Nagy Koppány Zsolt írása Hász Róbert Jelentés című kötetéről

Aki Hász Róbert regényeit szereti, az egyfelől rossz (ízlésű) ember nem lehet, másfelől/ugyanakkor már régen várta, hogy újra elbeszéléseket olvashasson a szerzőtől. Ezt a várakozást teljesíti be a meglehetősen vaskos új kötet, a Jelentés, amely rövidprózai írásainak művészetéből – hosszabb és rövidebb elbeszélések, tárcanovellák formájában – ad teljes képet sejtető ízelítőt.
A kötet két nagy ciklusra oszlik: a Jelentés című első rész hat novellát tartalmaz, a Pangea című második rész pedig többtucatnyi tárcanovellát, majd a kötetet egy különálló (önéletrajzi ihletésű, emlékező tónusú) történet zárja, Az ember, aki hegyet csinált a felhőkből.
Azt már megszokhattuk, hogy Hász Róbert prózanyelve pontos, ugyanakkor szép, veretes és míves, borongós, sok helyen emelkedett… továbbá rendkívül élvezetes – még a legegyszerűbb dolgokról is úgy ír (és ezzel könnyedén fel- és megidézi Krúdy Gyulát és Márai Sándort), hogy az ember nyála kicsordul olvasás közben: „A palotában nem szólok senkihez, fölvánszorgok a lépcsőkön, s a szobámba érve úgy dőlök le a széles heverőre, mint a kivágott cédrus. Lábaim zsibbadnak, kapkodva veszem a levegőt. Adok magamnak néhány órát, mielőtt újra hivatalba bocsátom személyemet.” (Mire a bárdok megérkeznek) Vagy: „A mester megragadta a szék karfáját, feltápászkodott és elindult az italos asztalka felé. Mozgása meglepően nehézkes volt. Mint egy kétéltű, gondolta Marcell, aki kétféle közegben is képes élni, de igazából csak az egyikben érzi otthon magát. A színpad lehetett az éltető eleme, itt, a hétköznapok szárazföldjén lassúnak és esetlennek tűnt.” (Fábián Marcell és a nagy Maurizio – bizony, bizony, a nem csupán a Hász Róbert-életművön belül legendás Fábián Marcell alakja itt is megjelenik, novellában is feldolgozza a szerző, és működik… mit működik, tökéletesen működik a rendőrdetektív története a rövidebb műfajban is!) Végül: „Találkozni valakivel huszonöt év után nem okvetlenül felemelő érzés. A balkáni háborúk következtében generációm szétrajzott a szélrózsa minden irányába, s ha olykor, egy szerencsés véletlen folytán valahol valakivel véletlenül összefutunk, bizony nagy a rácsodálkozás. Az emlékkép, amit magunkban őriztünk a másikról, mint egy letétbe helyezett kincset, amin – ellentétben fizikai valónkkal – nem fogott a múló idő, meginog, szertefoszlik. És ez kicsit szomorúvá tesz bennünket. De amint belenézünk a másik szemébe, a léleknek ugyanaz a kortalan, sosem változó, a téridő mulandóságát megfricskázó örök szikrája kacsint vissza ránk, amire fiatalkorunkból emlékszünk. Ilyenkor megnyugszunk, hogy lám, mégsem vesztünk el.” (Az örök és változatlan)
Ugyanakkor szerzőnk remek humorral és fricskázási kedvvel, lendülettel is bír: „Mindkét hely koedukált volt, a nemek terén egyenjogúság dívott, a mozi vasárnap esti előadását leszámítva ugyanis más szórakozási lehetőség nem adódott a faluban, lájkolni egymást pedig csak személyesen lehetett.” (A két torony) Vagy: „Apó nem volt gonosz, amikor ivott, az italtól csak aludt naphosszat. Józanon volt kiszámíthatatlan. Apám úgy szöktette meg motorbiciklin anyámat, hogy apó vasvillával rohant utánuk. Létezésem bizonyítja, hogy nem érte utol őket.” (Az ember, aki hegyet csinált a felhőkből) Végül pedig: „És azt is mesélte nagyapám, hogy a kocsmában három nyelven kellett tudni kiszolgálni a vendéget. Magyarul, németül, szerbül. Ha a vendég bejött, megvárták, milyen nyelven köszön. Azon kellett vele folytatni. […] A spriccer mind a három nyelven ugyanazt jelentette. A spriccer rendelésénél nem ágaskodott a nemzeti öntudta, német, magyar, szerb, de még a tót meg a román is ugyanúgy kérte, ha szomjas volt. Pedig hol volt még akkor a PS-s multikulti…” (A háromnyelvű kocsma kulcsa)
Az első ciklus elbeszélései súlyos, szépségük és kimunkáltságuk ellenére is komor darabok: a Pierre de Blois lovag utolsó kalandjában (ahonnan a recenzió címe is származik) megidézett magyarok története, akik minden éjszaka meggyilkolják a királyi párt, és utána egymást mészárolják újra és újra, nagyon sokáig velünk marad, és az általa ismét megértett történelmi bizonyosságok is új… csüggedéssel töltik el az embert. A tárcanovellákat tartalmazó ciklus hangja közvetlenebb, emlékezőbb, gyönyörű, lírai lezárásokkal operál, és több szöveg is „bácskai szülőfalum egykor jellegzetes, sajátos figuráját” (Nina és a harcosok ideje) idézi meg. Az emlékezés hangja csöndes, mégis eleven, filozofikus, mégis két lábbal a földön (az emlékek földjén) álló.
A megidézett alakok karakteresek, és sokszor rajtuk keresztül sokkal általánosabb szintre lehet ugratni az életről való beszédet. Ennek egyik szép példája az egymás nyelvét nem beszélő, de egymást mégis megértő lakótársak módszertanát bemutató Egy nyelv élete című szöveg vonatkozó részlete: „Előszedtük minden idegennyelv-tudásunkat, ő a franciát és némi oroszt, én a délszláv nyelveket, meg a hézagos német és angol ismeretemet. Elindítottuk a gondolatot egyik nyelven, s mire a végére értünk, négy másikon is átvezettük. Ha gondunk volt egy szó jelentésével, addig magyaráztuk, mutogattuk és írtuk körül, amíg biztosak nem voltunk abban, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. Ragoztuk, ahogy tudtuk (végső soron az ősnyelv sem úgy született, hogy már a kezdetek kezdetén adva volt minden toldalék és prepozíció), mindezt megfűszereztük egy kevés metakommunikációval, kézjelekkel, mimikával és ahogy egyre korábban sötétedett, hosszabbodtak az esték, úgy tökéletesedett a nyelvünk; mire a sárga ősz belenyúlt a fehér télbe, már folyékonyan beszéltünk rajta.” A történetek a kisgyerekkori emlékektől a szó szerint idézett, huszadik század eleji újságcikkekig terjednek – mindez persze tudatosan, mesteri írói tudással vértezetten, kellő mértékben önreflektáltan: „Ezek azonban pusztán utólagos szerzői ecsetvonások, akkor, ott nem a levegő minősége foglalkoztatott.”
Remek könyv a Jelentés – aki meg szeretne merítkezni ebben a szimpatikus, konzisztens, karakteres és szép szerzői világban rövidprózák segítségével is, az bátran szerezze be, és tegye meg. Csalódás kizárva, megrendülés és gyönyörködés (gyönyörködtettetés) pedig garantálva.

(Kortárs Kiadó, 2026)