Király Levente író, költő, szerkesztő, a Corvina Kiadó igazgatója, szenvedélyes tearajongó. A Teaivók zsebkönyve megjelenése kapcsán beszélgettünk vele kedvenc italáról és a kiadványról. – Viola Szandra interjúja.

Viola Szandra: Honnan jött az ötlet egy teázásról szóló zsebkönyv lefordításához? Kiknek ajánlott ez az olvasmány?

Király Levente: Ez egy sorozat részeként jött létre. Az első ilyen a Sörivók zsebkönyve volt, ami nagy sikernek örvendett, majd ezt követte a Kávéivók zsebkönyve, 2021-ben pedig a Teaivók zsebkönyve. És most már el merem árulni, hogy hamarosan megjelenik a Sajtimádók zsebkönyve is. Ha valaki nem sokat tud az adott témáról, akkor ezekből a kiadványokból az alapokat megszerezheti.

VSz: Lu Jü Teáskönyve, amely elsőnek tekinthető a műfajban, a nyolcadik századból származik, azóta számos jelentős írásmű született a témában. Volt-e inspiráló előképe a Teaivók zsebkönyvének?

 KL: Megnéztem, és ilyen típusú könyvet nem találtam, inkább nagy albumok léteznek, gyönyörű fotókkal, de ilyen kicsi, zsebben elférő nincs a piacon: ebben az is jó, hogy még egy teázóba, teaboltba is magaddal viheted. De a teaivásnak óriási irodalma van, ami nem véletlen, hiszen a kínai civilizáció a legrégebbi a Földön, nekik aztán rengeteg írott emlékük van erről is, a japánoknak szintén.

VSz: Igen, a japán teaszertartás talán a világon a leghíresebb.

KL: Van egy japán barátunk, aki egy ideig itt élt Magyarországon. Eleinte abszolút nem foglalkozott a teával, kávézott, de mindenki unszolta, hogy „figyelj már, te japán vagy, hát neked értened kell ehhez”. Ezért végül elvégzett egy teamesteri képzést, sőt, végül egy japán teázót is nyitott Budapesten. A japánok egyébként zöld teát isznak leggyakrabban.

VSz: Erről jut eszembe, tisztázzuk az alapokat, mik a főbb teafajták? Tegyünk itt egy gyors kitérőt!

KL: Ami nem a teacserjéből készül, az hivatalosan nem tea, hanem főzet. Ide tartoznak a gyógynövényekből készített „teák” is. A kamillatea igazából kamillafőzet, tehát nincs semmi köze a teához, csak a magyar nyelv ezt így használja. A teacserjéből készült italt alapvetően hat családba sorolják: fehér, zöld, sárga, oolong, fekete és sötét. A begyűjtés és feldolgozás módjától függ, hogy melyik kategóriába esik. A japán zöld tea színe például azért marad olyan gyönyörű élénk, mert a szedés előtt néhány héttel a növényeket árnyékolják, hogy ne fakuljanak ki, hogy több klorofill maradjon a levelekben. Nagyon komoly trükköket vetnek be az optimális hatás érdekében, egy fehér teát például Kínában majmok szüretelnek. A meredek hegyoldalba ugyanis az emberek nem tudnak felmászni, ezért idomított majmokkal hozatják le. Ez a fajta a White Monkey nevet viseli. Remélem, igaz a történet, nemcsak afféle legenda…

VSz: Hűha, kalandos, akárcsak a tea történelme… 

KL: A buddhista szerzetesek előszeretettel használták a teát a meditációhoz. A szerzeteseknek amúgy is sok közük van ahhoz, hogy a tea meghonosodott Ázsiában. Koreában és Vietnámban is jelentős a teafogyasztás, csak ők importra nem termelnek, ezért nem találkozhatunk vele a boltokban. Nagyon érdekes teatörténelmi tény, hogy Indiában csak a 19. század óta termesztik. Kína olyan komolyan vette a teatermesztés titkait, hogy aki a határon kivitt egy teacserjét, azt lefejezték. Ennek ellenére egy angol misszionáriusnak Tibeten keresztül sikerült kicsempészni. Ezt a néhány cserjét sikerült Dardzsiling területén egy vad teafajtával keresztezni és meghonosítani. Mindez az ópiumháborúk időszakára tehető. Nagyon szeretem egyébként a darjeeling first flusht, az első szedésből származik. Ha jól készíti el az ember, akkor enyhén muskotályos íze is lesz. Egyenesen egy indiai birtokról szoktuk rendelni, egy biodinamikus gazdálkodásból. A teánál az egyik legfontosabb tényező a frissesség. Érdemes egy év alatt elfogyasztani az az évi szedést. Ezután elveszti az aromáját. Éppen ezért a tárolásra is nagyon kell figyelni. A régebbi teákat gyakran feljavítják aromákkal, az Earl Grey például úgy készül, hogy fekete teához öntenek bergamottolajat.

