Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének világpremierjére a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon került sor. Az Arany Oroszlánra jelölt rendezés középpontjában a humán és nonhumán észlelési mód és cselekvőképesség áll, amely három ‒ egymáshoz többnyire felszínesen kapcsolódó ‒ narratíva együtteséből bontakozik ki. De mégis mi mindent tudhatott és akarhatott tudni az ember egy páfrányfenyőről az 1900-as, a ’70-es és a 2020-as években?
A Csendes barát első egységében a hongkongi neurológus, Wong professzor (Tony Leung Chiu-Wai) narratíváján keresztül ismerjük meg a Marburgi Egyetem botanikus kertjének egyetlen páfrányfenyőjét. A német egyetemen vendégtanárként tevékenykedő kutató a világjárvány rohamos terjedése miatt végül a kampuszon reked. Figyelme ekkor terelődik az emberi agy működéséről a növények idegrendszerére. Először egy több mint százéves ugrás szakítja meg a közelmúltban játszódó eseményeket: Grete (Luna Wedler) története egy monokróm képi világ révén tárul elénk az 1900-as évekből. A Marburgi Egyetem első női hallgatójaként botanikát kezd tanulni, mindenekelőtt azonban szembesülnie kell azzal a leuraló és manipulatív rendszerrel, amelyet tanárai és kollegái működtetnek. Utolsóként az 1970-es években zajló narratív szál kezd kibontakozni, amelynek Hannes (Enzo Brumm) lesz a központi karaktere, aki ugyancsak a német egyetem hallgatója. A Goethét és Rilkét olvasó fiú növényekkel és állatokkal szembeni viszonyulásáról a film második felében újabb és újabb rétegeket ismerhetünk meg, a három narratív szál ugyanis egyre gyakrabban alkalmazott váltásokkal kerül spirálszerű mozgásba egymással.
A Karl Baumgartner emlékére készített filmben kiemelt pozíciót foglalnak el az olyan témák, mint emberi és nem emberi érzékelés és észlelés, férfiak és nők közötti egyenjogúság, valamint az érzelmi kötődés különböző módozatai. Grete már tudja, hogy a növények is rendelkeznek nyelvvel, amely eltérő az emberétől, kutatásainak kiindulópontja éppen ezért a nonhumán másság megragadásában áll, ahogyan évtizedekkel később Hannes is elkezdi megfigyelni a muskátli reakcióit, idővel pedig kifejleszt egy olyan elektronikus berendezést, amellyel a növény képes lesz ajtót nyitni neki. Wong professzor a kampusz magányában felveszi a kapcsolatot Alice Sauvage-zsal (Léa Seydoux), a francia botanikussal, aki interneten keresztül segíti a Marburgban rekedt neurológus vizsgálódásait az egyetem botanikus kertjének egyetlen páfrányfenyőjéről. A több száz éves fánál mindhárom karakter nyugalmat próbál találni: Grete egy megalázó szóbeli felvételit követően menekül a kertbe, Hannes a diáktársai elől húzódik el a fa tövébe, Wong professzor pedig a tiszteletére szervezett vacsora után telepedik le először a közelében.
Izgalmas nyomon követni, hogyan derítenek ki újabb és újabb, rendszerbe állítható jellemzőket az egyes növényekről, és miképp valósulnak meg átjárások tekhné és phüszisz, mesterség és természet interfészén. Míg Grete a fényképészet felől ragadja meg a humán és nonhumán anatómia közötti hasonlóságokat és eltéréseket, addig Hannes elektrotechnikai eszközökkel közelít a muskátli válaszreakcióihoz, Wong professzor pedig neurológusi perspektívából kezdi vizsgálni a páfrányfenyő különböző mechanizmusait. Kérdés, hogy a különböző megközelítések milyen mértékben lépnek szintézisbe egymással, adott esetben hogyan mutatnak túl egymáson. Annyi bizonyos, hogy a Grete számára még inspiráció gyanánt szolgáló, A növények metamorfózisa című Goethe-műre Hannes barátnője, Gundula (Marlene Burow) már nem tekint felhasználható anyagként. Ezen kívül alig találkozunk átjárással a három narratíva között: Wong professzor utánajár ugyan, hol készült a Gretét ábrázoló fénykép, de például kevés dolgot ismerünk meg tudományos munkásságának utóéletéről ‒ ugyanígy Hannes találmánya sem épül be szervesen a 2020-ban játszódó eseményekbe.
