Azoknak, akik először találkoznak a selyemfestéssel, valószínűleg az az első benyomásuk: egy varázslatos, már-már mesei világba csöppentek. Lehet, hogy azt is gondolják, ez valami könnyed kis történet, tétek nélkül, és elég a szépségen megnyugtatni a tekintetüket. Meglepő lehet, de azt mondom: épp amilyen finoman légiesnek tűnik ez a világ, annyira nagy felelősség megalkotni. Hogy miért dobálózom ilyen súlyos szavakkal? Mihez kell ez a komoly elmélyültség?

A megfejtés talán a festési technika és az anyag sajátságaiban, különlegességében rejlik. A művész nem úgy fest selyemre, ahogyan más, klasszikusnak számító anyagokra festene. A selyem finomsága, a festék erőteljesen szétfutó hajlama, gyors száradása mind-mind megnehezítik a dolgát, így eleve nagyon átgondoltan kell hozzáfognia művéhez. Emellett meggyőződésem, hogy nem minden téma megfestésére alkalmas ez a technika. És akkor ott van még az alkotás folyamata: a festék és az anyag találkozása mindig tartogat valamilyen fokú meglepetést a művész számára. Nem biztos, hogy éppen az előre megtervezett eredményt fogja mutatni a mű: lehet, hogy használhatatlan lesz, de az is megtörténhet, hogy éppen valami váratlan, inspiráló kép alakul ki. Türelem kell hát hozzá és alázat. Fontos tudatosítani: nincs mód a javításra.

Nemrég Zsombori Erzsébet színes selyemfestői világával volt módom megismerkedni. Munkáit nézegetve az lehet az érzésünk, hogy ő nemcsak elfogadta ennek az alkotási módnak a játékszabályait, hanem meg is szelídítette, saját nyelvére fordította ezt a fajta megszólalást. Úgy gondolom, kell ehhez az alkotói folyamathoz valamiféle elmélyült, már-már meditatív állapot, szükséges a teljes fókusz, a ráhangoltság és az érzelmi jelenlét. A figyelem magas foka: nem zavarhat meg semmilyen külső zaj vagy körülmény, és minden, amit a kezemmel mozdítok, nyomot hagy, még ha csak egy kis felületen is, visszavonhatatlanul. Kísérlet is lehet: vajon életünk mely részleteiben merjük vállalni ezt a magas tétet?

A Fekete Sas Kiadónál 2018-ban megjelent, Zsimbi a selyem útján című könyvet lapozgatva, kis belátást nyerhetünk ebbe a titokzatos műhelybe. A kétnyelvű kiadványban többek véleményét is olvashatjuk erről a művészetről, megismerhetjük jó néhány selyemfestményét, és feltérképezhetjük ennek a festői világnak a főbb motívumait. Számomra különösen érdekes, amit maga a művész mond: „A festés olyan, mint a naplóírás. Egy tárlat anyagából sok minden kiderül, legalább egy szegmense az életünknek. Mi változunk, és ezzel együtt változnak a képek, a színek, világos, sötét, fekete, fehér, boldog és boldogtalan… Hangulatokat, érzéseket festek. Zenét. A világban zene szól, és a zenébe virágot képzelek.” (Zs. E.)

Valóban, ezek a selyemfestmények olyanok, mint egyfajta szubjektív memoár lapjai. A lágyabb érzelmeket talán leginkább a növényi motívumok hordozzák: a szelíd fűszálak, érzékeny pipacsok, hulló falevelek, a szemet A végtelenbe irányító rét. A madár szintén visszatérő elem, jelentése sokfelé ágazó: jelezhet szabadságot, elmúlást, tűnődést vagy búcsút. Itt már erőteljesebb színek is megjelennek: meghökkentő a búcsú drámaisága, szinte valószínűtlennek érezzük, hogy ez a mű is selyemalapú.

És, akárcsak a természet finom impresszióinak jelenléte, ugyanolyan fontos a társművészetek inspirációja. A zene vagy az irodalmi alkotás nem pusztán hangulatot teremt, hanem ötletet, témát ad, alkalmat a továbbgondolásra, az értelmezésre. Az idő virágait Binder Károly zenéje ihlette, és Kányádi Sándor Fekete-piros, illetve Szabó Lőrinc Nyár című versei is áttevődtek és folytatódnak egy-egy képen. Az már csak további ínyencség, hogy a Kányádi-versben magában is ott a zene, a tánc és ez a festményen egy táncoló hegedűpárként jelenik meg.

És ha már a Fekete-pirosnál tartunk, a kolozsváriság makacsul és éltetően visszatérő elem Zsombori Erzsébetnél: a Farkas utcai templom vagy a Szent Mihály templom erős horgonyok ebben az életműben.

Utalásai, apró jelei a legkülönfélébb művészeti területekre vezetnek, mégis úgy gondolom, hogy leginkább az ismerős benti tájak világában segítenek elmerülni. A mese mögött felsejlik a sokszínű, rétegelt valóság, a varázslat mögött pedig a vidám életigenlés. És mindenek felett a művészet végtelen igazsága, amely a mindennapok kicsinyes harcai és bosszúságai ellenére is képes megnyugtatni: van, ami mellett bármikor érdemes elkötelezni magunkat.

Farkas Wellmann Éva