A település búcsúrendezvényei között templomi hangversenyre mehettek az ünnepre látogató rokonok, vendégek. Vonósnégyes állt fel az oltár előtt; egy helybéli hegedűkészítőről nevezték el az együttesüket. Háromnegyed órán át muzsikáltak a szentmise kezdete előtt, barokk és klasszikus zenét, eredeti és vonósnégyesre átírt formában. Az első és második hegedűs briliánsan szólózott, a brácsa és a cselló egyéni futamokkal tűnt ki. Népénekek áthangszerelt változatát is előadták, zenéjük úgy szólt, mint hangzó imakönyv.

A muzsika hangjai betöltötték a székesegyházat. Jótékonysági hangversenyt tartottak rászoruló gyerekek számára. Sokan adakoztak a megváltott koncertjegy árával és az előadás végén felállított ládikókba tett adománnyal. Neves szólisták énekeltek, énekkar és zenekar közreműködött. A kupolába felszálló zeneszó a szentek szobrai között égi magasságba emelkedett, magától értetődőn lépett át a földi-égi határon.

Sorozat részeként hangzott el a templomi előadás, annak a barokk zeneszerzőnek a műveivel, aki maga is kántorként dolgozott egy német kisváros eklézsiáján. Orgonára és hegedűre írt darabok megszólaltatására került sor az aktuális részben. Először a hegedűhang csendült fel, éteri hangulatba ringatta a közönséget. A hegyoldalon álló kis templom a felfelé törekvést, az égi nyújtózást jelképezte. Amikor az orgonasípok felzengtek, a hangok zúgása mintha még feljebb emelte volna a magaslaton álló épületet, közelebb a mennybolthoz.

Templomi szertartás közben lépett fel a kórus, egy kisebb egyházi művet énekeltek, a helyi kántor kísérte őket orgonán. Messziről jöttek, és az itt lakó hívők örültek a zengő karzatnak, ritkán hallhattak a miseénekeken kívül kórust is a templomukban. Az énekkar tagjai ellátogattak a közeli kegyhelyre, ahol csendesen daloltak, mint az egyszerű zarándokok. Úgy vélték, a hazaútjuk olyan lesz, mintha angyal kísérné őket nyomon egy égi hárfával.

Csanda Mária