Emlékszem, amikor az első kötetem készült, még nem tudtam megfogalmazni, mi is történik a lelkemben, a gondolataimban. Aztán amint szaporodtak a kötetcímek, egyre inkább felismerhetővé vált számomra, hogy ez a folyamat bizony velem marad. A nyolcadik kötettel bíbelődök immár, és megint előjött a kötet előtti frász. Ilyenkor már semmi nem tetszik. Bizonytalankodok a jól bejáratot, publikált, felolvasott írások fölött is. Agyalok, vajon kell-e, jó-e? Ilyenkor kell a szerkesztő, a kiadó, a társ, aki biztat. De kell nagyon, jaj, mindennél jobban kell az olvasó szava.

Persze, tudom, a legtöbb szerzőnek nincs kapacitása az olvasókkal való kapcsolatokat ápolni. Megvallom, néha nekem is alig jut lélegzetnyi időm arra, hogy elolvassak egy üzenetet, reagálásra olykor annyi sem. Azt meg el sem tudom képzelni, mi volna velem az olvasók szeretete nélkül. A visszajelzés számomra olyan, mint egy falat kenyér, vagy ebben az esetben inkább egy korty tinta. Ebben a zűrzavaros életben nem mindig tudom megérteni, talán nem is szükséges, hogy miért kötődöm ennyire az olvasókhoz. Arra gondoltam, hogy talán önbizalomhiány – vagy valamiféle félelem. Nem tudom, nem kellene lennie, főleg amikor az ember már több éve írással foglalkozik. Azt hittem, kinövöm, de ez maradt. Esze ágában sincs elhagyni, úgy tűnik, megszeretett. Nem kölcsönös.

Szóval itt van ez a frász, és tolakszik, gyötör. Két kötetem áll megjelenés előtt; azok a bizonyos utolsó simítások. Erre jön a frász – nem tetszik, aztán nem érdekel, majd badarságnak vélem –, egészen addig, amíg teljesen kikészít a jelenléte, és akkor azt mondom: nem érdekel, ez van, elkészült, ne duruzsolj, már így marad.

Szóval nem tudom, hogy ez a frász meddig érzi jól magát velem, de még jelen van. Pedig igazán nem vagyok egy izguló fajta. Aki nálam hidegvérűbb, az lehet, hogy halott. De amikor kötetről van szó, így járok. Gőzöm sincs, a többi szerző hogy van ezzel, de nekem kicsit sem egyszerű. Néha addig tart a haragom, amíg a nyomtatott változatot a kezembe nem tartom.

De hát, ha már így kinyafogtam magam, kedves Olvasó, vedd nyugodtan magadra! Mindig örülök az olvasói visszajelzésnek. Akkor is, ha nem, vagy csupán későn jutok el a válaszadásig. Akkor is, ha kurta választ adok. Nekem ezek a reakciók jelentik a támaszt, melyet igyekszem az írásaimmal megszolgálni.

Barátsággal: egy idegeskedő szerző a kötet előtti frászból.

Lőrincz P. Gabriella