nélküli emberekkel mesél el történeteket, gyerekek és fiktív nevű szereplők a hősei, mint Benedek, aki A szívalakú-arcú ember című írás főszereplője.

CsM: Varázslatos szépségű rajzokkal találkozhatunk a könyv lapjain…

SzJ: Életem egyik csodálatos élménye, hogy az Új Ember katolikus hetilap tudósítójaként ott lehettem 2000-ben Rómában a II. János Pál pápánál tett látogatáson, és megismerkedhettem Madarassy István ötvösművésszel, akinek István királyt és Gizella királynét ábrázoló szobrát adta Mádl Ferenc, akkori köztársasági elnök ajándékul a Szentatyának. Amikor már tudtam, hogy készül a könyv, megkérdeztem, lenne-e kedve rajzokat készíteni? A kapott kéziratcsomagból az őt megihlető írásokhoz születtek művészi illusztrációk.

Pillanatképek a Katolikus Rádió mindennapjaiból:

(Veres Ádám fotói)