Hegedűs Imre János írása Keményfi Gábor Virágos-völgy című regényéről

Jó és olvasmányos munka jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában: Virágos-völgy, Keményfi Gábor kötete.

A könyv első oldalán szereplő cím, a Virágos-völgy nem írói lelemény szülötte, valóban létezik. Telekkönyvezett földrajzi név. A Keményfi-házaspár Budapest északkeleti határán lakik, ott, ahol véget ér az urbanizáció, és kezdődik az őstermészet. Virágos lapályon, füves völgyön, erdei fák alatt kell áthaladni, amíg rálelünk a házra, helyi kísérő nélkül nem talál oda a vándor.

Ifjúsági regénynek nevezi munkáját Keményfi, minthogy az is, de olyan elemeket, leírásokat, eseményszálakat, alakokat épít bele, amelyek felnőttekről, felnőttekhez szólnak. Ez a kettősség az egész regényen végigvonul.

Itt vagyunk hát a valóságban létező Virágos-völgyben, itt él a nagy írói gonddal és empátiával megformált főszereplő, Törő Levente, a tizenkét éves kamasz (Ébredezik a gyanú az olvasóban, gyermekkori önarcképről van szó!), önfeledten barangol a hatalmas fák alatt, ismer minden forrást, patakot, fatörzset, bokrot, bogarat, de az élet nagy ajándéka, hogy elfogadja őt igaz barátjának a tőlük nem messze álló erdészház lakója, Körmendy Bálint.

Kedves, ismert sztereotípia ez, tele van vele a világirodalom: zsenge, fiatal gyermek idős, rendszerint természetbúvár öreggel lép élet-halál szövetségre. Akaratlanul is eszünkbe jut Fekete István Tüskevára. S kiegészül ez a mikroközösség a játékos, kedves vizsla kutyával, Buksival. Csak azzal lehet igazán csatangolni, hancúrozni, versenyt futni, falapiban nagyokat hempergőzni! Ez a regény egyik szférája. Hibátlan, ízes olvasmány gyermekek és ifjak számára.

Természetesen nem kizárólagos lakhely ez a mesés rengeteg Törő Levente számára, naponta bejár busszal az iskolába, legjobb barátja Ákos, kedvenc tanára Bakay, a földrajztanár, nem is lehet más kedvenc tantárgy Levente számára, mint a földrajz, ott még politikatudományt, népvándorlást, üvegházhatást is lehet tanulni. Ez a második szféra. Az iskola. A schola. Keményfi jól ismeri ezt a világot, gyermekarcokat villant, tanárfigurákat teremt, s ami a legfontosabb, az iskolai élet minden szépségét, hasznosságát hozza, de jelen van az örök feszültség is tanár-diák között, a feleltetés, a dolgozatírás mindig és mindenkor kolonc, kölönc a diákok nyakán.

De még nem találták ki azt az iskolát, amelyben ne bomlott volna ki a szerelemfa virágbimbója. Itt is az történt, Törő Levente fülig szerelmes lesz Évikébe, a szerző szavával: „A szerelem elvette az eszét”. Nem csoda, mert hát bizony-bizony szép, sőt nagyon szép ez az Évike: „Finom, édes ívű, fitos orra. A rövidke hajtincsek mögül előbukkanó kedves homloka. Puha gyermekajka. És az orcája, álla határozott, kemény vonala. Ébredő, női akarata.”

A harmadik szféra a felnőttek világa. Kemény, már-már kegyetlen világ. Nem csoda, mert Levente édesapja, Törő András éppen a bontások, a törmelékek világában dolgozik. A lerombolt házak maradványait kell elhordani, az új, a modern város csak úgy épülhet fel, ha a régit eltüntetik. Természetvédő tanulmánya miatt magához hívatja a miniszter.

S itt már érzékeli az olvasó, hogy filmet néz. Keményfi az operatőrök módszereivel dolgozik, képeket villant föl, előre, hátra lép az időben, váltogatja a színtereket, a hol rövid, hol hosszabb szövegtesteket három csillaggal választja el.

