Czippán Katalinnal, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai, oktatási és fenntarthatósági tanácsadójával arról beszélgettünk, hogy milyen a fenntarthatósági szemlélet jelene és jövője a magyar oktatásban, miért válik egyre sürgetőbbé a környezeti nevelés új megközelítése, és miként lehet a fiatalok környezeti érzékenységét élménnyé, kreatív tanulási folyamattá formálni. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Volt-e olyan pályakezdő élményed, ami meghatározta az utadat a fenntarthatóság és környezeti nevelés felé?

Czippán Katalin: Pályám második évében az akkori főnököm, Kiszel Vilmos – ma a Göncöl Alapítvány elnöke –, meghívott egy természetismereti táborba a Bakonyba. Ezzel indultak a Süni nomád táborok, amelyeket egy ideig magam is vezettem, és a mai napig, negyven év elteltével is újra és újra megszervezik az egykori táborozókból vezetőkké cseperedő „nagysünök”. Ugyanúgy a természet szeretetére és alázatra nevelnek, mint a mi időnkben. A programokat elkötelezett volt táborozók, egyetemisták vezetik, van benne növényismeret, madarászás, geológia, rovarászat, csillagászat, délutánonként hagyományőrzés, éneklés, kézművesség, de konyhaszolgálat is. A körülmények, szülői elvárások, a programok változnak, de a szellemiség tovább él. Később, amikor láttam, hogy milyen sok táborozónknak jelentett sorfordító élményt a Süni tábor, meggyőzött arról, hogy ezzel kell és érdemes foglalkozni. A névválasztás is tudatos volt: a göncölösök ebben az évben indították útjára a Süni magazint, amely a mai negyvenes-ötvenes generáció természethez való kötődését alapvetően meghatározta. A második, máig a működésünket meghatározó tábort is ebben a lapban hirdettük meg. A magazinban számos ma ismert természetfotós, természetvédelmi szakember, újságíró kapott lehetőséget arra, hogy közel hozza a tudományt a fiatalokhoz. Még most is meglep, hogy milyen sokan emlékeznek rá örömmel.

Mzs: Mit jelent a gyakorlatban az, hogy élmény alapú környezeti nevelés?

CzK: Mindent, amit a tanulók – legyenek akár nullától százhúsz évesig bármilyen korúak – megélhetnek, megtapasztalhatnak és felfedezhetnek. A természetben tartott nomád táborban, ahol együtt élsz a környezeteddel, minden érzékszerved kinyílik, különösen, ha leteszed mobilodat és egyéb digitális kütyüidet. Beszívod a fák, a vízfolyás, a rét illatát, hallod a rovarok zümmögését, madarak énekét, a neszező rágcsálókat. Megízleled a vadon termő növényekből főzött teát, vakon felismered a kedvenc fád kérgét és rácsodálkozol a körülötted levő világ szépségeire. A természettel való közvetlen kapcsolat élménye bizonyítottan pozitívan hat az egészségre, a gyógyulásra, a kreativitásra, az iskolai teljesítményre, a munkavégző-képességre egyaránt. A tanterembe bevitt állatok, egy terápiás kutya vagy egy közösen épített gilisztafarm képes felkelteni a tanulók figyelmét, és segít elfeledtetni velük a digitális eszközeiket. De élményt jelenthet egy települési projekt is, amelyet a polgármesterrel vagy a régi időkre még emlékező idős lakossal, helyi vállalkozókkal folytatott interjúk előznek meg. Ezek kitalálása, megtervezése, megvalósítása is élményt nyújt.

Mzs: IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) oktatási és kommunikációs bizottságának (CEC) egyik vezetője vagy – erről is mesélj!

