Demjén Zsófia agrármérnökkel, méhésszel, a Fővárosi Állat- és Növénykert ismeretterjesztő osztályának munkatársával beszélgettünk a lenyűgöző rovarvilágról. – Mirtse Zsuzsa interjúja.

Mirtse Zsuzsa: A méhek világszerte nagy bajban vannak, jelentős a méhpusztulás. Mi okozza ezt?

Demjén Zsófia: Én úgy fogalmaznék, hogy a méhek és egyben a rovarvilág egésze nagy bajban van. A károsnak kikiáltott rovarfajok eltűnése ugyanúgy katasztrofális következménnyel jár ránk nézve, mint a hasznosnak tartottaké. Manapság, amikor mindenki a természetes eredetű termékekben hisz, és egyre kevésbé bízunk meg a mesterséges összetevőkben, szembe kell néznünk azzal, hogy éppen a mezőgazdasági eljárásaink és a sikeresnek tartott technológiáink miatt leszünk kénytelenek nemsokára áttérni valamilyen mesterséges élelmiszerforrásra, persze, ha sikerül addigra ilyet kifejleszteni. Fel sem fogjuk, hogy milyen jól vagyunk tartva, hogy mennyi mindent köszönhetünk a rovaroknak. Élelmiszernövényeink nagy része függ a beporzóktól, hatalmas a szerepük a szervesanyag-körforgásban, ők a természet nagytakarítói, és a táplálékláncban betöltött kulcsszerepükről se feledkezzünk meg, tehát az egész ökoszisztéma fennmaradását nekik köszönhetjük. Ezeket a természetből származó, ingyenesen nyújtott juttatásokat nevezzük ökoszisztéma-szolgáltatásoknak. Mindannyian jobban járnánk, ha megbecsülnénk ezt a munkát, és hagynánk, hogy a rovarok tegyék a dolgukat.

MZs: Mikor észlelték először, hogy baj van?

 DZs: Az első baljós jelekre az Egyesült Államokban élő farmerek figyeltek fel még a ’90-es években. Azt tapasztalták, hogy annak ellenére, hogy mindenben az előírásnak megfelelően gondozták a gyümölcsöseiket, a termésmennyiség évről évre egyre kevesebb lett. Rövidesen rájöttek, hogy a kártevők ellen alkalmazott növényvédőszerekkel a beporzó rovarokat is megtizedelték, és ez hatott vissza a termésre. Az USA-ban már ekkor megkongatták a vészharangot, és elindultak a beporzók védelméért kampányoló programok. Az azóta eltelt időszakban számos kutatás indult világszerte. Elkezdték felmérni a rovarpusztulások mértékét, és az időközben jelentkező tömeges méhpusztulások okait. Németországi környezettudósok azt tapasztalták, hogy az általuk vizsgált 300 helyszínen 2008 és 2017 között 40 százalékkal csökkent az ízeltlábúak száma. Más felmérések kimutatták, hogy a repülő rovarok száma 75%-kal lett kevesebb az elmúlt 30 évben, amit az autósok is megtapasztalhattak a szélvédőkön landoló ízeltlábúak megfogyatkozásában. A pusztulásért a felelőtlen vegyszerhasználatot, az élőhelypusztítást és más természetkárosító hatásokat, a klímaváltozástól az idegenhonos fajok és behurcolt kórokozók megjelenéséig mind okolhatjuk. A legnagyobb szerepe azonban mind közül a nagyüzemi mezőgazdaságban alkalmazott monokultúrás termelésnek van. A kilométereken át húzódó, egyféle növényből álló táblákon olyan mértékben képesek elszaporodni az adott növényfajjal táplálkozó rovarok, amennyire a természetben soha. A technológiához ezért szervesen hozzátartozik a vegyszeres rovarirtás. Mivel sajnos az a helyzet, hogy a biológiai növényvédelem ekkora rovarmennyiség megfékezésére alkalmatlan, nem marad más esélyünk, mint lecserélni az egész művelési módot egy olyan módszerre, amely akkor is elegendő terményt biztosít a rohamosan növekvő emberiség számára, ha közben nem írtjuk ki az összes ökoszisztéma-szolgáltatót a világból.

MZs: A méhek fontos szerepet játszanak a legtöbb haszonnövény beporzásában. Pusztulásuknak/pusztításuknak milyen következményei lehetnek?

