Kitárni a szívünket ‒ nem a sötétségbe zárni, hanem a Nap felé fordítani. Az évtizedek múltán is visszhangzó anyai tanács szervesen átjárja fivér és nővér, férj és feleség, szülő és gyerek, ember és nem-ember kapcsolatát a Hamnet (2025) című filmben. A természetközeli, rítusszerű jelenetekben egymásra néznek az élők, fulladásig megélik gyászukat és fájdalmukat, hogy a többi néma csend maradjon.

A Chloé Zhao rendezte egész estés film szereposztása, cselekménye, képi és zenei világa egyaránt ragad magával és enged bepillantást ember és nem-ember, illetve alkotó és alkotás viszonyába. A filmadaptáció, amelyet Maggie O’Farrell címadó regénye inspirált, a 16. század utolsó évtizedeinek Angliájában játszódik, középpontjában pedig Agnes (Jessie Buckley) szövevényes és megindító életútja áll. A boszorkány lányaként megbélyegzett karakter a cselekmény elején megismerkedik Williammel (Paul Mescal), a latintanítóval, aki feleségül veszi. Első lányuk születését követően talán már nem is annyira a férj és feleség, mint inkább a szülő és gyerek relációjának fókuszából bontakoznak ki a történések, számos emblematikus fény- és mélyponttal. A karakterek érzelmeinek és kapcsolódásainak kibontakozásához újra és újra a természet biztosít közeget: Agnes és William meghitt beszélgetésének, Susanna születésének, majd a későbbiekben a gyásznak is a stratfordi erdő ad otthont.

Már a nyitányban érzékelhető ez a szoros kötelék humán és nonhumán között: Agnes az erdőben ébred fel két összenőtt törzsű fa alatt, megeteti a sólymát, majd nekilát mindennapos teendőinek. William a földbirtokos három fiának ‒ Agnes féltestvéreinek ‒ latint tanít, amikor az ablakból először megpillantja a vizet hordó lányt. Könnyen megállapítható, hogy Agnes a natúrát, William pedig a kultúrát hivatott képviselni, a film egészén érzékelhetőek az erre történő rájátszások, illetve az olyan szoros érintkezések, amelyek során elkerülhetetlen a párbeszédek kialakulása. William nem ijed meg Agnes azon mechanizmusaitól, amelyek számára szokatlanok: megbarátkozik a sólyommal, engedi a lánynak, hogy a kezéből olvasson, és hogy sérülését erdei füvekkel gyógyítsa. William cserébe mítoszokat mesél neki Orpheuszról és Euridikéről, illetve megmintázza róla Júlia karakterét. Agnes öccsének, Bartholomew-nak (Joe Alwyn) engedélyével és a lány várandósságára való tekintettel a fiatalok összeházasodnak, majd William szülői házában rendezkednek be.

Az erdőben világra hozott Susanna megerősítő pecsét lehetne a fiatal szülők számára, William azonban épp ekkor kezd beleőrülni apja bántalmazásaiba és brutalitásába. Éjszaka nem tud aludni, frusztrálja, hogy nem képes izgalmas történeteket írni, ittas állapotában pedig felzavarja a ház nyugalmát. Agnes beleegyezésével Londonba utazik, ahol kesztyűkészítőként igyekszik beszivárogni a színházi életbe. Akkor is a nagyvárosban tartózkodik, amikor felesége ikreket szül: a nagy esőzés és áradás miatt azonban nem az erdőben, hanem otthon. William anyja és testvérei ugyanis nem engedik kilépni a házból, Agnes pedig ‒ bármennyire ellenkezzen ‒ kénytelen a zárt térben bábák segítségével világra hozni Hamnetet és Judith-ot. Izgalmas rendezői eljárás Zhao részéről Agnes gyerekkori emlékeinek felvillantása legfőképp olyan jelenetekkel párhuzamosan, amelyekben a természetközeliség fontos szerepet kap. William sérült homlokára ismerkedésük elején növényekből készít gyógyírt egy olyan igével, amelyet néhai édesanyjától tanult: „Emlékezz, üröm, mit készítettél elő az ősi időkben! Una a neved, a legősibb növény. Dacolsz hárommal, dacolsz harminccal, a méreggel és a nyavalyával, dacolsz a földet járó rémséggel. És te, útifű, füvek anyja, keletre nyílsz, s belül erős vagy. Szekerek gördültek rajtad, asszonyok lova taposott. Mindet viselted, mégis kifakadtál.” Az ehhez hasonló misztikus részletek látványosan alakítják Agnes gondolkodásmódját és viszonyulását az eseményekhez. Kertészkedés közben megérzi, hogy sólyma elpusztult, a méhek felbolydulásából pedig tudja, hogy valami fenyegető közeleg a családjuk felé.

Miközben a feleség és édesanya próbál helytállni a családi krízishelyzetekben, William egyre több időt tölt Londonban, ahol társulatot toboroz, és elkezd színházi előadásokat rendezni. Judith-ot megfertőzi a pestis, Agnes pedig minden erejével azon van, hogy megmentse, míg végül a film logikája alapján egy gyerekkori csínytevés újrajátszása hozza vissza az életbe. A becsapott halál Hamnetet, az ikertestvért ragadja magával, akinek lázálma egy erdős övezetet imitáló színpadi díszletet tár elénk. Ugyanezt a szférát látjuk az utolsó nagyjelenetben is, amelyben William Hamlet című tragédiáját mutatják be. Bár Agnes a darab elején felháborodik, mert nem érti, mi köze az előadásnak fia emlékéhez, idővel sikerül átadnia magát a színpadon zajló történéseknek, ugyanis a Hamlet királyfit alakító színészben egyre több részletet fedez fel néhai gyerekéből. Kezét nyújtja a haldokló felé, mint megannyi néző a Globe Színházban. Ekkor szembesül fájdalmának kollektív vonulatával és a művészet magával ragadó hatásával.

A Hamnet a stratfordi erdő fenségétől az azt reprodukáló színpadi tér misztikájáig kísér bennünket, belátást engedve egy 16. századi angol család mindennapi tapasztalataiba. A nyolc különböző kategóriában Oscar-díjra jelölt film Jessie Buckley kiemelkedő alakításával és Max Richter bensőséges zenéjével egyike a tavalyi év legfontosabb állomásainak a filmművészet útján. Tanít bátornak lenni, odaadni az életünket a másikért és visszatalálni abba a fénybe, amelyben szabadon kitárhatjuk a szívünket.

Kabai Henrik