VSz: Milyen jellemző aromákat szoktak megkülönböztetni a teakóstolásnál?

KL: A kóstolás során a következő szempontokat érdemes figyelni a Teaivók zsebkönyvének javaslatai szerint. Lehet például gyümölcsös aromákat kiérezni, úgymint citrus jellegű, trópusi vagy a dzsemillatú. Az édes ízek között keveredhet méz, maláta vagy akár vanília is, de a japánoknál népszerűek a tengeri ízek is, a hínár, a tengeri moszat és az alga. Itt, természetesen nem a hozzáadott aromákat nevezzük meg, hanem a különböző eljárások, szárítás, füstölés stb. során kapott ízeket. Nagyon izgalmas az is, hogy a könyv nem élelmiszer-aromákat is említ. A föld ízek közé sorolja a nedves talaj, tőzeg, moha és gomba ízét, az állati jegyek között pedig például olyasmiket említ, mint a bőr, a pézsma és a gyapjú.

VSz: Szinte költői, izgalmasan szokatlan…

 KL: A gyokuró az egyik legfinomabb fajta, szerintem, annak olyan íze van, mint a legfrissebb, nyers kukoricának, amiben még kicsit tejesek a szemek. Nagyon fontos azonban az elkészítés módja is, mert ha túláztatja az ember, akkor elképesztően keserű lesz. Egy jó minőségű teát viszont többször is le lehet önteni, a kínai puerh fajtát akár tizennégyszer is. Érdekesség, hogy a szobanövények kifejezetten meghálálják, ha teával öntözzük meg őket.

VSz: Nálunk, Magyarországon milyenek a teafogyasztási szokások?

 KL: Sajnos elmaradt a teaforradalom Magyarországon. A kávéforradalom nyerésre áll, ma már akár egy kisebb település benzinkútján is nagyon jó minőségű kávét lehet inni. Ugyanez a teáról nem mondható el, amit személy szerint nagyon sajnálok. A minőségi teát fogyasztók közössége nagyon kicsi szubkultúra maradt. Pont ezért fontos érteni ahhoz, hogyan lehet jó terméket venni, hogy aztán az esetleges rossz tapasztalat ne szegje kedvünket a teafogyasztásban. Már eleve ott el lehet rontani, hogy klóros csapvízből készítve nem ugyanolyan lesz a főzet íze. Semleges ízű ásványvizet vagy szűrt vizet érdemesebb használni. A víz hőmérsékletét is érdemes a leírásnak megfelelően betartani, tehát ha csak 40 fokot írnak, akkor nem szabad 100 fokos vízzel leforrázni. Számos különlegesség létezik, amit érdemes kipróbálni. A japánok nemcsak italt, hanem például fagyit vagy macaront is készítenek matchából.

VSz: „A tea az álmodók bora” – írja Kosztolányi. Szerinted minek a szimbóluma?

KL: A tea egyszerre élénkít és lebegés-érzetet is biztosít, úgyhogy igaza volt Kosztolányinak. Bár Kosztolányi inkább a kokaint és az ópiumot választotta helyette.

VSz: A Teaivók zsebkönyve figyelemre méltó úti célokat is ajánl, a himalájai Dardzsilingtől Brahmaputra völgyén át Kína híres teaültetvényeiig. Ha lehetőséged lenne rá, melyik helyszínt látogatnád meg?

KL: Ha tehetném, a Himaláját szívesen megnézném a teateraszokkal. A japán teaföldeket is, egy szertartáson is részt vennék. Ha egy japán meghív teázni, az nagyon nagy dolog: körülbelül olyan szintű gesztus, mintha nálunk valakit vasárnapi, családi ebédre hívnál meg. De elfogadnék egy meghívást Marrákesbe is egy ihatatlanul édes valamire, a hangulat kedvéért, simán. Az angol ötórai tea pedig a rengeteg teasütemény és szendvics fogyasztásáról is szól, de amúgy ez is egy jó szokás, nekem tetszik.