A költészet birodalma zegzugos, a maga teljességében felfedezhetetlen, pontos térképe még nem készült el. A költészet a korlátlan lehetőség; az izgalom, hogy bármi megtörténhet, méghozzá bármikor, napirend és képlet és előjel nélkül.

A költészet a felbukkanó tehetség, a megmagyarázhatatlan csoda. Bárhol testet ölthet, szülőszobája az egész világ. A költészet birodalma rejtelmes, a költészet családfája nem kutatható fel egyenes ágon. Egy alföldi mészáros-kocsmáros és egy szlovák cseléd házasságából megszületett Petőfi Sándor. Egy kalandvágyó, hűtlen szappangyári munkás és egy mosónő házasságából megszületett József Attila. Rácegrespusztán, a semmi közepén, napszámos szülők frigyéből világra jött Illyés Gyula. A celldömölki járásban, egy Csöngének nevezett, Isten háta mögötti helyen megszületett Weöres Sándor. Felsőiszkázon, egy Somló-vidéki kis falu legszélső házában, egyszerű földműves emberek házasságából megszületett Nagy László, aztán az öccse, Ágh István.

A költészet birodalma közvetlenség. Ritka tünemény, hogy egy költőt a hazájában csak a keresztnevén emlegetnek. Hogy a közbeszédben elmaradt a József vezetéknév, és csak úgy Attila… Mintha itt lenne velünk, mintha pertut innánk egy kocsmában. Kevés költő részesül ekkora kegyben. A spanyol ajkú területen ez történt García Lorcával: senki nem mondja ki a teljes nevét, hanem mindenki úgy használja, hogy Federico. Ugyanígy járt Lengyelországban Adam Mickiewicz, a valaha élt legnagyobb lengyel költő: ő csak Adam, sőt még becézik is, hogy Adaś, azaz Ádi. A nép úgy emlegeti őt, mintha kisöcs lenne.

A költészet birodalmának nincsenek határai. Például akkor sem voltak, amikor 2002-ben Krakkó óvárosában sétáltam, és megismerkedtem egy idős amerikai költővel, Edward Hirschsel. Az idő tájt a Guggenheim Intézet igazgatója volt. Megkérdezte, mivel foglalkozom. Magyar költő vagyok, feleltem. Meghatottan mondta: a kilencvenes években egy New York-i könyvtárban „véletlenül” rátalált Attila Curriculum vitae című önéletírására angol nyelven. Ez akkora hatással volt rá, az amerikai zsidó költőre, hogy Curriculum vitae címmel írt egy nagyszabású verset: lírává fogalmazta Attila életét. Nagyon szeretné – bizonygatta nekem egy szűk krakkói utcán –, ha ez a vers létezne magyarul is. Hosszan ecsetelte, micsoda szolgálat lenne ez tőlem, a magyar költőtől, ha lefordítanám a versét. Nekiláttam, és lefordítottam. Meglehetősen hosszú szöveg, csak egyetlen szakaszt idézek belőle:

A hunok dühöngő királyáról kaptam a nevem,

de olyan név, hogy Attila, nincs; az egy

kiáltás egy embernek álcázott hullából, az

egy hazugság tizenkét pucér apostola, egy tükör

foncsorában illanó visszhang, bizonyíték,

hogy a kísértetek az élők ruháit hordják.

A költészet birodalma egy felszabadult, kortalan, roppant népes társaság. A költészet birodalma köztársaság – így tanultam négyéves krakkói életem során. És éppen ma, Attila születésnapján van az állami ünnepe. A mai napon délelőtt 10-től este 10 óráig tart a Versmaraton című rendezvény Budapest szívében, a Pollack Mihály tér 8. szám alatti Márványteremben, a Magyar Napló Kiadó és az MTVA közös szervezésében. (Az esemény nyilvános, a belépés ingyenes.) A birodalom polgárai: költők váltják egymást a színpadon tizenkét órán keresztül. Összesen hatvanegy szerző lép az emberek elé, olvas fel verset, hirdeti a költők összetartozását, a költészet birodalmát. Az egész rendezvény alapja Az év versei című antológia, amely minden évben megjelenik a Magyar Napló Kiadó gondozásában, s amelynek szerkesztője vagyok. Munkám során átélem a költészet birodalmának határtalanságát, természetfelettiségét: a versekben elmerülve sok párhuzamos költői világra látunk, egyidejűleg rengeteg helyen lehetünk, rengeteg emberrel folytathatunk párbeszédet. A költészet birodalma ünnep – mindannyiunk számára.

Zsille Gábor