Serdült Ádámmal, a Fővárosi Állat- és Növénykert kertészeti és botanikai osztályának vezetőjével beszélgettünk. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: Mély vonzalmad van a rózsák iránt: gyűjteményt állítottál össze hazai nemesítésű fajtákból, és ehhez kapcsolódóan rendeztél rózsakiállításokat. Mesélj erről!

Serdült Ádám: Egyetemi tanulmányaim mindkét képzését a Kertészettudományi Kar dísznövénytermesztési és dendrológiai tanszékén töltöttem, így az alapvető ökológiai érdeklődésem ellenére is belém égett a rózsák és az egynyáriak szeretete. A hazai rózsanemesítés mély gyökerekkel rendelkezik, Geschwind Rudolftól Márk Gergelyen át Győry Szilveszterig. És bár jelentős kultúra, sok más nemzeti örökségünkhöz hasonlóan a rózsáinknak is csak elvétve van gazdája. A Nagytétényi Rózsakertnél a fenntartás van meg, de nincs erőforrás, a Szeged környéki termesztőknél van erőforrás, de nincs központosított fenntartás. Mivel nálunk van hely, tudás és kapacitás is, elkezdtük gyűjteni elsősorban Márk Gergely rózsáit. Ehhez kapcsolódóan pedig volt a századforduló utáni régi programjaink analógiájára Rózsaünnep is.

MZs: A növénygondozásban is egyre inkább a fenntarthatóság kerül előtérbe. Hogyan jelennek meg ezek az elvek a mindennapi munkádban?

SÁ: Mind a tanult, mind a tapasztalati oldalon megjelenik. Már 15 éve is komoly hangsúlyt fektettek erre alma materemben, de a munkám során tapasztaltam meg az igazi kihívásokat. Mára alapvetésnek tartom a saját talajainkkal való, relatív bolygatásmentes törődést. Nincs az a talaj, amit helyben meliorációs anyagokkal és a nálunk évmilliárdokkal ősibb, csak kevésbé magas szintre szerveződött mikroszervezetekkel ne lehetne növénytelepítésre alkalmassá tenni. A kerti vízgazdálkodás pedig ezzel szorosan összefügg. A jól ismert genetikus talajtípus és az ehhez választott összetételű magas növényborítottság, a többszintes telepítések és a helyben komposztálás az, ami a vízigényt ugyan nem csökkenti, de a megtartást segíti.

MZs: Milyen szerepe lehet ma egy botanikus kertnek a környezettudatos szemlélet formálásában?

SÁ: Amiket eddig elmondtam, éppen azokat írja felül a botanikuskerti lét. Az egzóta fajok gyűjtése és fenntartása mind emberi, mind környezeti oldalról az erőforrások maximális kihasználásával oldható csak meg. Így elvben kissé ambivalens az ivóvízköbméterekkel párásított himalájai növények mellett környezettudatosságról beszélni. Viszont az összetettebb, rendszerszintű tudományok, mint az ökológia, populációbiológia, csak a növényföldrajzi, rendszertani, morfológiai ismeretek birtokában szerezhetők meg. Ezért alappillér a gyűjteményes kertek mára már olykor kényszeresen fenntartott diverzitása. Úgy, hogy nem tudunk megmutatni egy kínai hegyvidékekről származó páraigényes tarkakérgű fenyőt, egy dél-olaszországi melegigényes mandulafenyőt, valamint egy Norfolk-szigeti meleg- és páraigényes araukáriát, úgy nagyon nehéz a nyitvatermők adaptációs képességéről mélyrehatóan ismeretet átadni.

MZs: Hogyan lehet megőrizni a fajok sokféleségét a klímaváltozás kihívásai közepette?

SÁ: Egyelőre többletmunkával. A már meglévő extrém páraigényes fajok jelentik a legtöbb kihívást, mert a nyári légköri aszályhullámok közepette szinte lehetetlen tartósan 40% fölé emelni a szabadföldi páratartalmat. Előbb-utóbb ezek a fajok termesztőberendezésbe fognak kerülni, míg az eddig hidegházban tartott fajok egy része pedig szabadföldi tartásba. De emellett a növényvédelem is kihívásokat jelent. Az ökológiai optimumból kikerülve a legtöbb faj gyengültségi kórokozók prédájává válik, de a bolygót teljes egészében behálózó kereskedelmi útvonalak is egyre több károsítót terjesztenek el. Másik út az alkalmazkodás. Otthon, házikertben már most ezt javaslom. Nem banánligetet, hanem a pázsit-tuja kvázi monokultúrából kilépni, és honos fafajokkal, többszintes cserje- és évelőfoltokkal teret adni a madaraknak, rovaroknak, kisemlősöknek. A kert is egy társulás. Azok a rendszerek tudnak a hektikus extremitásokkal szemben helyt állni, amelyek több lábon állnak, ennek pedig csak a sokféleség lehet a kulcsa.

