Oláh Vilmos Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere. Számos magyar és nemzetközi díj birtokosa, többek között Luxemburgban és Salzburgban nyert el első helyezést hegedűjátékával, itthon Lajtha László- és Dohnányi-díjjal jutalmazták a zeneszerzők műveinek kiváló interpretációiért, hanglemezre rögzítéséért. Idén egy új mesterhegedűvel folytathatja a koncertezést. Hangszeréről és művészetéről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: Mit jelent az Ön számára a hangszer, és miben ad többet a magyar államtól használatba kapott mesterhegedű?

Oláh Vilmos: Kapcsolatom a komoly olasz mesterhangszerekkel nagyon korán elkezdődött. Már fiatalon olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy az első szólólemezem egy Stradivari hegedűn készítettem el tizenhat éves korom körül. Így korán kialakult az a hangi igényem, ami befolyásolta a későbbi művészetemet is arra vonatkozóan, hogyan kell egy mesterhangszernek szólnia. Felfedeztem, hogy kiváló instrumentumok találhatók hazánkban is. Az az óriási tradíciót felölelő hangszerkészítési vonal, ami annak idején elindult és tart napjainkig, olyan remekműveket vonultat fel, amelyek képesek felvenni a versenyt akár komoly, nagy olasz mesterhangszerekkel is. Emellett egy magyar mesterhangszer közel sem annyira drága. Egy Stradivari vagy Guarneri hegedű valóban kimagaslik sok szempontból – minőségileg, színgazdagságban –, és háromszáz év ideje, rezgése nem rakható bele egy hangszerbe egyik napról a másikra. A most kapott hangszer azért izgalmas, mert sok személyes szál köt hozzá. Első nagy külföldi turném szólistaként Ligeti András hegedűművész karmesterrel, mondhatom barátommal történt, aki sajnos tavaly hunyt el, és a magyar állam tulajdonát képező, nála használatban volt 17. századi mesterhangszer pályázat útján most hozzám került.

CsM: Szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként is fellép, melyiket tekinti a legfontosabbnak, van-e ilyen sorrend? 

OV: Elsősorban zenésznek tartom magam, és azt gondolom, egy művész minél tágabb aspektusban tud megnyilvánulni, annál többet tud átadni az őt hallgatóknak. Vizsgáljuk meg mondjuk a magyar hegedűiskola olyan emblematikus alakját, mint Hubay Jenő: zeneszerző volt, kvartett primárius, koncertmester, hegedűművész, tanárként óriási pedagógus, filozófus. Egy nagy mestertől elvárt, hogy mindenféle szegmensben jelen legyen és legyen megfelelő képe a világról. Az, hogy én koncertmester vagyok, és én tudok a legjobban hegedülni, csak egy kis szelete a dolognak, hiszen nekem százötven embert kell vezetnem alkalmanként erőben, gondolatban, filozófiában, tenni mindezt hittel, ami teljes embert kíván. A Magyar Állami Operaháztól a Budapesti Vonósokig vezettem zenekarokat. Úgy gondolom, ha nem tudom, hogyan kell egy Wagner operát eljátszani, az a tudás hiányzik a szólistaként előadott Brahms hegedűversenyből is. Rengeteg koncert felkérést kapok, amiből sokat vissza kell utasítanom. Ezeket nehéz egyeztetni, ugyanakkor független tudok maradni, nem vállalok olyan közreműködést, ami távol áll az ízlésvilágomtól, vagy olyan helyszínt, vagy olyan karmesterrel. Ezzel szerencsés helyzetben vagyok, mert válogathatok.

CsM: Világszerte koncertezett Amerikától Ázsiáig, lát-e különbséget a helyszínek előadásai között?

OV: Nem érzek nagy különbségeket. Akkor vannak, ha meg akarja valaki nyerni a helyi közönséget, és lokális vonatkozású zenét játszik, de egy igazán nagy művésznek nincs arra szüksége, hogy ezzel kápráztassa el a publikumot. A lényeg, amit előad és ahogyan előadja. A művész csak egy médium. Valahogyan kapok valami esszenciális anyagot a Jóistentől, a zenén keresztül eljuttatom a közönséghez, mindenféle móka, tánc vagy show elemek nélkül. A klasszikus művek a mai napig meg tudják állni a helyüket. Nem véletlenül tudtak több száz évet megélni, mert értékeikben olyan dolgot hordoznak, amelyek egy tiszta forrásból származnak.

