Az első könyvhét, amin részt vettem, 2009-ben volt. Ismerkedések, forgatag, barátságok kezdete. Akkoriban történt, hogy a világháló beköltözött az otthonomba. Annak előtte boldog flopi – vagy hajlékonylemez használó voltam. A fekvőházas gépemen, ami akkoriban nagy dolognak számított, begépeltem a levelet, verset, akármit, aztán vagy a munkahelyemről, ahol már volt internet, vagy egy kedves barátom segítségével elküldtem a flopi tartalmát. Amikor egyik módszer sem sikerült, akkor internetes kávézóba vittem a hajlékonylemezt, s onnét továbbítottam a mondanivalót. Természetesen amint bekötötték az internetet a lakásomba, azonnal az összes akkor divatos közösségi oldalra regisztráltam, ámultam-bámultam, mint borjú az új kapura, hogy micsoda csodadolgok vannak, s mi mindent lehet kezdeni a szélesre tárt világgal. Ismerősöket kerestem, s találtam is a – nyugodjon békében – kedves iWiW segítségével. Az volt ám a boldogság, a szabadság szele maga! Na, de ezen a bizonyos, már említett könyvhéten az egyik ismerősöm mesélt az iWiW-nél is jobb és biztonságosabb közösségi oldalról, ígérte, hogy küld majd meghívót, mert anélkül nem lehet regisztrálni. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, ami jobb az eddigieknél. Néhány nap elmúltával bizony megérkezett az a bizonyos meghívó a Facebook nevű új internetes közösségi oldalra. Kicsit idegenkedtem a nagy kékségtől, de megtörtént, regisztráltam. Néztem bambán az oldalt, hírfolyam, saját oldal, rövid szöveges üzenet, mindenféle beállítás stb. Jöttek is hamar az ismerősök, jelölt boldog és boldogtalan, és én boldogan, vagy még boldogabban visszajelöltem. Mivel feltüntettem, hogy kárpátaljai vagyok, azonnal bejelölt ismerősnek pl. Turul Madár, vagy Nagy Magyar, Igaz Ember… Hiszen ha valaki határon túl született, az biztosan jó, nemzetben gondolkodó magyar ember, s 102 % magyar vér csörgedez nemzetiszínű ereiben. A fene sem gondolta, hogy micsoda felnőtteknek kitalált dühöngő részese lettem akkor. Aztán megérkezett az első játékfelkérés, tanyánk, földbirtokunk lett az online világban, termett a kukorica, fejtük a tehenet, traktort vásároltunk, s végre valahára milliomossá váltunk. Igaz a pénzhez a valóságban nem lehetett hozzájutni, de akkor is, a szomszédok átjöhettek a saját kertjükből megnézni, hogy hogyan áll a gazdaság, ha segítettek, még bónusz pénzt is kaptak, aztán én is segítettem online öntözni, vagy kecskét fejni. Rövid időn belül a szomszéd lakás lakóival már csak itt kommunikáltam, ki sem húztam a fejemet a nagy, s akkor már nem is ijesztő Facebookból. Persze a történet nem feneklett meg, hiszen minél több ismerőst gyűjtöttem, annál világosabbá vált, hogy ez aztán valóban jobb az eddig ismert közösségi oldalaknál, minden megvan itt, ami szemnek, szájnak ingere, úgyhogy elköszöntem a többiektől, maradt a Facebook. (folyt.köv.)

Lőrincz P. Gabriella