Gyereket szórakoztatni anyagi csőd. Higgyék el, nem a levegőbe beszélek. Ha az ember ki szeretne mozdulni a kicsinyével, s nem csak a játszótérre akarja levinni, jó, ha egy alaposan megtömött bukszát is visz magával. Mi nemrég az egyik vidámparkban gatyásodtunk le jó alaposan.

Van nekünk két tündéri keresztfiunk és három imádnivaló unokánk. Mind fiúk, ami nagyon praktikus, mert a játékboltnak csak a fiús felén kell bóklásznunk, ha ajándékot akarunk vásárolni. A ruhákat sem kell kidobni, amit az egyik kinő, még hordhatja a másik. Korban sem állnak nagyon távol egymástól, a nagyobbak kisiskolások, a többiek ovisok, a legkisebb pedig hamarosan az lesz. Mivel szeretik egymást mindannyian, azt is be merjük vállalni, hogy egyszerre visszük el őket hétvégére. Legutóbb a három legnagyobb volt velünk, gondoltuk, kiruccanunk velük a vidámparkba, úgyis rég voltunk ilyen helyen. Felpakoltuk hát a három gyereket, és belevágtunk a hétvégi kalandba. A fiúk lelkesek voltak, már utazás közben kikötötték, mindenre fel szeretnének ülni, mindent ki akarnak próbálni. Megjegyzem, azért nem mentünk autóval, mert tudtuk, hogy a park közelében szinte lehetetlenség parkolóhelyet találni, és persze a parkolási díj is horror. Szóval már az odaút is kaland volt mindannyiunk számára, ugyanis se a gyerekek, se mi nem tömegközlekedünk, mióta felütötte fejét a kovid. Gondoskodó szülőként mindenkire maszkot húztam, mielőtt felszálltunk a járműre, számunkra ez természetes, csak a körülöttünk lévők csodálkoztak. Volt, aki távolabb húzódott tőlünk, mintha mi lennénk leprások, pedig éppen ő köhögte tele a kocsit, természetesen maszk nélkül.

A vidámpark környékén persze számos bódé fogadott minket, mindenféle gyerekeknek való dologgal. Játékok, édességek, üdítők üzenték: vegyél meg, te kedves szülő, hogy örömet szerezhess a gyermekednek. A mieink is kacsingattak a kürtőskalács felé, de szerencsére meg tudtuk velük beszélni, hogy majd akkor veszünk ilyesmit, ha végeztünk a játszással. Délután négy órára érkeztünk a bejárathoz, s igaz, hogy nem néztük meg, meddig tartanak nyitva (én este nyolcra tippeltem), de senki nem is figyelmeztetett arra, hogy egy bő óra múlva kitessékelnek bennünket az utcára. Náná, hogy nem szóltak, hiszen akkor nem fizettük volna ki a belépőt, ami kis túlzással egy nyugdíjas félhavi ebédpénze. Amikor kiderült, hogy a családi jegy tizenegyezer forint, nyeltem egy jó nagyot, de gondoltam, semmi gond, hiszen elleszünk egy darabig, kipróbálunk jó sok játékot, és megsimogatjuk a kecskéket is. Már az első percben rájöttem, mekkorát tévedtem, hiszen a legeső játéknál közölték velünk, itt mindenért fizetni kell, a belépőjegy, amint a neve is mutatja, csak belépésre jogosít. Fizettünk hát, mint a katonatiszt, hol nyolcszáz, hol ötszáz forintot fejenként azért, hogy a fiúk kipróbálhassák az óriáskereket, a körhintákat, a kisvonatot és még sorolhatnám a különböző dolgokat. Persze bent már nem tudtuk, meg nem is akartuk lebeszélni őket az üdítőről meg a rétesről, ami további ötezer forint volt. Bevallom, a végén már nem is számoltam, hol tartunk anyagilag, úgy éreztem, jobb, ha nem tudom, pontosan mennyi pénzt vertünk el alig több mint egy óra alatt. Merthogy öt órakor arra figyelmeztették a kedves látogatókat, szíveskedjenek elhagyni a parkot, mivel hamarosan zárnak. A pumpa ekkor ment fel igazán az agyamban, hiszen hiába fizettük be a tizenegyezer forintot, gyakorlatilag a park felét sem tudtuk megnézni. Jó-jó, tudom, én voltam a hülye, hogy nem tájékozódtam alaposabban a nyitvatartásról. A gyerekek persze ekkora már jól fel voltak pörögve, vágytak a további élményekre, de hát a park zárt, mennünk kellett. Még szerencse, hogy a bejárat mellett ott van az a kürtőskalácsos hely, ahol további tizenkétezer forintot költhettünk öten, pedig mi a férjemmel ketten ettünk meg egyetlen kalácsot, a fogyókúránkra hivatkozva. Hazafelé menet természetesen mindenkire rájött a pisilés, így fejenként további kétszázötven forintért betértünk egy közvécébe, mert mi nem vagyunk olyan szülők, akik a fal mellé vagy a parkba pisiltetik a gyereket a vasárnapi kiruccanáson.

Döme Barbara