CsM: Kurzusokon is tanít, mi a tapasztalata a tanítással kapcsolatosan?

OV: Liszt Ferenc, Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, akiket a legnagyobb pedagógus példaképeknek tekintek. Visszautalok a magyar hegedűiskola jeleseire, hiszen Joachim József, Flesch Károly, Auer Lipót a világ összes nagy iskolájának alappilléreit tették le, és mind filozófiát képviseltek, nemcsak hegedűt tanítottak. Kodály mondása szerint nem elég csak az ujjakat tréningezni, hanem kiművelt hallás, kiművelt kéz, kiművelt szív, kiművelt értelem mind szükséges. Azokkal a növendékekkel, akikkel kapcsolatot teremtek, követem őket a pályájukon: el kell ültetni a magot, de a magot nevelni kell és oda kell rá figyelni, hogy az szépen kifejlődjék, megfelelő környezetet kell neki biztosítani, példát mutatni. Akiknél én kurzusokra járhattam: Isaac Stern, Yehudi Menuhin, Nathan Milstein, Ivry Gitlis, Fenyves Loránd, Zsigmondy Dénes, Varga Tibor. Jó gyakorlatnak tartom külföldön a zenekari akadémiák működését, ahol az együttesek tagjai készítik fel a fiatalokat. Ösztöndíjas állással vesznek részt egy többéves képzésben, ahol megismerik a rendszert, azt a hangzást, azt a fajta játékstílust, amiben később dolgozni fognak. Arra kell képezni a növendéket, amit később az életben fog csinálni.

CsM: A rengeteg munka mellett van-e ideje művelődni, olvasni?

OV: Auer Lipót mondása, hogy akinek három óránál több gyakorlásra van szüksége, az tehetségtelen. Ami nem szó szerint értendő persze, hanem azt jelenti, hogy ezt a három órát igényesen, odafigyelve, koncentráltan kell gyakorlással tölteni, a többit pedig olyan élményanyag begyűjtésével, ami az életről szól. A muzsika nem más, mint az élő élet és annak átadása. Ahhoz, hogy én Brahms hegedűversenye kapcsán tudjak a szerelemről, bánatról, örömről, csalódásról muzsikálni, nekem ezeket az érzéseket át kell élnem. Most éppen Márait olvasok sokat, de Rejtő Jenőt is szeretem, aki egészen másféle impulzust ad. Móricz, Radnóti, József Attila gondolatai sokat jelentenek számomra. A New York Kávéházban vannak művészekről elnevezett asztalok. Mentorom és kiváló barátom, akinek van már saját asztala, Vásáry Tamás. Büszke vagyok rá, hogy a nyomdokaiban járhatok, hitvallását, gondolatait, üzenetét tovább tudom adni az embereknek.

CsM: Milyen koncertekre, kurzusokra készül a következőkben?

OV: A Polgárok Házában lesz egy hangverseny magyar zeneszerzők műveiből, Bartók, Kodály, Hubay és Dohnányi darabjaival követem a magyar tradíciót. Készülök a Budapesti Wagner napok előadásaira a Rádiózenekarral, ahol a Ring mind a négy estéjét vezetem, és megtisztelő, hogy Fischer Ádám művészeti vezető és karmester ragaszkodik hozzám. Az Óbudai Társaskörben május végén lesz sajtótájékoztató, a Mesterhegedűt a Ringnek Alapítvány kurátoraként veszek részt abban, hogy fiatal tehetségek hangszerhez juthassanak. Nyáron Svájcban játszom majd Brahms hegedűversenyét, és koncertturnén veszek részt Argentínában, többek között Buenos Airesben a Teatro Colónban és a világ legdélibbnek mondott pontján, Ushuaia városában helyi művészek közreműködésével. Vetítik továbbá a The Violin Alone-t, azt a hat Emmy-díjjal kitüntetett filmet, melyben egy amerikai versenymű szólistájaként mutathatom be, amit magyar hegedűművészként képviselek. Az idei évtől a Japán Vonóstársaság főtanácsadójának választott, így a felkelő nap országában fogok egy több hónapos kurzust tartani.