Hegedűs Imre János írása Zöldy Pál Örömzene című kötetéről

Kialakultak az irodalomtörténet-írás és az irodalomkritika sztereotípiái, közhelyei, ezek rendszerint földrajzi alakzatok, hegyvonulatnak nevezik a szakírók egy korszak kimagasló alkotóit, illetve alkotásait, forrásnak egy induló, friss nemzedéket, urbánusnak a városok íróit, költőit, akik kozmopoliták, és népinek, nemzetinek, akik hagyományos eszményekhez ragaszkodnak, s jó hazafiak. Rendszerint mindenkit belegyömöszölnek egy skatulyába!

Arany János önjellemzése kíméletes és képszerű. A ’48-as forradalom utáni munkálkodását hegyi folyóhoz hasonlította, amelynek völgyébe hatalmas szikla gördült, tóvá torlaszolta a vizet, és az aztán alagutakon, földalatti üregeken keresztül keresett, tört magának utat.

Jó játszani néha a fogalmakkal, eszmékkel, elméletekkel. Sorra lehet venni kortárs művészeket, és próbálgatni, hová, melyik skatulyába találnak bele. Rendszerint természetesen a kiválasztott alany tiltakozik leghevesebben a besorolás ellen. Hosszan tartó vita, bozótkésekkel vívott harc folyt és folyik ma is a népi és az urbánus írók, költők között. Vízválasztó elé kerül előbb-utóbb minden alkotó, döntenie kell, melyik irányba induljon el. Vajon botorság megkérdezni, hová tartozik jelenkorunk prózamestere, Zöldy Pál? Talán nem botorság.

A Magyar Napló Kiadó jelentette meg novelláit, s jegyezzük meg gyorsan, bizalommal hajolhatunk e könyv fölé, nyugodt lehet az olvasó, nem áporodott, nem fülledt ott a levegő, ellenkezőleg, léghuzat járja át, derűs az égalja, vidám a hangulat, már az első percben érezzük, csavaros ész munkál itt.

Ez lenne, ez lehetne az első észrevétel. Nyoma sincs az írásokon korhadtságnak, peshedtségnek, arányos a nyelvi, a stilisztikai összetétel, legalább annyira urbánus Zöldy, mint amennyire népi, a hétköznapjaink kavalkádjában, színes forgatagában zajlanak a történetek, jönnek-mennek, csetlenek, botlanak a hősök, gyakran nagy zuhanás, látványos bukfenc a végkifejlet.

Fontos megjegyzés a csetlés-botlás. Valóban nem teremt Zöldy extrém világot, de olyan mozzanatokat épít bele a történetekbe, amelyektől eláll az olvasó lélegzete, mert mostanig álmában sem látott, hallott ilyen bizarr, fránya eseteket. Emeljünk ki egyetlenegy mozzanatot.

Nem mindennapi sztori, hogy fogorvoshoz visznek egy elefántot. Márpedig Rémuszt, a cirkuszi elefántot fogorvoshoz viszik, miután lefűrészelték a tetovált agyarát, s az amiatt begyulladt. A történethez az is hozzátartozik, hogy halálos beteg gyógyítása végett következett be a különleges műtét. (Át az Alpokon) Már ez az egy történet magában hordozza Zöldy írásművészetének a lényegét. Hőseinek életében hihetetlen, váratlan és a logikus, a józanésznek ellentmondó események következnek be, rendszerint tragikomikus a végkifejlet, de ismeri a szerző a hátsó ajtót is, nyitva tartja azt, amelyen keresztül menekülni lehet. És menekülnek is. A kötet szereplőinek nagy része városról falura költözött figura, lüktet az életük a két pólus között, falun gyakorolnak olyan mesterséget, szakmát, ami csak városon lenne menő. Jozsó például kiszegezi kapujukra a két táblát: „Különleges sajtok készítése” és „Könyvelés éjjel-nappal”. Egyik a saját, másik a feleség szakmáját hirdeti, reklámozza (Il silenzio)

Látszólag félrever a tengely a hősök agyában, miközben csak arról van szó – és ennek a nagy változásnak az írója Zöldy –, hogy megbomlott a társadalom sok évszázados egyensúlya, szerkezete, rendje, a falu és város közötti falak leomlottak, az emberek olyan médiumokba kerültek át, vagy éppen zuhantak, amely idegen a természetüktől, szakmájukat ott nem tudják gyakorolni, ezért észveszejtő vállalkozásokba kezdenek, ezáltal válnak tragikomikus alakokká. Íme néhány professzió: nutria- és strucctenyésztő, cirkuszi állatidomár, sarkkutató, galambtenyésztő, ostorfonó, pákász, Louis Blériot, a repülős, hittérítő misszionárius, hangszerkereskedő, racka juhok pásztora és így tovább.

Novellafüzér a könyv, egyik visszatérő alakja Jozsó, aki városon titkosrendőr, nyomozó volt, itt, falun masszőr, illetve sajtkészítő, s a felsége, Eci könyvelő.