MZs: Vezetett sétákat is tartasz, melyek nemcsak ismeretterjesztésre, hanem szemléletformálásra is alkalmasak. Milyen tapasztalataid vannak?

SÁ: Elfogultan állok ehhez a témához. Gyerekként a Debreceni Botanikus Kertben tett látogatásunk alkalmával egy kertész hölgy, Erzsike néni spontán szakvezetést tartott nekünk, s bár maratoni hosszúságú volt, egy percét sem éreztem feleslegesnek. A mai napig ezt tartom a szakmai ősélményemnek. Ott azt éreztem, hogy aki a növényeket, azok egyéni és társas életfolyamatait ismeri, az bírhat a Föld egészének természeti folyamataiba a legnagyobb bepillantással. Ugyanezt az irányt képviselem. Igyekszem megtalálni azokat a lenyűgöző jelenségeket, amelyek megismertetése és megértése megdöbbenéssel hat a hallgatóságra. Onnantól, hogy a wow-effektus megszületett, és megvan a nyitottság, már az egészen „száraz” tudomány is élvezettel megismertethető.

MZs: Virtuóz módon bánsz a földmunkagépekkel, de vezetsz a targoncától a nagyteherautón át az autóbuszig bármit, s rajongsz a veterán Ikarus buszokért is…

SÁ: Ahogy a növényvilágban is a rendszerszintű működés érdekel igazán, úgy a gépekre is úgy tekintek, mint rendszerekre. Lenyűgöznek. Első járművem egy Babetta segédmotor volt, első autóm pedig egy 2106-os Lada. Mindkettőt magam szervizeltem, ebben mentorom nagypapám volt. Olyan gépekkel szeretem magam körülvenni, amelyeket nemcsak kezelni, de ismerni, javítani is tudok. Egyszerűek, villáskulccsal és csavarhúzóval minden megoldható. Azóta fűztem már újra motorblokkot, cseréltem hengerfejet, és ez boldoggá tesz. A környezettudatosságot nem EURO skálán mérem. Arra a felhasználásra, ahol egy állatkert évente 80 üzemórára használ egy nagytraktort, egy zenekar évi 4000 kilométerre használ egy buszt, sokkal környezettudatosabb egy régi, működő gépmatuzsálemet üzemképesen tartani, mint venni egy új, de üzemelési környezetterhelésben kevéssé „szennyezőt”. Az ökológiai lábnyom kérdésköre nem ér véget a belátott horizonton.

Mzs: Klasszikus zenével is foglalkozol, klarinétozol, zenekart vezetsz. A zene, a kert és a gépek világa látszólag távoli, mégis mindháromban ott a harmónia és a ritmus keresése…

SÁ: Általános iskolában volt egy osztálykarácsony, ahol az egyik osztálytársam karácsonyi dalokat zongorázott. Egy ideig rá figyeltem, aztán a benne rejlő tudást kezdtem el latolgatni, ami végül bennem hiányérzetet szült. Így beiratkoztam zeneiskolába, a klarinét és szolfézs melletti szabadon választottam a zenekar volt. A zenére is rendszerszinten gondolok. Lenyűgöz az összhangzattan, a Rimszkij-Korszakov féle klasszikus hangszereléstan, olyannyira, hogy évente 2-3 nagy szimfonikus művet magam jegyzek le, hangszerelek át csak fúvósokból álló szimfonikus hangzásvilágú fúvószenekarra. Nem véletlen, hogy Charles és Emma Darwinban is felmerült a zene és a természet kapcsolata. Ahogy nem egy orvos zenél, úgy, szerintem, kevéssé kimutathatóan, de nem is kevés kertész. A természettel való foglalatoskodás egyértelmű velejárója a zene.