CzK: A nemzetközi munka mindig pezsdítően hatott rám. Megosztani a tapasztalatokat, tanulni más országok, más kultúrák tapasztalataiból önmagában is felemelő, és sokszor megerősít abban, hogy jó dolgokat csinálunk. Az utóbbi években a CEC-ben azon dolgozunk, hogy a természethez fűződő kapcsolat újra a mindennapok és az oktatás része legyen mindenütt. Azért, hogy az életfeltételeinket biztosító természeti környezet értékeit felismerjük és fontos legyen a megőrzésük, célunk csökkenteni az elidegenedést és visszahelyezni a természetet a gondolkodásunk középpontjába. A tanulás kiváló eszköze ennek: kivihetjük az oktatást a természetbe, és a természettől tanulhatunk is (rendszert alkot, gazdaságos), behozhatjuk a természetet a tanterembe, iskolaudvarra is. Ez a kapcsolat minden későbbi döntésünkre hatással lesz, bármilyen pályát választunk.

Mzs: Hogyan lehet integrálni a fenntarthatósági szemléletet az iskolai/tankönyvekre alapozott oktatásba?

CzK: Erről régóta folyik a szakmai párbeszéd, és megoszlanak a vélemények, hogy minden tantárgyba beépítve kell-e tanítani, vagy önálló tantárgy legyen. Szerintem arra kell indulni, ami működik. Ha megnézzük a mostani tanterveket és tankönyveket, azt látjuk, hogy számos tantárgy fejlesztője megfogadta a kor hívó szavát, és beépítette a tantárgyába a környezetvédelmi szempontokat, a társadalmi igazságosságot, az etikus gondolkodást, a fenntarthatóságot. Azonban ahhoz, hogy ezek összeálljanak rendszerré a tanulók fejében, szükséges egy integráló tantárgy, tanóra. Ezt a célt tűzte maga elé a fenntarthatóság tantárgy a Zöld Föld programcsomaggal: szakmailag hiteles, cselekvésre ösztönző, a mindennapi élethez köthető és életszerű tananyagot kínál. Mára e tantárgy választható minden középiskolai évfolyamon és az általános iskolák felső tagozatán. Az elmúlt időszakban több mint 650 iskola rendelt a tankönyvekből, és két év alatt 777 diák érettségizett belőle. Ezt talán már tekinthető működő megoldásnak, ugye?

Mzs: Milyen példákat látsz arra, hogy egy iskolai vagy települési fenntarthatósági projekt valódi közösségi üggyé váljon?

CzK: Úgy egy évtizeddel ezelőtt egy nemzetközi együttműködés keretében esettanulmányokat gyűjtöttem Európa több országából fenntarthatóság és együttműködés témában. Ezeknek az esettanulmányoknak azóta is sokat köszönhetek. Volt közöttük olyan projekt is, amely egy iskola környezetének feltérképezésére és a biztonságos megközelítés elősegítésére irányult – autós forgalomlassítás, kerékpáros közlekedés megkönnyítése, kerékpárral érkező szülő-gyerek csoportok szervezése, kerékpártérkép készítése. Ilyen volt egy idősotthon lakói és az iskola diákjai által közösen készített előadás rendezése is, vagy amikor egy hallgatók által gyűjtött vízminták vizsgálata után lakossági víztudatossági szemléletformálást szerveztek. A Zöld Föld tankönyvekkel is arra törekedtünk, hogy a diákok kilépjenek a tanterem, az iskola falai közül, és térképezzék fel a környezetük társadalmi, környezeti, gazdasági kihívásait, lehetőségeit, majd a szülőkkel, szomszédokkal, a helyiekkel keressenek közös megoldásokat.

Mzs: Milyen kihívásokkal szembesülnek ezek a projektek, és mit lehet tenni, hogy eredményesek legyenek?

CzK: Aki az árral szemben úszik, hamar kifárad, visszafordul. Ezért, ha biztosak vagyunk abban, hogy jó a kezdeményezésünk, fel kell térképezni, hogy ki az, aki segíthet benne, ki az, akinek érdeke, hogy támogasson minket. Őket alapos tájékoztatás után meg kell győzni, hogy sajátjuknak érezzék. Így már egy egész raj úszik árral szemben, vagy talán pont ők lesznek az árral úszók, akik bátorítják, segítik egymást, és nincs a „magányos, meg nem értett harcos” érzés. A vezetők, támogatók megnyerése, az eredmények, a kezdeti sikerek megünneplése mind-mind a projekt sikeres megvalósítását segítik.