Dala Sára néprajzkutató, a Hagyományok Háza népmese szakelőadója, egy új népmesesorozat szerkesztője. A Hallgasd – Olvasd – Mondd! hangzómellékletes népmeseválogatás-sorozat első kötete Kibédi népmesék Ráduly Jánostól címmel jelent meg. A novemberben bemutatott kötetről és a népmesék mai helyzetéről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Ráduly János tevékenységéről hallhattunk a bemutatón, mit fontos róla tudnunk? Nekem Benedek Elek jutott eszembe… 

Dala Sára: Mindketten székely írástudók, a népmese ügyének nagy alakjai. Benedek Elek – népszerűségben talán Arany Lászlót is megelőzve – volt a meghatározó abban, ahogy a népmese formájáról, nyelvezetéről ma is gondolkodunk, óriási életművet hagyott maga után. Ráduly János pedig kortársunk, folklorista, magyartanár, műfordító, aki most, 83 évesen még mindig ontja a könyveket! Gazdag életműve a néprajzi terepmunka és a gyűjtöttek publikációja köré rendeződött, hatalmas népköltészeti gyűjteménye önmagában is ritkaság. Gyűjtött magyaroktól és magyar nyelvű cigányoktól szép balladákat, de főleg meséket, sokezer szöveget, mindezt egyetlen faluban, Kibéden. A meseszövegeket átírta, az irodalmi nyelvhez közelítette, a mára már antikvár köteteiből készült a jelen válogatásunk, 21 kibédi népmese. A kötet felét gyönyörű, különleges, hosszabb tündérmesék teszik ki, a többi rövidebb, vagy egészen rövid állatmese, rászedettördög-mese, hazugságmese, formulamese.

CsM: Indult korábban már egy népmesekiadvány-sorozat: Népmesetár címmel. Miben különbözik a most induló Hallgasd – Olvasd – Mondd! sorozat?

DS: Míg a Népmesetár kiadványait elsősorban felnőtteknek – pedagógusok, mesével foglalkozó közművelődési szakemberek, könyvtárosok számára – készítettük, új sorozatunkban, bár ugyanúgy a hiteles néprajzi gyűjtésből származó mesékben gondolkodunk, nem szigorú követelmény a szó szerinti, minden hangot, tévesztést, közbeszólást rögzítő lejegyzés megőrzése. Kifejezetten figyelünk arra, hogy a gyerekeknek is vonzó, mint tárgy is szép külsejű, művészi igényességgel tervezett, karakteres illusztrációjú legyen a mesekönyv – bár itt sem engedhetjük el, hogy a népmesék kultúrtörténeti beágyazottsága iránt érdeklődőknek segítséget adjunk, szakmai utószó, tájszójegyzék, tipológia hozzáadásával. A korábban indult Népmesetárban csakis hagyományőrző mesemondók néprajzi hitelességgel gyűjtött és lejegyzett meséit adjuk közre, ismeretterjesztő céllal, de tudományos apparátussal, és minden esetben maga a mesemondó vagy mesemondók hangja, netán filmfelvételei szerepelnek a mellékleteken. Koncepciónk volt, hogy szép lassan a Kárpát-medence minél több tájnyelvén bemutassuk a népmesék sokaságát. Megjelentek már Beszédes Valéria szabadkai folklorista gyűjtésében és előszavával Szőcs Boldizsár székelykevei mesemondó meséi; Iancu Laura gyűjtésében és előszavával moldvai, magyarfalusi mesemondók „beszédei”, meséi, archaikus magyar nyelvük írásban és hangban is megőrződött; a délvidéki, oromhegyesi Czérna Miklós erotikus meséi. Legutóbb a felvidéki Varga Norbert szlovákiai és magyarországi palóc nyelvjárású mesemondóktól gyűjtött filmfelvételei közül válogattunk.

