Ha nincs háború, mi történik valójában Kárpátalján? – Részben a katonaság, részben a frontra való behívás alól kibújva az emberek külföldön dolgoznak, ami nem ismeretlen dolog, hiszen e problémával több ország küzd. Eleinte csak a férfiak indultak útnak, eleinte csak Magyarországra, aztán elindultak a nők is, egyre távolabb Kárpátaljától. Elszoktak egymástól a családtagok, a gyermekek engedetlenek lettek, önállóak a maguk módján, hiszen gyakran a kicsi gyermek vigyáz a még kisebbre, jobb esetben a nagyszülő, vagy valamelyik rokon is rájuk néz. A szülők ahelyett, hogy örülnének a viszontlátásnak, a rövid látogatások idején is csak veszekednek, mert elszoktak egymástól. Sokan alkohollal, néhányan új kapcsolatokkal igyekszenek pótolni a hiányt. A gyermek kívülálló lesz.

A pénz hajszolása már nem a mindennapi kenyérről szól, hanem az egyre növekvő emberi kapzsiságról. De hiszen Kárpátalján minden olcsó! – mondja az idelátogató. Persze, egy külföldinek olcsó a cigaretta és az alkohol. De vegyük tekintetbe, hogy havi 30-60.000 Ft a fizetés, havi 10-20.000 Ft a nyugdíj, a rokkantak nyugdíja ápolási díjjal együtt 18.000 Ft. Egy kiló hús ugyanakkor 2000 Ft, s a legtöbb háztartási cikk ára megegyezik a magyarországiakkal vagy drágább. Ha egy fiatal házat akar venni, akkor dollárra van szüksége, mert egy ötödik emeleti kétszobás lakás 30.000 dollárba kerül Beregszászon. Az itteni, hivatalos pénznemet nem is használják, még szóban sem, amikor ingatlanról beszélnek. És persze ott a rezsi. Csak arról tudok írni, amit én tapasztalok: egyetlen konvektor és egyetlen gáztűzhely használatával télen a gázszámlám 40-60.000 Ft. A villany, a víz, a szemét stb. további akárhány ezer, változó. Szóval egy kicsiny lakás fenntartásához minimum 80.000 forintra van szükség, ha van, ha nincs. Nincs kötelező egészségbiztosítás, nem kell fizetni, de olyan eset sincs, hogy paraszolvencia nélkül megfelelő ellátást kap az ember. Teljesen hétköznapi orvosok, nővérek részéről, hogy zsarolással jelzik anyagi igényeiket.

Sokat lehetne írni minőségről, emberségről, mindenesetre annyi biztos, hogy végigjárva a Kárpát-medencét, sehol, a legkisebb, legelhanyagoltabb falucskában sem láttam akkora nyomort, mint ami itt körülvesz. Persze erre nem gondolunk, hiszen ha van ruhánk, élelmünk, nincs tartozásunk, akkor itteni viszonylatban jól élünk. Ilyen dolgokat idézett elő a négy évvel ezelőtti Majdan téri tüntetés. Akkor sem értettem és most sem értem, miként lehetséges az, hogy még mindig vannak, akik dicsőítik ezt a rendszert. Sőt, még inkább szeretnék megnehezíteni így is nehéz sorsunkat.

Ma láttam egy sor fotót, fiatal katonát temettek. A beharangozóban egy kérdés: Elfelejtettétek, hogy háború van? – Nem. Nem tudjuk elfelejteni, nincs rá lehetőség. Viszont azok, akik milliókat érő autókban ezrével állnak a határátkelőkön kijevi és belső-ukrajnai rendszámokkal, elfelejtették. Az ország vezetői szerint mi darálóba való hús vagyunk, míg ők vidáman nyaralnak a tengerek partjain, hiszen hála Magyarországnak, vízummentességet kaptak az Uniótól. Valóban nem szólnak itt fegyverek, nem járnak harckocsik, csak néhány részeg veterán kelt háborgást az italmérések közelében. Egy valami azonban megsebesült ebben a harcban, talán bele is hal: a kárpátaljai magyar lélek.

Lőrincz P. Gabriella