Pakoljak polcot az Almiban? Ez most komoly? Nem látja, hogy csak egy egér vagyok? Hogyan érném fel az Almi felső polcait? Ennél jobb ajánlata nincs egy egérnek, aki több mint harminc éve dolgozik a sajtgyárban, sőt maga is alapított gyárat? Értem én, hogy sok sajtgyárat felszámoltak mostanság, és kell a hely az új egereknek, de hát valami kreatívabb ajánlata nincs?

Ma újabb sajtgyárigazgatót temetünk. Lehet valami a levegőben, mert ezek az utóbbi időben nem bírják itt sokáig. Ha túlélik a próbaidőt, akkor felmondanak, vagy egyszerűen csak elsunnyognak. A többiek azt mondják, túl büdös a levegő a sajtgyárban, ez okozhatja a korai halálozást meg a menekülést. Nem tudok objektíven nyilatkozni a témában, harminc év alatt megszoktam a sajtszagot, nem tűnik fel, hogy büdös van.

Az előző igazgató rekordideig bírta a sajtszagot. A háta mögött azt suttogták, hogy a Covid taccsra tette a szaglását, ezért bírta olyan jól a bűzt. Mások szerint a szaglószervi betegség nála genetikai örökség lehetett. Akárhogy is, tovább bírta itt, mint az elődei. Az utolsó főnökünk, akit most temetünk, más volt. Jól öltözött, sportos, az egérlányok kedvence. Amikor először belépett az üzembe, elhányta magát. De ezt is elegánsan oldotta meg. Elővette a méregdrága díszzsebkendőjét, először a száját, aztán a cipőjét törölte meg. Biztosított mindenkit arról, hogy mostantól minden más lesz, a sajt nem lesz büdös, a gyárba pedig mindenki bekerülhet, aki elég tehetséges. Nem úgy, mint a régi rendszerben, ahol a sajtgyártók csakis olyan sajtot készíthettek, amit az előző igazgató szeretett.

Mától nemcsak kockasajt lesz itt, gyártunk majd kereket, háromszögletűt, laposat, hullámosat, feketét, fehéret meg aranyba mártottat is – ígérte az új igazgató a beiktatási ünnepségén. Aztán telt-múlt az idő, és hiába vártuk, a gyárba csakis a kockasajtformák érkeztek, igaz, azok mind újak voltak, a régieket leselejtezték – a munkalapokra velem íratták rá, hogy rozsdásak voltak. Bevallom, ahogy öregszem, egyre rosszabb a szemem, de én a régi kockasajtformákon egyetlen rozsdafoltot sem láttam, amikor bezsákolták azokat. Az új formákat, amelyek pontosan olyanok voltak, mint amiket kidobtak, egy új gyártótól rendelték meg. Az igazgató a meetingen sajnálattal közölte, hogy az előző gyártó súlyos betegséggel küzd, így a cége nem tudta tovább vállalni, hogy kiszolgálja a sajtgyárat. Felálltunk, megfogtuk egymás kezét, és hangosan imádkoztunk a régi beszállítónk gyógyulásáért. Az imát az igazgató kezdte. Amikor megírta a napi sajtlap, hogy milyen emberséges és keresztényi magatartás az, amit az igazgató tett, ő szerényen lesütötte a szemét, és legalább fél percig az Olaszországban egyéni megrendelésre gyártott cipője orrát nézte. Végül lehajolt, és a kézfejével letörölte róla a láthatatlan porszemeket. A nyitott koporsóból most is kikandikál a cipőorra, ebből a pozícióból, amiből a temetést nézem, csak azt látom. Azok az egerek, akik az utolsó igazgatót istenítették, sorfalat állnak a koporsó mellett, őket felvezényelték egy fél méter magas emelvényre, hogy magasabbra tudják tartani az elhunyt családi címerével díszített zászlókat. A kifejezetten a temetésre létrehozott rendezvényszervező cég vezetője úgy tervezte, hogy amikor a fanfárok hangja mellett sírba helyezik a koporsót, a családi címeres zászlók majd finoman meglebbennek a szélben, szépen keretezve a szertartást. Ám a mai napon szélcsend van, így munkanélküli egereket béreltek fel, hogy paravánok mögé bújva hatalmas hajszárítókkal fújják a levegőt a zászlókra. Azok lebegnek, a sajtlap munkatársai pedig már írják is, hogy még a zászlók is szomorúan integetnek a valaha volt legjobb sajtgyárigazgatónak.

Az előbb még a temetésen álltam, nem értem, hogy kerültem a következő pillanatban a Munkanélküli Egérközvetítő Irodába. Hiába magyarázom, hogy több mint harminc éve gyártok sajtot, csak az almis polcpakolást ajánlgatják. Semmire nem emlékszem. Mondja, mikor rúgtak ki a sajtgyárból?, kérdem a rosszul szabott kosztümben a klaviatúra fölé görnyedő egérhölgyet. Nem rúgták ki, mosolyog, az összes sajtgyárat felszámolták. Már nem eszünk sajtot, jobb, ha beletörődik.

Egy kockasajtformát rugdosok magam előtt, a Munkanélküli Egérközvetítő Iroda előtt találtam. Az idő szép, süt a nap, csak ez a szokatlan bűz ne lenne ennyire erős.

Döme Barbara

Az illusztrációt a mesterséges intelligencia készítette.