Egy nap egy kóbor kandúr jelent meg az udvaromon. Első ránézésre nem tudtuk, hogy mit szeretne, a neme sem volt tisztázott, hiszen csak beköszönt, s már el is szaladt. Úgy hittük, egy fialásra alkalmas helyet kereső cicamama, de hamarosan kiderült, hogy ő, aki mindig jön, bizony fiúcska. Megsajnáltam, megetettem, így a maradás mellett döntött. Értetlenül álltunk a helyzet előtt, hiszen nálunk mind a négy cicahölgy ivartalanítva van, így szerelemről szó sem lehet. De Jenő nem tágított. Egy nap aztán megláttuk az egyik kedves cicababánkkkal, Rózsival, a négyéves exhölggyel, amikor épp szerelmes pillantásokat vetettek egymásra. Hát bizony, a szerelem mindent legyőz, még az ivartalanítást is. Nagyokat nevettünk ezen a különleges cicaromantikán, és tudomásul vettük, hogy Jenő beköltözött a lakatlan kutyaólba. Így lett egy saját kóbormacskánk. Nem ő az első, valahogy mindig kiszúrják, hogy nálam simán lehet kaját és szállást kunyerálni.

Jenő, amikor nem Rózsival játszadozott, vagy aktívabb hölgyek társaságát kereste, akkor a lakókocsi alatt húzta meg magát, onnét figyelte az udvar történéseit. Úgy alakult, hogy a lakókocsit odébb kellett helyezzük. Jenő épp nem volt jelen az eseményen, bizonyára valamelyik szintén pótcsaládnál héderelt épp. Egyszer csak megjelent, jóllakott, és elhelyezkedett a lakókocsi alatt. Csupán azt nem vette észre, hogy a lakókocsi elköltözött. Amikor megláttam, hangosan nevetni kezdtem, az egész család a csodájára járt. Ő meg gubbasztott a megszokott helyén, és értetlenül nézett ránk, hogy miért látjuk, hiszen eddig is ott ült, és senki nem vette észre. Hamar rájöttünk, hogy beillik a cicacsaládba, és bizony, Rózsika, aki szintén nem a legélesebb kés a népes cicacsalád tagjai között, nagyon is méltó társa ennek a viharvert kandúrfinak.

Természetesen nem bírtam magammal, Jenő esetét a lakókocsival meg kellett osztanom a közösségi média ciacaszolgái között. Jenő ekkor tett nagy hírnévre szert. Jelenleg 1271 reakciónál tart. Azt hiszem, 2009 óta még sosem volt ilyen sikeres posztom, talán a háború kitörése napján való kárpátaljai tudósításom váltott ki utoljára ekkora érdeklődést. Mondtam is neki, hogy ilyen tempóval indulhatna valami polgármesteri székért, gyakorlatilag kétszer annyi ember reagált az esetére, mint ahányan a kis faluban élünk.

Jenő lassan egy hónapja velünk él. Lassan megbarátkozott a helyzettel, hogy látjuk őt, azt még mindig nem vette észre, hogy a lakókocsi néhány méterrel odébb költözött. Már engedi, hogy megsimogassam, óvatos nyolcasokat táncol a bokáim között. Még fél, összerezzen, ha valami csattanást hall, de a törékeny bizalmat nehéz felépíteni, főleg, ha egyszer már elveszett. Rózsikával élvezik a be nem teljesedhető szerelmet, és azt hiszem, ők a legcukibb cicapáros, akiket valaha láttam.

Lőrincz P. Gabriella