Én még mindig elég sokat olvasok, ahhoz képest. Van ugye a szakmai kötelesség, hogy olvassam kortársaimat. (Is.) Van aztán a pénzkereseti kényszer, olvasok, hogy írjak az elolvasott könyvekről, az sem utolsó élvezet, miközben kényszer. (Is.) És van a fránya szenvedély, már ilyen ódivatú izé, megmosolygom ifjabb pillanataimban. (Én is.)

De bevallom, fáradok, és sokkal könnyebb bambulni a gépem vagy a telefonom előtt, mint egzisztencialista felhangokkal tűzdelt filozófiát olvasni – amely galád módon szépirodalomnak álcázza magát – komoly agymunkával. Ezért aztán nem is teszek mást időm nagy részében, mint bámulom a gépet.

Nagyon vicces egyébként.

Mint mosatlan ruha vagy szennyes edény, lelki mosó- és mosogatógépem előtt ott tornyosul megannyi elvégzendő feladat – jórészt elolvasásra, szerkesztésre váró novella, regény vagy elolvasásra váró könyv, esetleg egyéb apróságok. Érzem fenyegető jelenlétüket, ijesztő súlyukat. De nem is pillantok rájuk. Erős koncentrálással a gépemre meredek, ahol valami egészen érdektelen hülyeséget olvasok a – számomra újdonságnak ható – egészséges életmódról. (Kábé három percig fogok rá emlékezni, és továbbra is egészségtelenül élek.) Mikor végzek vele, megnézem a híroldalakat, pedig tudom, fölösleges. Elemzéseket olvasok, de minek, különben sem érdekel semmi, csak hagyjanak békén. Még afféle női cikkekbe is belenézek – hogy kell szexelni, hogy jobb legyen. (Nocsak, mondom magamban.)

Aztán mikor mindent megnéztem (alig négy-öt oldalt nézek rendszeresen, de azokat sokáig), elkezdem végiggörgetni a Facebookot. Nem ismerek gyűlöletesebb dolgot ennél. Abszolút hidegen hagy mindenki boldogsága, bánata, kutyája és macskája, mégis kényszeresen nézem, még lájkolgatok is itt-ott, mert tudom, amint felnézek, rögtön rám veti magát a Sok Elvégzendő Feladat.

Ha elolvastam az egész Facebookot, szétnézek az Instagramon, esetleg Youtube-videókat nézek, ahol emberek chilit esznek, vagy nagyokat esnek futás közben. (Szánalmas, tudom, de te is ezt csinálod.) Mikor már ott sincs semmi újdonság, megnézem a bankszámlámat, hátha jött pénz. Nem jött. A lottóeredményeket, hátha nyertem. Nem nyertem. Megint a bankszámlát, pénz kurvára nuku. Pár perccel később még egyszer visszanézek, hátha, de semmi.

Ezek után nem marad hátra más, mint a torrentoldalakon való nézelődés. Csomó perverz pornófilm, elvétve jobb zenék, filmek. Letöltök ezt-azt (persze nem, ezt csak a cikk kedvéért írom), amiket aztán soha nem nézek/hallgatok meg. (Nem a cikk kedvéért: megnézem az ajánlókat, majd elszaladok a boltba és szorgalmasan megveszem őket, nem károsítok meg én senkit!) Nagyobb tárhellyel bíró külső merevlemezt keresek a neten, elkalandozok, egy olyan bugyorban kötök ki, ahol még nem jártam. Ijedten kimászok belőle, aztán vissza a Facebookra, lám, született-e valakinek gyermeke, házasodott-e, fényképezett-e szivárványt, osztott-e meg felböfögött és mások által megrágott okos gondolatot. Nem. De igen.

Behúzott nyakkal elindulok dolgozni. Útközben – régen – olvastam a járműveken, mindig volt nálam könyv, folyóirat. Most túl lusta vagyok helyet okkupálni, elővenni a könyvet, jegyzetelni, s már mindjárt le is kell szállni. Nézem tehát a telefonom. Bankszámla, sehol semmi. Megnézem, merre állnak mollimo-kocsik, biztos, ami biztos. Tökfölösleges, mert úgysem velük utazom, de jó, ha tudom, gondolom valahol hátul az agyamban, bár fogalmam sincs, miért volna jó. Bankszámla, nulla pénz, szókeresőzés, elkezdek egy sakkpartit, kikapok. Születtek macskakölykök, ingyen elvihetők. Nahát. Beállításokat eszközölök a telefonon, tetszetős. Visszacsinálom. Benn vagyok. Észre sem vettem, és már megyek is haza. Mit csináltam egész nap? Jézusmária. Amint belépek az ajtón, rám veti magát a sok tennivaló, és megöl. Sziasztok. Igen, tudom, ennek a cikknek is elég lett volna csak a címét megírni – és Önöknek elolvasni. Mennyi időt megspórolnak, ami alatt… mit is csináltak volna?

Nagy Koppány Zsolt