Szent: elkülönített, tiszteletben tartott. – Vidáman meghallgatjuk a kellemes dallamot, mely minden karácsonykor felcsendül: Szent karácsony eljött… Boldogan dúdolgatjuk is akár. De valahogy mégsem tesszük szentté magunknak az ünnepet. Sokkal kényelmesebb a rohanó világra, a körülményekre vagy másra fogni, közben nosztalgiázni a régi karácsonyokon, jajongani, hogy akkor még szerették egymást az emberek, volt tisztesség, becsület meg minden ilyesmi. (Hozzátéve persze, hogy akkor is, ha nagy volt a szegénység). Néha csak magam szórakoztatására vagy kíváncsiságomból kifolyólag olvasok el hozzászólásokat a közösségi médiában. Persze nem szoktam reagálni, mert semmi kedvem fotelharcot vívni, meg időm sincs rá. Mégis átfut az eszemen a gondolat, hogy ezek a fanyalgó nosztalgiázók mihez kezdenének, ha valami csoda folytán hirtelen visszaröppennének az áhított időbe? Mit szólnának, hogy tüzet kell rakni, vizet húzni a kútból, akkor is, ha fagy van kint, ha nem lenne gyógyszer, és egy sima megfázásba, vagy akár a születésbe belehalna a gyermek? És akkor is készülni kellene a karácsonyra. Vajon meddig bírnák azt a jó világot? Karácsony és húsvét táján megszaporodnak az efféle megszólalások, a gondolkodás nélkül odabiggyesztett óhajok. Pedig semmi akadálya, hogy napjaink ünnepe is méltó és valóban szent legyen. Annak sincs akadálya, hogy szelíden egymáshoz forduljunk, megöleljük a másikat, vagy csak tegyünk egy kedves gesztust, akár egy idegen felé. Sőt, arra sem kötelez bennünket senki, hogy kivikszoljuk a lakást, vagy hogy a konyhában robotoljunk napokon át az ünnep előtt. Ki lehet próbálni megélni az ünnepet. Örülni, szeretettel lenni, adni és elfogadni. Mi magunk szentelhetjük meg a napjainkat. Dönthetünk úgy, hogy az Ünnepeltet is meghívjuk a születésnapjára. Mert hívhatjuk a szeretet ünnepének a karácsonyt, az is helytálló, hiszen a legnagyobbat, az isteni szeretetet ünnepeljük, akkor is, ha bármi mást magyarázunk bele, „…mert az Isten szeretet”.

Több hír megjelent arról, hogy bizonyos országokban már nem használhatják az emberek a boldog karácsonyt köszöntést, csak a kellemes ünnepeket, hogy senkit ne sértsenek meg. Megvallom, őszintén szíven ütött a dolog, és hirtelen hála is támadt bennem, hogy nem azokban az országokban kell élnem. Hálás vagyok, hogy elkülönítetté tehetem a karácsonyt, hogy nem csak a családomnak, de a közösségben, ahol élek, bárkinek kívánhatok áldott karácsonyt. Még távolinak tűnnek ezek a dolgok, még csak annyit látunk, hogy november elején már feldíszített karácsonyfák villognak a bevásárlóközpontokban, hogy a szeretet már nem annyira fontos, mint az ajándék értéke, hogy egyre üresebbek a templomok, de karácsonykor talán mégis illik elmenni. És lassan, de biztosan egy olyan világ felé megyünk, amiből visszanézve a mostanit fogjuk áhítani. Szívből kívánok mindenkinek csoda szép, áldott karácsonyt, mert szent karácsony eljött!

Lőrincz P. Gabriella