Nagy Koppány Zsolt írása az Irodalmi Magazin Tandori-számáról

Kevésbé szerencsés nációk számára egy finomra pácolt csirkéből készült, hengeres agyagkemencében sült fizikai eledel – nekünk, végre-szerencsés magyarok számára különleges szellemi táplálék: ez Tandori Dezső szerteágazó életműve. Még aki magukkal a művekkel nem is találkozott (egyébként van ilyen művelt ember, vajon?), az is találkozott a jelenséggel, ha máshol nem, olvasmányélményeiben, lefordított világirodalmi művekben, amelyeket Tandori Dezső magyarított.

A „szerteágazó életmű” egyáltalán nem túlzás, még ha az Irodalmi Magazin 2024/1-es, Tandori-számában a nyitóinterjút adó Tandori-kutató és -hagyatékkezelő irodalomtörténész, egyetemi tanár Tóth Ákos egyébként rendkívül okos, élvezetes, igazi irodalomtudós-interjújában finoman (és kedves szigorúsággal) fel is hívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jelzők pufogtatása kicsit… alibizés: „A Tandori-életmű terjedelméről régóta zajló vitát, illetve e tény ismételt megállapítását egyrészről természetesnek tartom, másrészről a recepció önfelmentő igyekezeteként, egyfajta menekülési, megkerülési stratégiaként értelmezem. A »sokaság« értelmezésre méltó tulajdonsága ennek a műegyüttesnek, olyan kérdés, mely összefüggésben áll a művek mögött álló világtapasztalattal, nyelvszemlélettel, írásgyakorlattal, vagyis a legfontosabb kérdésekkel. A szövegvilág bősége tehát bizonyosan nem Tandori arányvesztésének következménye, hanem a megfogalmazás felelős választása, s így figyelemre méltó esztétikai tény.”

A továbbiakban szintén a Tóth Ákossal készült interjúból idézek, mivel egyfelől ez az ajánlás inkább csak afféle kedvcsináló, hiszen Önök úgyis megveszik, beszerzik a lapot, és élvezettel olvassák, mert (másrészt) egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy az idén fennállásának, alapításának tízéves évfordulóját ünneplő Irodalmi Magazin újabb és újabb számai a legélvezetesebb irodalmi fórummá teszik a magazint, de úgy, hogy az élvezeti érték soha nem megy az elmélyült elemzések, a szinte sokkolóan kiterjedő megkérdezetti- és a lapban íráson, interjún, elemzésen, meghökkentő szempontok felvetésén és lapszámunk esetében Tandori-inspirációnak nevezett, kedves és értő hommage-kisesszéken keresztül közreműködő szerzői kör bőségének rovására – csak jelzésértékűen: foglalkoznak ebben a lapszámban a Tandori-hagyatékon túl a Tandori házaspár fényképgyűjteményével, külön is a kézírásos hagyatékkal, az első két kötet mélyreható elemzésével, a megzenésített Tandorival, illetve az ő önreflexivitásával és öniróniájával, a költő alkotásainak fordíthatóságával és megvalósult fordításaival, Tandori krimijeivel, gyerekverseivel, a hagyatékban talált rajzokkal, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Tandori-relikviákkal. (A lista nem teljes, elnézést azoktól, akiket ezúttal kihagytam.)

A végére még két fontos idézet Tóth Ákostól (de tényleg olvassák el az egészet, rendkívül inspiráló, hogyan kell okosan, mégis érthetően és izgalmasan beszélni egy életműről): „Fogalmam sincs, hol, mikor és milyen körülmények között találkoztam először művészetével. Abban viszont biztos vagyok, hogy Tandori-történetem hiányzó nyitóeseménye nem memóriám megbízhatatlanságára vall, sokkal inkább művei olvasásának természetével függ össze. A ködös kezdet, a tétova, bár ihletett első lépések és a lassan, de biztosan kialakuló elkötelezettség ugyanis szinte minden Tandori-olvasó közös tapasztalatát jelentik.” Illetve: „A kronológiai előrehaladás szerinti rétegekben gyarapodó, magát meghatározni és megszámlálni nem engedő, Tandori Lánchíd utcai lakásában az író születésétől halála napjáig keletkező papírhalom és tárgyegyüttes mintha modellezné az életmű minden előzetes elgondoláson és terven túli (de)kompozícióját.”

Jó látni, hogy ebben a minden mással átitatott kortárs kulturális közbeszédben milyen szépen és igazan cseng az okos szó, hiszen sok okos ember egy (nem olyan kis) lapszámban is el-… és megfér. Olvassák érdeklődő szeretettel!

(Irodalmi Magazin Tandori-száma; 2024/1)