Egyszer fogom magam, fittyet hányok a világra, előveszem a Soó-Kárpáti-féle növényhatározót, de az is lehet, hogy a Jávorka-Csapodyt, kimegyek a rétre, és újratanulom az ott élő növényeket, magyar és latin nevükkel együtt. Nem volna semmi haszna, talán éppen ez lenne a szép benne, egyszerűen csak tudni, haszonvétel nélkül. Sok évvel ezelőtt, amikor a gödöllői agráregyetemen növénytanból vizsgáztam, a kollokvium belépője a herbáriumi növények fölismerése volt. Abszolváltam azt is rendben, de persze szinte mindent elfelejtettem. Néhánynak az emléke biztosan újra előjönne, egy kicsit az ifjúság érzésével együtt.

Most, hogy fölidézem magamban, kiderül, hogy néhány név máig megmaradt. Echinochloa Crus-Galli, mindig komikusnak találtam a név hangzását, kakaslábfű, azt hiszem, föl is ismerném a réten. Aztán, mint egy verssor: Plantago lanceolata, lándzsás útifű, ezt biztosan fölismerem, ami nem nagy tudomány, mindenki ismeri, gyerekek lövöldöznek a levélrózsából magasba nyúló szárú termésével. Ha már szóba jött, megnéztem a világhálón, úristen, mennyi faja van ennek a Plantago nemzetségnek, na, azt mind biztosan nem tanulom meg.

Egyetemi éveimben a füvek közül a Bromusok bűvöltek el leginkább, az elegáns, karcsú és magas rozsnokok: a mollis, amit magyarul puhának neveznek, az erectus, aminek sudár a magyar neve, és az inermis, amit árvának mondanak, nem tudom, miért. Akkoriban sokat rajzoltam is őket, őszintén szólva könnyű témát kínáltak, olyan szépek. Újabb fű emléke ötlik föl. Hát persze!, ki ne ismerné az egérárpát, aminek a kalászát a gyerekek az ingük ujjába dugják, és ha a karjukat mozgatják, szépen mászik fölfelé. Miután most utánanéztem, a latin neve is ismerős, Hordeum murinum, ami magyarul, minő meglepetés, ezt jelenti: egérárpa.

Az árpáról jut eszembe, nem múlt el nyomtalanul az agráregyetemi öt esztendő, máig tudom a gabona ábécét, aminek a segítségével még a kalászolás előtt meg lehet különböztetni a nálunk honos gabonákat. A kulcs a fiatal növénynek az a pontja, ahol a levél elválik a szártól. Itt a levél tövén két oldalt kis fülecske látható. Mármost az árpán gyakorlatilag semmi fülecske nincs, az ábécében soron következő búzán a fülecskék éppen összeérnek, a rozsnál röviden, az ábécé végén található zabnál pedig hosszan átfedik egymást. Hasznos tudomány, városi ismerősök előtt, a tábla szélén állva lehet szerepelni vele.

Na és a virágok, a varázslatos mezei virágok! A mi égövünk minden tavaszt pipacsokkal ünnepel. Halványan rémlik a tudományos neve, Papaver rhoeas, de az kit érdekel, amikor a rétek felragyognak a pirosságuktól. Minden gyerek szed belőlük, hogy hazavigye, és minden gyerek megtanulja, hogy nem érdemes, gyorsan lehullatják a szirmukat. A pipacsnak a réten a helye, ott kell gyönyörködni benne.

Ahhoz viszont rét sem kell, hogy katángot lásson az ember, ilyenkor ősszel tele van az ország a kék szirmú virágaival. Cichorium intybus a tudományos neve, újratanulom ezt is. Egész gyerekkoromban ittuk a cikóriakávét, ami ennek a növénynek a gyökeréből készült. Biztos voltam benne, hogy ma már nem kapható, erre tessék, még Nespresso kompatibilis kapszulában is árulják, úgy látszik, mégsem igaz, hogy a jó dolgok mind elmúlnak. Hélyakút mácsonyáért már távolabb kell mennem, rátalálni viszont nem nehéz, embermagasra is megnő. A tudományos neve Dipsacus laciniatus, nem csábít a megtanulásra. Akkor inkább a kamilla, Matricaria chamomilla, a két szó szinte lebben, mint maga a növény a fehér szirmaival, vékony leveleivel.

Mennyi van még! A gólyahírt nem hagyhatom ki, kisgyerekkorom tavaszhozó, ezerszirmú mesevirága, olyan ragyogóan sárga, mint maga a napsütés, még rágondolva is átmelegszem tőle. Caltha palustris, a szépségéért megtanulom ezt is, az ember áldozzon a szépség előtt. Azért most megállok. Talán egy egész élet kellene hozzá, hogy mindet megtanuljam. Lehet, hogy nem is vágok bele a megtanulásukba. Ha majd egyszer fogom magam, és kimegyek a rétre, inkább hanyatt fekszem a fűben, fejem alá teszem a két kezemet, nézem a kék eget, ahogy valami nagy madár lassú szárnycsapással elröpül fölöttem, aztán jól megnézem a fölém magasodó fűszálakat, ahogy az egyiken – hiszen ez egy árva rozsnok! – apró fekete bogár kapaszkodik fölfelé. Mi is lehet ennek a neve? Várjunk csak, lehet, hogy a bogarakat fogom újratanulni?

Bencsik Gábor