Jeles ünnepekkor, mint a nevem napján – amely teljesen véletlenül egybeesik a reformáció ünnepével, valamint a minálunk is immár erős gyökeret vert Halloweennal (utóbbiról tavaly írtam, itt olvasható) – meg szoktam lepni magam némely sörkülönlegességekkel. Konkréten egy-két doboz Guinness-szel. És nem, ez itt nem a reklám helye, nem fogok dalokat zengeni a tulajdonságairól, aki erre kíváncsi, az üsse fel az internetet, onnan mindent is megtudhat e nedűről, jót s rosszat egyaránt. Csak eszembe jutott egy régi történet, egy sörgyári, hmm, capriccio, de nem az és nem úgy, hanem…

Dublinban történt. 1916 áprilisában, hosszas előkészítés után mintegy kétezer ír férfi fellázadt az angol elnyomás ellen – a felkelés a szabadságharcosok vereségével végződött, de megalapozta a független Ír Köztársaság létrejöttét. Az európai történelembe húsvéti felkelés néven bevonult eseménysor az évszázadok óta fennálló angol–ír, pontosabban protestáns–katolikus ellentét következménye volt. Kirobbanásának közvetlen oka a brit parlamentben nagyjából két évvel korábban elfogadott Home Rule törvény elhalasztása volt. A jogszabály ugyanis lehetővé tette volna az ír önkormányzatiságot, ám ennek bevezetését az első világháború kitörése megakadályozta. Egy idő után az elégedetlen írekkel Németország kezdett egyezkedni: juttatott volna nekik fegyvert és ellátmányt, s így lehetőségük lett volna az Ír Köztársaság kikiáltására – miközben, nem mellékesen, jelentékeny brit erőket kötöttek volna le, fontos bányavidékeket vontak volna ki a hátországi utánpótlásból, egyszóval jelentősen segítették volna a központi hatalmakat. Később a németek meggondolták magukat – ám a dubliniak nem. Húsvét hétfőjén a kétezer ír legény fegyverrel a kézben harcokat robbantott ki Dublinban.

Ekkor, a harcok közben született, kényszerből, egy igazi érdekesség. Az angol katonáknak nem volt semmilyen használható szállítójárművük Dublinban. Rekviráltak hát három teherautót a Guinness sörgyártól – de lehet, hogy csak kérniük kellett, hiszen ez a cég sokszor kifejezte a brit korona iránti hűségét; bojkottálták is sokszor az ír sörkedvelők (az írek mind sörkedvelők, úgy tudom, tehát nem kis bevételkiesésük lehetett ilyen időszakokban). A katonák a söröskocsikkal elgurultak a helyi vasúti összeszerelő műhelybe, ahol alávetették némi átalakításnak: a teherkocsik platójára gőzmozdonyok kazánjait szerelték fel, mely vashengerekre lyukakat, azaz lőréseket fúrtak – megalkotva így az első Írországban használt páncélautókat. A ravasz angolok a kazánokra lőrés méretű fekete foltokat festettek, hogy megtévesszék a mesterlövészeket. A sofőr kabinja köré és a teherautó hűtője elé vastag kazánlemezeket hegesztettek – érthető okból. A jókora hengerbe a kocsi hátsó részén lehetett bemászni egy kerek ajtón – akár 10-12 felfegyverzett katona is bezsúfolódhatott a kazánba. Az írek tehetetlenül álltak a boszorkányos söröskocsikkal szemben…

Pár napon belül megérkezett a tüzérség, s harmadnapra Dublint rommá lőtte. A lázadás vezetőit kivégezték, több száz írt táborokba zártak a háború végéig. A három Guinness-teherautót a rend visszaállta után megfosztották a páncéltól meg a kazántól, és visszaadták a sörgyárnak. Állítólag még évekig használták a kocsikat sörszállításra – nyilván nagy népszerűtlenség közepette.

Szerencsére Dublinban ma már szent a béke, a sör gyártójának, köszöni szépen, jól megy, úgyhogy csak ennyit tehetek hozzá:

Sláinte! Egészségünkre!

Király Farkas