Regős Mátyás Gérecz Attila-díjas költő, író 1994-ben született Budapesten. Írásai 2015-től jelennek meg különböző folyóiratokban. Ugyanebben az évben alapította meg barátaival az Erős Vár FC nevű futballklubot, amely a sport szeretetén kívül a keresztény értékrend képviseletét tűzte ki céljául. 2019-ben jelent meg első verseskötete Patyik Fedon élete címmel, majd egy évvel később Tiki című regénye. 2021-ben az aktív Magyarországért kormánybiztos és a Magyar Írószövetség által kiírt „Regényes természet” című pályázaton első helyezést ért el Lóri és a kihalt állatok című regényével. – Kovács Dániel Gábor interjúja.

Kovács Dániel Gábor: A Ferencvárosban születtél, Kőbányán nőttél fel nagycsaládban, gyerekkorodra gyakran hivatkozol. Tősgyökeres budapesti vagy, mégis két éve kiköltöztél Nagymarosra. Miért hoztad meg ezt a döntést?

Regős Mátyás: Sok fővárosival találkoztam, aki sopánkodott, hogy végül soha nem költözött le vidékre, nem vállalta be a kalandot, az elvonulást. Ilyenek a szüleim is. Mi, a feleségemmel úgy gondoltuk, megpróbáljuk még időben, a Duna, a Börzsöny, a jó levegő, a jó légkör miatt. Hogy kicsit lelassuljunk. Bevállaltuk a kalandot, ami részben bejött, részben nem, mindenesetre 2024 elején visszamegyünk a fővárosba. A szívem visszahúzott, ha nem is Kőbányáig, de Zuglóig. 

KDG: Egészen fiatal korod óta focizol, a BKV Előrében, a III. kerületben és a Nagykovácsi SE-ben játszottál. Honnan van a sportág iránti szereteted?

RM: Nincs nagyon emlékem a foci előttről. Bátyám négy és fél évvel idősebb nálam, mire kinyílt a csipám, ő már rajongott a Ferencvárosért és Michael Owenért. Egész gyerekkoromban fociztunk, szobában, udvaron, utcán, parkban, oviban és suliban. Labdával vagy egy üres palackkal. Mezeket rajzoltunk otthon, gombfociztunk, saját sportújságot írtunk, lefekvés előtt az ágyon a plafont bámulva azt képzeltük – akkor már az öcsémmel hárman –, hogy Hrutka, Mátyus és Lisztes vagyunk, repülőn utazunk a világbajnokságra. Ministrálás közben arról sugdolóztunk, kit kéne a FIFA-ban leigazolnia a másiknak. A bátyám nagyjából bárkit felismer, aki megfordult a magyar fociban a kilencvenes évek végétől, az öcsém pedig 2002-ben, hatévesen tudta a vb összes keretét. Teljes őrületben éltünk, egy idő után nem nagyon érdekelt minket semmi más.

KDG: A foci mellett hogyan jött képbe az írás? Hiszen ez nem egy túl szokványos kombináció.

RM: Ha a magad képességeihez mérten jól akarsz focizni vagy írni, önérzetesnek, akaratosnak, vakmerőnek, de játékosnak kell lenned. Az sem baj, ha van benned csibészség és jó a képzelőerőd. Persze a csapat nagy különbség, de sajnos sokszor egyénieskedtem a pályán. Ez érdekes különbség, nehezen szoktam meg, hogy a siker vagy a kudarc nem csak rajtam múlik. Egyébként egész gyerekkoromban mondtam a magamét a környezetemnek, aztán tízéves koromtól elkezdtem verseket írni. Ez is elég természetesen, nyilvánvalóan alakult így. Foci és irodalom.

KDG: Az irodalmi közegben, amikor kiderül, hogy futballista vagy, mennyire találkoztál negatív sztereotípiával? 

RM: Eddig még sosem mentem stoplisban kötetbemutatóra, úgyhogy általában ez elég későn derül ki. Viszont a magyar irodalmi közeg tényleg tele van futballistákkal vagy legalábbis futballt kedvelőkkel, szóval nincs ebben semmi kirívó. Aki nem érti a focit, nagy dolgokról marad le. Na, és csak mondok néhány nevet. Abban az országban, ahol Mándy, Tandori vagy Esterházy interpretálják a futballt, értelmezhetetlen minden hasonló kritika. És a sor tényleg szinte a végtelenségig folytatható, legutóbb egy kedves barátom és tanítványom, Agóts Matyi jelentkezett csodálatos focis verssel a Pannon Tükörben. Ady is igazolt focista volt Debrecenben, ha ő bunkó, mert focista, szívesen vállalom én is. 

