Ha újraszületnék, Colombo felesége szeretnék lenni, én vinném ballonkabátos uram után kis kosárkában a bizonyítékokat. Klasszikus krimiken felnőve az alibi szó nem ismeretlen számomra, ám abban a formában igencsak fejbekólintott, amire a minap bukkantam a világhálón.

Sok mindenről hallottam már, de arról még soha, hogy valakik pénzt kapjanak azért, mert segítenek másokat félrevezetni. Arra gondolok, szegény jó nagymamám mit mondott volna, ha megmutatom neki az alibigyártó cégek internetes oldalait, merthogy erről van szó. Jó katolikus lévén először biztosan keresztet vetne, amikor megérti, mit kínálnak valójában a vállalkozások, aztán meg engem is elrángatna a gép elől, mielőtt a monitoron keresztül megszáll az ördög.

Szóval: alibicégek. Igen, külföldön vannak ilyenek is. Arra szakosodtak, hogy olyan bizonyítékokat kreáljanak, amelyekkel mások „kis ügyeit” próbálják elsimítani. Nyilván, ők másképp fogalmaznának, hiszen amit tesznek, vélhetően szerintük csak felebaráti segítségnyújtás. Gondolom, teljesen rendben találják azt, amit csinálnak, hiszen amíg van rá igény, ők csak kiszolgálják a vevőket. S hogy pontosan mit is tesznek? Alibiket és álbizonyítékokat hoznak létre és szerveznek. Az meg mi a nyavalya?, kérdezné nagyapám, ha ilyesmivel állnék elé. Szépen elmagyaráznám neki, hogy ezek a cégek egyebek mellett segítenek a szomszédasszonynak, hogy lebukás nélkül megcsalhassa az urát, de ha kell, arról is gyártanak papírt, hogy egész nap főzőtanfolyamon voltam, holott mondjuk éppen randiztam.

Elképzelem, ahogy nagyanyám épp palacsintát süt, miközben én ezekről a szentségtelen dolgokról beszélek nagyapámmal. Először engem intene hallgatásra, aztán meg elvonulna imádkozni a cégvezetők lelki üdvéért. Nem tudnám kárhoztatni érte. Felmerül a kérdés, valójában, legális-e egyáltalán az alibigyártás. A megkérdezett barátaim arra a következtetésre jutottak, hogy addig, amíg az alibi cég vezetői nem bűncselekményt, illetve törvénybe ütköző dolgot akarnak leplezni az általuk kreált bizonyítékokkal, vélhetően büntetlenül tehetik. Legalábbis így logikus.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy a cégek mindezt nem ingyen csinálják. Árlistájukon a következők szerepelnek: e-mail, sms, fax, telefonos hívás forintra átszámolva, körülbelül ötezer, de ha az eltitkolni kívánt dolgaink legalizálásához éppen prospektusra, meghívóra van szükség, azt is legyártják nekünk harmincezer forintnak megfelelő összegért, ennek a feléért küldenek egy olyan férfit vagy nőt, aki vallja, hogy a kollégánk, és vele dolgoztunk a gyanús időpontban. Ha jól értelmezem a hirdetésüket, valójában minden lehetséges alibiötletre nyitottak, aminek már egyedi árszabása van. Nagyapám most nyomná el a Fecske cigarettáját, és azt mondaná, még jó, hogy ezt is kapni lehet.

Kíváncsi lennék arra is, kik dolgoznak egy ilyen vállalkozásban? Színészek biztosan, hiszen erre több honlapon is találtam utalást. Gondolom, az állás nélküli színészeken kívül vannak még exzsaruk vagy éppen unatkozó anyukák is a csapatban. De a leginkább arra lennék kíváncsi, hogyan készítik fel magukat, és hogyan szerez egy ilyen vállalkozás mondjuk ISO minősítést?

És vajon arra mit lépnéne az alibicég, ha Colombo feleségeként felkeresném őket, hogy holnaptól inkább Sherlock Holmesszal tölteném a magányos estéimet, és ehhez szerezzenek olyan alibit, ami az uramat maradéktalanul meggyőzi. Mindjárt fel is hívom őket, és kérek erre egyedi árajánlatot.

Döme Barbara