CsM: Mesemondók élvezetes előadásában hallgathattunk meséket a bemutatón, többek között A csirketojás tréfás mesét a Kibédi népmesékből, viszont magához a kötethez nem tartozik CD, DVD…

DS: Újdonság az is, hogy a kötetben található linken, egy weboldalról tölthető le a hangzómelléklet. A hat mai mesemondó táncházban, kulturális rendezvényeken, fesztiválokon lép fel, már jórészt nem „csak úgy örökölték”, hanem tudatosan tanulták-csiszolták mesemondó technikájukat: Fábián Éva, Kovács Marianna, Soós Emőke, Klitsie-Szabad Boglárka, Bukovics János, Dóra Áron. A meséket megtanulták és a stúdióban fejből elmondták, és így mindenki, aki a könyvet olvasgatja, rögtön összehasonlíthatja, a rögzített szöveghez képest melyikük hogyan és mit változtatott, improvizált a felvételkor. Egyáltalán nem titkolt célunk ezzel mindenkit bátorítani, hogy hasonlóan mesélje tovább a neki tetsző rövidebb-hosszabb meséket.

CsM: Hogyan segíti a Hagyományok Háza a népi örökség, köztük a népmese megőrzését, népszerűsítését?

DS: A Hagyományok Háza, mint a népi kultúra nemzeti intézménye sokfelől közelít a népmeséhez is. A „Magyar népmese – hagyományos mesemondás” elnevezésű tanfolyamunkon folklorisztikai ismereteket, a mesemondó egyéniségek jellemzőit, a tőlük gyűjtött mesék jellemzőit, forrásismeretet, a mesemondás technikájából elsajátítható elemeket tanítjuk, néprajzkutatók és mesemondók bevonásával. Szeretnénk a népmesék és általában véve, a nyelvi hagyományaink ügyét kiadványokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, mesemondó estekkel is szolgálni. Együttműködünk más, népmesével foglalkozó szervezetekkel, és a három éve működő NépmesePontokkal is folyamatos a kapcsolatunk, melyek a népi kultúra több szegmensét is átadó kis műhelyeként működnek saját városukban. A karanténhelyzet miatt mostanában igyekszünk a közösségi média felületein is népmese-sorozattal megjelenni: Vasárnapi mesék címmel láthatnak egy-egy mai mesemondót, akik klasszikus néprajzi gyűjtésekből származó meséket mondanak el a Hagyományok Háza stúdiójában.

CsM: Mit jelent a ma emberének életében a népmese Sára tapasztalata szerint?

DS: Jelent, jelenthet egyszerűen „csak” kikapcsolódást, felhőtlen szórakozást a meseolvasás-hallgatás. A magyar népmesék világa – nem beszélve a sok-sok, felfedezésre váró egyéb folklórról – annyira gazdag, olyan sok mesegyűjtés látott már napvilágot, hogy mindig olvashatunk, hallhatunk újat, vagy ismert mesét új, meglepő tartalmi vagy nyelvi elemekkel. A mese mondásán pedig azért van a hangsúly, mert elidegenedett, technicizált, bürokratikus világunkban tapasztalhatóan szükség van a mesemondás-mesehallgatás közösségi élményére, kisközösséggé formáló erejére. A Hagyományok Házában tíz éve működik már mesemondó baráti kör is, hasonlóan például az éves hatvani népmesefesztiválon is láthatóan élvezik egymás mesemondását a felnőttek. Arról pedig tengernyi tapasztalat, szakirodalom halmozódott már föl, hogy a gyerekeknek mennyire fontos a mesemondás, lehetőleg fejből is, nem csak olvasva, ez később nekik példa, minta is lesz. Ösztönözni kéne rá őket is, a családban vagy az óvodában, iskolában, mert a népmesék nemcsak a szókincset, a fantáziát fejlesztik, nemcsak kulturális gyökereink egy részét jelentik, hanem hosszabb távon a mai szó-hiányos világban a gondolatok formába öntésében, a történeteink formálásában, a mindennapi és az emelkedettebb megszólalásban is segíthetnek.