Igen, kacskaringós ösvényeken menetelnek az alakok abban a világban, amit Zöldy teremtett, ráadásul semmi sem szilárd, minden mozog, minden árad, minden zajlik, hirtelen döbbenetes változások következnek be, amelyek nemcsak meglepőek, hanem hihetetlenek is, de ez hozzátartozik szerzőnk oeuvre-jéhez, bizonyára jól ismeri az Arany által megfogalmazott szabályt, „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”, s él is bőven nagy Klasszikusunk engedélyével, halmozza a történeteket, amelyek csakis a művész dioptriáján keresztül nézve nevezhetők igazaknak, valódiaknak. Emeljünk ki egy-két példát a fentiek igazolására.

A bivalycsontból faragott, fehér kígyó talizmán, gyógyítani lehet azzal, viselője, tulajdonosa ráadásul érti az állatok nyelvét.

Aszteroida közeledik a Földhöz, de nem csapódik be, elszáguld mellettünk.

Fucsik Mártont, aki szakácsnak született, azért kínozza tengeribetegség, mert kisiklott a predesztináció által előírt pályáról, nem szakács, hanem klarinétos művész lett, hangszereket javít, s jelenleg pincérként lót-fut.

Spiller, a telepvezető azért lövi le a szarvast, mert az „lopott” az őznek kitett szénából.

Ezekhez a furcsa történetekhez megfelelő neveket választ: Eci vagy Ecike, a feleség, Manna, a filigrán gyógytornász, Kodzsek, a török, Zsülien, a tetováló művész, Ibolyka, a keramikusművész, Winkler, a televíziós szerkesztő, riporter.

A jelzőt és a jelzett szót, rendszerint tulajdonfőnevet, összekapcsolva használja, így úgynevezett eposzi jelzők keletkeznek.

Néhány novella elolvasása után már megvilágosodik az olvasóban Zöldy írásművészetének esszenciája. A 60. oldalon olvashatjuk: „Tudják, mindenkiben van valaki, belül. Aki ott lapul vagy figyel. Minden emberben. Irigykedik vagy aggódik, nevet vagy sír. Hőzöng, fáj…” Tehát a híres kettős én. Ha kimerészkedünk a világirodalom mezejére, azonnal Pirandello jut eszünkbe. Ő fedezte fel és írta meg a személyiségek kettőségét novelláiban, drámáiban, ő jött rá arra is, hogy a jelenségek kettősségének a stíluseszköze a tragikus és humoros hangnem egyidejű jelenléte, amely törvényszerűen a groteszkbe torkollik.

Mellőzzünk minden erőltetett párhuzamot, Zöldy markáns, önálló művészegyéniség, de földrengésszerű változások hatására kialakult személyiségtorzulások ábrázolása kétségtelenül állandó témája.

Milyen fontos fogalmak a fenti idézetben a „nevet”, a „sír”, a „hőzöng”. A nevetés a humor édesgyermeke, a sírás a tragikum terméke, s a kettő következménye a hőzöngés, szinonimája a hőbörgés, a hetvenkedés, aminek végterméke a groteszk.

Nincs olyan figura az Örömzene kötetben, akinek csak egy arca lenne, csak egy én lakozna benne. Olyan minden figura, mint a Hold, annak is csak az egyik oldala látszik, a másik számunkra örök sötétségbe burkolódzik. Egyetlen példa erre Zöldy hőseinek kelléktárából: Fekete Simon, az Emese írás hőse úgy válik kettős figurává, hogy életmódjával visszatér a nomád középkorba. Szőrén üli meg a lovat, fegyvereit maga kovácsolja, barátaival viadalokat, versenyeket rendez. Igazi neve: Rémiás. Vajon kit, vajon mit takar ez a furcsa, rémisztő név?

Különös és már-már tudathasadásos magatartás az is, ahogyan egy városi ember a természethez viszonyul. Winkler, a televízió riportere, szerkesztője szarvasrezervátumba téved, de nem érdekli őt a hús-vér valóság, tudatában a híres ballada figurái kelnek életre, gondolatban a szavasokká vált fiúk történetét forgatja le, de nem is történhetne más egyéb, hisz ő filmet akar készíteni, ami mégiscsak a valóság képi mása.

Milyen világkép bontakozik ki az olvasóban a harmincegy novella elolvasása után? – Idézzünk két Zöldy-definíciót: „…a világ nem változik meg, csak néha, és akkor is rövid időre.” És: „Winkler szerkesztő szerint a világ olyan, mint egy régi, horpadásokkal teli alumíniumlavór.” Nem tudományos meghatározások ezek, de gondolkodásra kényszerítenek. Ha Zöldy nyomába lépünk, s a fantáziánk gyeplőit olyan tágra engedjük, mint ő, kötetnyi világmagyarázatot kaparhatunk össze.

A kötet címe is tág horizontot nyit. Todd Graff amerikai alkotó fergeteges zenés vígjátékot írt és rendezett Örömzene (Joyful Noise) címmel. Abban (is) a régi és az új közötti harc folyik. Georgiai kisvárosban gospelversenyre készítik elő a templomkórust. Az újonnan kinevezett igazgató görcsösen ragaszkodik a hagyományokhoz, a régihez, a másik igazgató tüzes hévvel újítani akar. Nincs új a nap alatt.

(Magyar Napló Kiadó – Írott Szó Alapítvány, 2023)