Elérkezett az utolsó nyári hónap. Az idei nyár egyetlen nyárra sem hasonlít. A hőség tombolása rekordokat döntött. Eddig sem szerettem a nyarat, a hőséget sosem bírtam, de az idén ebben csak megerősödtem. Most, hogy az utolsó nyári hónap is a kezdetét vette, valamiféle nyárbúcsúztató érzés vett rajtam erőt. Mintha egy egész év zárult volna le. A lassan hűvössé váló éjszakák, a csípős őszi reggelek illata, bár messze van még, de kecsegtet. Egy utazással, irodalommal eltöltött nyár vége felé pihenésre vágyik a lelkem. Augusztus és szeptember számomra a betakarítás hava. Míg mások még kipréselnek egy kis nyaralást a nyárból, nálam a szüret ideje érkezik el. Az idei szárazság megviselte a kertet, ideje korán száradt el a gyep, szinte kiégett minden, mégis, aki ültetett, az arat is. Emlékszem diákkorom augusztusaira, amikor anyám és nagymamám tüsténkedett a kertben, ahogyan pakolták üvegbe a kert ajándékait. Akkor még mindez nagyon távol állt tőlem, csak azzal foglalkoztam, hogy a szünidőből hátra maradt napokat szabadon tölthessem. A gyermekkori nyarak lassabban teltek, több dolog fért azokba a hónapokba. Most én teszem üvegbe az ajándékokat, míg anyáim már rég megpihentek.

Az idei nyár nemcsak az aszály és a hőség miatt volt más az eddigieknél, de a körülöttem lévő világ változása ijesztően hatott rám. A sok éve tartó háború felerősödése, a világgazdasági válság közeledése az időjárás változásaival, egy újabb fenyegető vírusos időszakkal kicsit soknak tűnik így, együtt. Persze ezek olyan dolgok, amikre nem tudunk hatást gyakorolni, csak elszenvedői vagyunk, mégis, néha úgy érzem, hogy egy elég rosszul megírt „világvége filmet” nézünk. Az augusztus számomra mégis olyan, mint egy feloldozás, remény a szabadulásra a hőségtől. Újabb iskolai év kezdete, új diákok, helyszínek, új csodák. Persze, tudom, hogy rövid lesz az ősz, mert az ősz és a tavasz mindig túl rövid, a tél és a nyár pedig mindig hosszú, mégis várom már a színesedő faleveleket. Az augusztus olyan nekem, mint a mondat: „Már csak egy kicsit kell kibírni!”. És kibírom, mint mindig, és próbálom meglátni a szépségeit. Próbáltam már megszeretni a nyarat, vagy legalább jól érezni magam benne, de sosem sikerült igazán. Épp annyira kegyetlen a forróság, mint a hideg, talán egyformán halálosak is. Mindenki találgat, hogy mi okozhatta az idei szélsőséges időjárást, az aszályt, a hőséget. Valakik szerint az időjárásba való beavatkozás vagy az Isten büntetése, némelyek pedig úgy gondolják, hogy megtisztul a Föld. De ki láthat bele ezekbe a titkokba? Számvetésemben mégiscsak eszembe jut valami, amit szeretek az augusztusi éjszakákban: a csillaghullás. Mert meg kell találni a kapaszkodót, akkor is, ha az egész világ másfelé vonzza a figyelmet.

Lőrincz P. Gabriella