Udvaromon ökoroller rozsdázik…
Értem én ezt a kölcsönözhető elektromos roller dolgot.
Számomra kicsit hasonló a slam poetryhez. Nem próbálnám ki, nem az én műfajom, de tetszik, amikor valaki jól tolja.
Szóval ez a roller ügy.
Kicsi, de vad, túl lehet lépni vele a lakott területen érvényes sebességhatárt. És ha már gyorsan lehet gurulni vele, akkor minek lassan tenni azt?
Környezetbarát, mert nem pöfög magából semmiféle káros anyagot. Mondjuk a működéséhez szükséges áramot valahogy elő kell állítani, de így is környezetbarátabb, mint egy karban nem tartott robogó – na, abból is sok lett mára, nyilván a pandémia okozta ételfutár-sokasodás miatt (is).
Mérete miatt lehet a járdán lavírozni a gyalogosok között, ügyeskedni, virtuskodni. Lehet a frászt hozni a bringásokra a biciklisávban. Az elektromos roller hangtalan, a rollerező úgyszintén, ideális esetben nagy fülhallgatót visel (sisakot viszont nem), hogy ne zavarja a külvilág – nem is hallja meg sem a bicajcsengőt, sem az autódudát.
Ha a megfigyelésem pontos, azt mondhatnám, hogy tíz e-rollerből hét arra való, hogy a pesti bulinegyedben részegen vagy/és betépve, a KRESZ-t hanyagoló vagy egyáltalán nem ismerő bulizók rodeózgassanak vele. Tiszteletem a kivételnek.
De hát mindenki úgy töri össze magát, ahogy akarja, ahogy tudja. Erről lehetne novellát írni, de minek.
Azonban.
Ezek a bájos rollerkölcsönző felebarátaink az ő környezetbarát és józan emelkedettségükben úgy hagyják magukra a járművet (játékot?), mint kutya az ürülékét. Aztán a gazdi vagy összeszedi, vagy nem.
Itt van például az a pompás példány, amely a társasházunk udvarán pihen. Egy ideje. Úgy nyolc-kilenc hónapja. Nem tudom, hogy került ide, csak arra emlékszem, hogy egyik reggel az ablakon kinézvén megadatott tekintetemnek, hogy egy rolleren akadjon meg – igen, ez a tűpontos fogalmazás. A jármű (játék?) olyan részén volt az udvarnak, ahova semmi értelme nem volt begurulni vele – se járda, se lépcsőházbejárat, semmi érdekes. Eleinte azt gondoltam, hogy valaki elrejtette, és majd utána jön. De nem ez történt.
A roller műholdas nyomkövetője valószínűleg kipurcant. Vagy kiszerelték belőle? Nem tudhatom.
Úgy két hónappal később végül mégis eltűnt – az az igazság, hogy nagy örömmel vettem tudomásul a panorámatisztulást. De az eufóriám nem tartott néhány óránál tovább. Mint később összeraktam a dolgok menetét: bizonyára a kertész unta meg a roller kerülgetését, és vitte azt az udvar egy távolabbi részébe, ahol szépen nekitámasztotta a kerítésnek.
De másoknak műhold pottyan a kertjébe, szóval ne panaszkodjak. Igaz, azért nyomban kivonul egy-két-néhány illetékes szervezet.
A legklasszabb az, hogy nincs, akinek jelt adjak az elárvult rollerről. A cég honlapján nem szerepel telefonszám. A külföldi anyavállalatnak van ugyan magyar lánya, de annak sem tudtam kideríteni az elérhetőségét.
A roller ott támaszkodik ma is. Szépen növi be a borostyán, alája sün költözött, fölötte rigó fészkel – integrálódik a természetbe.
Jó lenne tudni, hogy hány év alatt bomlik le egy roller.
És hogy az akksijában lévő dolgok mennyire is környezetbarátok.
(És még egy csomó mindent, ami nem kapcsolódik a témához, viszont hasznos lehetne.)
Szóval értem én ezt a roller dolgot, még ha bosszant is néhány apróság…
Király Farkas