A mérnök édesapa mindig hajnalban kel föl, a munkahelyén megfőzi neki a kávét Ágnes, a titkárnő, és a főnöke, Péter hol írásban, hol szóban kiadja az utasításait. A megszokott hármas egység. Kevés olyan munkahely van, ahol ez nem alakul ki.

De a feszültség forrása más. Hatalmas harc dúl az országban, Európában, az egész világon a természetvédők és az építő-bontó vállalatok között. Mi legyen a törmelékkel? Hová lehet elteríteni? Különös gond a rákkeltő azbeszt! Termőföldeket, kaszálókat, erdőfoltokat nem szabad tönkretenni. A lelketlen kalózok a törvény tilalma ellenére is sittet, téglát, betontörmeléket öntenek le erdőszélekre.

Ilyen nagy a baj, ilyen nagy a gond. Töpreng az irodában Péter, a főnök, és beosztottja, Törő András. S csillaggal elválasztva, a következő szövegtestben ismét az iskola világa. Szünet. Sétál a két barát, Levente és Ákos, a gyöngybagolyról beszélgetnek. S alig egyoldalnyi szöveg után ismét az építkezés-rombolás. A két folyamat feltételezi egymást.

Lakóparkot akar építeni egy külföldi, Napfény nevű konzorcium… Megoldatlan a mérgező vegyi anyagok elszállítása… Az erdészház veteményeskertjében pontosan az ellenkezője történik. Körmendy Bálint úgy műveli a földet, mint ahogy ezer éven keresztül az ősök művelték. Egyetlen táptalaj az istállótrágya. Levente és öreg barátja zöldborsót szed… Az édesanya virágkötő műhelyben dolgozik…

Így, a filmesek módszerével, a vágással halad tovább a cselekmény a végkifejletig. Az talán meglepő és váratlan fordulat, amiképp belép a történésfolyamba Levente édesanyja, Kata. Kezdetben szervetlen szövegrésznek érezzük.

Nem lehet és nem is szükséges egy rövid jegyzetben eljutni a végkifejletig. Az olvasó hamar meggyőződik, hogy Keményfi érti a dolgát. Sok kötetes életmű áll mögötte, írásművészete kiforrott. Talán egy, nem is irodalmi, hanem ideológiai tünetet kell még megemlíteni. És ez az istenhit. Keményfi Gábor mély meggyőződéssel hisz a Mindenhatóban, és hisz a teremtés misztériumában. A könyv 54. és 55. oldalán olyan vallásfilozófiai értekezésbe kezd, amit talán csak nagyon képzett fiatalok értenek meg. Vagy még ők sem. Lapozhatunk előre, hátra a könyvben, csak a már említett jelenséggel találkozunk. Kedves szóval, közvetlenséggel szól a szerző a fiatalokhoz, és hirtelen a világ gondját görgető elmélkedésbe kezd: „A világban minden tudva van. Amit a lét tud önmagáról, az mindig hibátlan. Ám adott a beszéd, a gondolat. Amiként egymásra, a dolgokra rámutat, az szükségszerűen korlátos, és, bár a szívünk és a szavunk szerint érték és pontos, titkos átfedéssel a világ egészét csak a másikban, azzal összefogva rakhatjuk össze. Hogy közös érvénye vezessen.” Wittgenstein is írhatta volna. Szerencsére megjegyzi a szerző még ezen az oldalon: „Effélékre, persze, Levente nem gondolhatott, hiszen, gyerek volt.”

Gondolunk mi, olvasók, s megéri. Hasznos, szívet melegítő, elmét építő cselekedet, ha kézbe vesszük Keményfi Gábor könyveit. Az ifjúsági regény legvégén – minden jó, ha a vége jó – Erdei Iskolát terveznek a vadászlakba, és Évike is megjelenik a Virágos-völgyben.

A szerző saját rajzaival illusztrálta a kötetet.

(Magyar Napló Kiadó – Írott Szó Alapítvány, 2025)