DZs: Az állatkertben tartunk egy foglalkozást, amely a beporzók jelentőségéről szól, ebben a gyerekek egyik feladata, hogy válogassák kétfelé az eléjük tett különböző termékeket és terményeket aszerint, hogy szél vagy rovar megporzásra volt-e szükség a létrejöttükhöz. A végén megnézzük, hogy mi mindent veszítenénk, és mivel kellene beérnünk, ha a rovarok eltűnnének a földről. A végeredmény mellbevágó, hiszen szinte csak a gabonafélék maradnának élelmiszerként – a kávétól, teától, kakaótól/csokoládétól, számos gyógy- és fűszernövénytől és a pamut- vagy lentermékektől is elbúcsúzhatnánk. Belegondolni is nehéz, hányféle módon ütne még vissza ránk a beporzó rovarok elvesztése. Például a tejelő tehenek magas fehérjetartalmú szálastakarmányt (takarmánylucernát) igényelnek, amit vadméhek poroznak be – tehát a tejtermékekről is le kellene mondanunk. Ezután szinte szó szerint csupán kenyéren és vízen tengődhetnénk tovább egy olyan helyen, ahonnan a méhekkel és lepkékkel a virágok is eltűntek már.

MZs: Mit tudunk tenni a méhekért? Mostanában sokat beszélünk a méhlegelőkről – miért fontosak?

DZs: Szerencsére egyre több hazai település áll ki a beporzó rovarok védelméért és válik „beporzóbaráttá”. A legjobb az lenne, ha nemcsak a városokban, falvakban, hanem az egymást érő szántóföldeken is létesítenénk vagy meghagynánk vadvirágos területeket a beporzók számára. Érdekes módon a beporzóink éppen a településeken maradnak fenn, mert ott a parkokban és temetőkben mindig találnak virágokat. Tehát minél több helyre ültessünk virágot, hogy tavasztól őszig változatos virágpor- és nektárforrás várja a beporzókat. A hazai méhfajok legjobb táplálékforrásai a hazai vadvirágok. Szerencsére már vehetünk hazai „beporzóbarát” magkeverékeket is. Készíthetünk a vadméheknek méhecskehotelt üreges szárú növényekből, lyukakkal telefúrt farönkökből, amelyekbe a lárvabölcsőiket elrejthetik. Ha permetezni akarunk, méhkímélő technológiát alkalmazva tegyük, például kizárólag méhekre veszélytelen szerekkel permetezzünk, és abban az időszakban, amíg a méhek alszanak.

MZs: Miért éppen a rovarok izgatnak Téged?

 DZs: A rovarvilág szerintem lenyűgöző. Célom, hogy annyi embert meggyőzzek az igazamról, amennyit csak lehet. Ha nem csupán a légycsapó túloldaláról szemléljük ezeket az állatokat, hihetetlen dolgokra figyelhetünk fel velük kapcsolatban. A szememben a rovarok a miniatürizálás zseniális mérnöki csodái, olyan tulajdonságokkal, melyek egy részéről a tudósok máig nem tudják pontosan, hogy hogyan is működik (és itt nem a dongók repülésére gondolok, hanem valódi talányokra). Gombostűfejnyi aggyal rendelkező, páncélba burkolt apró lények, melyeknek képességei gyakran jóval meghaladják bármelyik gerincesét. Sokan idegenkednek a sok lábtól, pedig az is csupán egy megoldás a kitinpáncélba burkolt, merev szerkezetű test megtartására, hiszen minimum három ponton alá kell támasztani, hogy el ne dőljön, miközben a másik hárommal léphet tovább. Az érzékelésük kiterjedhet számunkra láthatatlan fényspektrumokra, a reakcióidejük töredéke lehet a miénknek, a szaglásuk többszöröse egy kutyáénak, testméretükhöz viszonyított sebességük minden más élőlényét messze felülmúlhatja, képesek egyhelyben lebegni vagy hátrafelé repülni, úgy, hogy nincsenek a szárnyaikban izmok. A rovarok többsége ráadásul teljesen ártalmatlan. A létünk függ tőlük, ahogy az övék tőlünk. Békét köthetnénk velük, és még időben letehetnénk a fegyvert.