Az egymástól elhatárolódó narratívák konglomerátum jellegéhez hozzájárul a három, merőben különböző filmformátum alkalmazása is. Míg az 1900-as évek szála egy fekete-fehér monokróm szűrőn keresztül tárul a nézők elé 35 mm-es filmen, addig Hannes narratívája élénk telítettségű, változékony színekkel teremti meg a ’70-es évek hangulatát a 16 mm-es film segítségével, Wong professzoré pedig digitális kamerával forgatott hiperrealisztikus képi világával és a növényekről készített makrofelvételeivel érzékelteti kortárs jellegét. Ígéretes a koncepció, amely tartalmát és kivitelezését illetően érzékelhető Enyedi Ildikó filmjében, a szegmentálás végett használt eszközei azonban didaktikussá ‒ és ebből kifolyólag jó néhány ponton zavaróvá és kizökkentővé ‒ teszik a Csendes barátot. Ezeket a cezúrákat sajnos az egyre rövidülő, egymást váltogató jelenetek sem oldják fel, ahogyan felületes megoldásnak tűnik Hannes és Wong professzor ugyanazon jelenetben eszközölt szerepeltetése is a film utolsó negyedórájában a páfrányfenyő alatt.
Vitathatatlan az az érzékenység és óvatosság, amellyel Grete, Hannes és Wong professzor fordulnak a különböző növényekhez, miközben embertársaikkal szemben is keresik az optimális viszonyulásmódot. Grete egyedüli női hallgatóként tanul meg boldogulni az egyetemen, Hannes haszonlesés nélkül gondozza Gundula növényét, Wong professzor kibékül a német gondnokkal, aki kezdetekben megpróbálja meghiúsítani a hongkongi neurológus páfrányfenyőre irányuló, bizarrnak tűnő kutatásait. A stáblistán ezeken túl tudományos nevükkel együtt feltűnik minden filmben megjelenő növényfaj a páfrányfenyőtől (Ginkgo biloba) kezdve a szemérmes mimózán át (Mimosa pudica) a loncig (Lonicera) mint egyféle lapos ontológiai gondolkodásmódon nyugvó rendezői fogás. A lélegzetelállító makrofelvételek és a megszokott nézői attitűdünkből kizökkentő hosszabb snittek a Marburgi Egyetem botanikus kertjéből együttesen képesek figyelmünket a flóra legkisebb és leglassabb részleteire irányítani, ez pedig minden bizonnyal fontos karakterisztikája és erénye Enyedi Ildikó legújabb munkájának.
Luna Wedler, a Csendes barát Gretéje nyerte el a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb alakításáért járó Marcello Mastroianni-díjat mint feltörekvő színésznő ‒ az 1900-as évek egyetemi hallgatójának szála egy nagyobb és törékenyebb narratívába csatornázva próbál rámutatni női szemszögből olyan részletekre, amelyeknek Enyedi Ildikó filmje egyéb pontokon legfőképp maszkulin hangot és lencsét biztosít. Bár néhány jelenetében a Csendes barát ajánlatot tesz egy feminista diskurzuson alapuló értelmezésre, a főszerep az egyetemes reccsenéseké, rezgéseké és bugyogásoké. A Csendes barát már csak érzékeny figyelméből kifolyólag is hiánypótló és az ökokritikai diskurzusban reprezentatív alkotásnak bizonyul magyar és nemzetközi viszonylatokban egyaránt.

Kabai Henrik