KDG: Egyik interjúdban említetted, hogy nagyon jól szórakozol azon, hogy amikor irodalmi közegben vagy, előveszed a kőbányai focista énedet. Ezt hogyan kell elképzelni? Hogyan viselkedik a focista Regős Mátyás és az író Regős Mátyás?

RM: Ez elsősorban poén, de hát egy focista időnként hihetetlen bambán képes közelről a másik arcába nézni. Szándékosan keménykedik, vagy akár kötözködik. Persze az írók soha nem csinálnak ilyesmit, szóval mindenképp van némi kontraszt. Mindenesetre tetszenek a különböző, esetenként egymástól egészen távol álló szerepek, nem látok ebben semmi problémát. 

KDG: Tiki című regényedben is szerepel a foci. Irodalmi műveidben mennyire szerepel a sport mint motívum?

RM: Nem feltétlenül jellemző, de időnként megíródik. A Tikiben ez elég hangsúlyos volt, a főhős nagyon tud futni, és nagyon fiatalon hal meg, átrohan az életen. Hálás a sportról írni, de nem akarok ebből programot csinálni.

 KDG: Mennyire tartod fontosnak a gyermekek mentális fejlődésének szempontjából a sportot?

RM: Teljesen elengedhetetlen. A sport úgy általában, de a foci is. Amit futballozás közben megtanulsz, egyszerűen semmi nem pótolhatja. Csapatembert csinál belőled, csapatemberré kényszeríti. De büszkeséget, tartást is lehet tanulni belőle, vagy hogy a hibáknak következménye van. Aki forgolódott már éjszaka az ágyban egy-két kihagyott helyzetre gondolva, tudja, miről beszélek. Ha ziccerbe kerülsz, be kell rúgni, nem jön vissza a pillanat. Szinte nevetségesen tud fájni. Evolúciós szempontból szükségünk van erre, hogy együtt, csapatban csináljunk valamit, dübörögjön a vér a fülünkben, a mellkasunkban, hogy szétvessenek az érzelmeink. Ez a háború, a vadászat elbábozása, nem nagyon lehet máshogy megélni, kiélni, főleg úgy, hogy az egészséges és ártalmatlan legyen.

KDG: Mi késztetett arra, hogy megalapítsátok az Erős Vár FC csapatot, ami igen sikeresen indult, hiszen rögtön első szezonjában a BLASZ IV. feljutást érő első helyén végzett, jelenleg pedig a BLASZ III. középmezőnyében foglal helyet.  

RM: A legelső időben az volt a cél, hogy együtt maradjon a társaság. Befejeztük a gimit, többnyire a Fasori- vagy a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, és tudtuk, hogy nem lehet egyben tartani húsz-harminc embert. Sokunknak mégis sikerült. Azóta karitatív, társadalmi céljai is vannak a csapatnak, egyre szélesebb körű a működésünk.

KDG: Több mint 170 meccset játszottál, amin több mint 100 gólt lőttél. Ma is aktív vagy? A sport mennyire része az életednek? 

RM: Volt egy elég súlyos betegségem nyáron, emiatt legalább egy évet még ki kell hagynom, de az is benne van a pakliban, hogy többet nem engednek versenyszerűen focizni. Amikor ezt meghallottam, akkor is elég kellemetlen volt forgolódni az ágyban. Tiszta gáz volt, teljesen összetörtem. Most azért reménykedem még, hogy előbb vagy utóbb még visszatérhetek. Nagy célom, hogy én legyek az első az EVFC történetében, aki száz hivatalos gólig jut. Most elég jól állok, de ahhoz játszani kéne. Addig talán futok majd, bringázom, esetleg úszom, de sajnos semmi nem érdekel a focin kívül.

KDG: Jelenleg min dolgozol?

RM: Egyszerre több dolgot csinálok, készül az új verseskötetem, de novellákat is írok, meg egy regényt készítek elő. Ráadásul Vértesi Ferenc barátommal most jelennek meg első saját dalaink, pontosabban a nagyjából meglévő Fedon-dalok műsorából néhány. Én írtam a szövegeket, éneklek, Feri gitáron játszik.

KDG: Sok sikert és jó egészséget kívánok – legyen meg az a 100!

RM: Köszönöm.