Döbbenten nézek körül a világban. Az alatt a több mint négy évtized alatt, amióta látom, mintha kifordult volna a sarkaiból. Persze, mondhatja bárki, hogy az ember alapvetően nem változik, és igaz is lehet, de az is ugyanúgy, hogy talán már nem is tudja, hogyan kerülje el a zsákutcákat.

Tény, ami tény, nem kímélt bennünket az elmúlt időszak. Olyan határhelyzetekkel szembesültünk, gyakorlatilag váratlanul, amelyekhez nem volt bevált túlélőkészletünk. Mi, magunk nem tapasztaltunk hasonlókat a bőrünkön, amit pedig az öregek próbáltak mesélni, hát, mint a következő generációk általában, kötelességtudóan, mosolyogva vagy unottan meghallgattuk. De ez az élmény közel sem volt ahhoz, hogy lényegi tanulságokat vonjunk le belőle. És mivel a változásokat megelőző időkben elmulasztottunk töltekezni úgy általában is, maradt a pánik, az értetlenség, a tüntető elhallgatás vagy a kétségbeesés. Gondolom, lesznek majd a szociológusok vagy történészek között, akik elemzik a most elhangzó mondatokat, hozzászólásokat, kinyilatkoztatásokat. Sejtem, hogy félelmetes következtetésekre jutnak. És csak remélem, hogy már lesz erejük megmosolyogni minket.

Eszembe jut az 1989-es romániai forradalom: a hírek és álhírek akkor is terjedtek, közösségi média nélkül is, de ami nagy különbség volt a mához képest, hogy az emberek igyekeztek összébb húzódni. A félelem meg a lassan belevegyülő öröm láthatóan közösségekbe terelte őket. Fontos volt megosztani, megbeszélni, összehajolni, még akkor is, ha nem értettünk egyet mindenben egymással. A mindenre helyezném most a hangsúlyt, mert nem hiszem, hogy az ember leírható, jellemezhető néhány téma, vélemény vagy bármilyen címke által. És téma, vitaforrás, dönteni való volt és van bőségesen az életünkben. A közösségi és egyéb média viszont valahogyan leszorította a gondolkodásunkat, ítélkezésünket három-négy (esetenként további néhány) témakörre, és nagyon sokan észrevétlenül bele is sétáltak ezekbe a skatulyákba. Ilyenként aztán már nagyjából csak egy vagy két arcvonása látszik számos ismerősünknek. Pedig milyen színes egyéniségek is valójában! Mennyi mindent láttak a világukban, saját élettörténetükben, milyen sok érzelemmel birkóztak, és igen, merem remélni, hogy hallgattak jó zenéket, olvastak remek könyveket, hökkentek meg számos műalkotás előtt. Hányan küzdenek saját démonjaikkal, kapcsolataikkal, szakmai kérdéseikkel, milyen sokan tudnának alkotni, fejlődni a legkülönbözőbb területeken, öröm nekik a nyelvtanulás, a kertészkedés, a barátság, sport. És ehhez képest arra szorítják magukat, hogy néhány tálcán kínált nagyobb vagy kisebb horderejű, legtöbbször művileg felnagyított tárgykörben sarkos véleményeikkel hergeljék egymást, és persze végül, szinte kivétel nélkül, megalázottan, letörten, megbántottan távozzanak a tett helyszínéről. (Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk.)

Azt hiszem, nagyon ingoványos terep ez, többek között ezért sem hozok ide, még a példák szintjén sem, a sláger-témakörökből. Ismerjük őket mind, túlontúl jól is. Láttam az elmúlt években nagy internet-hősök magánéletét szinte váratlanul összeroskadni, derült fény néhányuk simlis dolgaira – miközben a közös térben valami egészen mástól volt nagyon hangos a szájuk. Ezek a témák alkalmasnak tűnő takarók, amelyek alá bebújhatunk, de meggyőződésem, hogy nem tiszták, és nem is melegek.

Személyes ismerőseim, olvasóim a legkülönbözőbb gondolkodásúak, és ez számomra mérhetetlenül megtisztelő. Sokat jelent, például, ha egy-egy szövegre reagálnak, ha beszélgetés indul el, ha személyesen is cseveghetünk irodalomról. Ilyenkor azt érzem, hogy egy-egy gondolat összébb tudott hozni néhány embert, hogy kiléptünk a mókuskerékből, hogy nem vonatkozik ránk a fenekedés törvénye. Hogy értékes közösség vesz körül, még akkor is, ha nem egy külsőleg kitalált keret jelzi a határait. Szeretem ezeket az embereket, rokonságot érzek velük. Biztos vagyok benne, hogy millió olyan területünk, érdeklődési körünk van, amely teljesen másképp és más minőségben tudna kapcsolni a többiekhez. Talán elég lenne egyetlen szemléleti váltás: ha arra lennénk kíváncsiak, ami összeköt.

Farkas Wellmann Éva