Mindannyiunk életében eljön egy-egy megtorpanás, mikor úgy érezzük, hogy az út, amin járunk, nem oda vezet, ahová el szeretnénk jutni. Hosszú éveket dolgozni egyetlen célért, feszegetni a határainkat, nap nap után beletenni a lelkünket az unalomig ismételt feladatainkba megterhelő, és könnyen kiégéshez vezethet. Nincs ez másként az élsportban és a művészetekben sem. Lénárt Ágota magyar–orosz szakon végezte tanulmányait, majd sportlövő szakedzőnek, sportpszichológusnak és katasztrófa- és kríziskezelő szakpszichológusnak képezte magát. Nemzetközi szinten versenyzik számszeríjas lövészetben, a magyar olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetője és a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének tanszékvezetője. – Vöröskéry Dóra interjúja.

Vöröskéry Dóra: Az egyik előadásodon elmondtad, hogy a sikeres teljesítmény kapcsán a fizikai tényezők és a technikai tudás mellett a személyiség is ugyanolyan fontos. Igaz volna az az elgondolás, hogy vannak „bajnok-” és „vesztes” típusok? Ez a „személyiség-összetevő” determinált vagy fejleszthető?

Lénárt Ágota: A szakmai megfogalmazás szerint vannak versengő típusok. A sportpszichológusok egyik legnagyobb bánata pontosan az, hogy aki nem ilyen versengő típus, abból általában nem lehet olyat faragni. Aki versengő, arról már nagyon pici korában kiderül, hogy ilyen késztetése van: mindenben meg akarja előzni a többieket, még a zoknifelhúzó versenyt is ő akarja megnyerni. Az azonban, hogy valaki fejlődni tudjon, elsajátítson olyan készségeket, amiknek a segítségével ügyesebb lesz, már a személyiség fejlesztésén és különböző, mindenki számára elérhető sportpszichológiai módszereknek az elsajátításán múlik. Ezek a módszerek kell, hogy a jó teljesítmény alapját képezzék. A segítségükkel meg lehet tanulni relaxálni, mely nyugalmi tónusra való átkapcsolás elég ahhoz, hogy bárki egy meghatározott pszichoregulációt tudjon végrehajtani saját magán. Fontos még a mentáltréning, amikor a mozgássorok fejben, gondolatban való előkészítésével az agyat mintegy bemelegíti a sportoló a folyamatra. Ezt természetesen nemcsak versenyek előtt kell csinálni, hanem nyugodt körülmények között több száz üzemórát kell rászánni. Nagyon lényeges az ismerősségi hatás, vagyis az adott mentális térkép segítségével az újra és újra felidézett mozgások, versenyrutinok ismerőssé tétele. A pszichológiának és sportpszichológiának óriási előnye, hogy az agyunk nem tesz különbséget a valóságban és a gondolatban lezajlott javítás között. Tehát a gondolatban véghez vitt javításnál is megkönnyebbül az agy, hiszen van egy javított mentális térkép, és a következő helyzetben az az érzet keletkezik, hogy „igen, tudom, hogy a múltkor hibáztam, de most már azt is tudom, hogy kijavítottam és hogyan kell jól csinálni”. A harmadik nagy terület a figyelem-koncentráció. Az, hogy milyen ingereket engedünk be, vagy milyeneket zárunk ki a versenyzés folyamán, kulcsfontosságú. És persze ott a stratégia, a taktika, az energetizálás, a különböző egyéni problémáknak a megoldása, tehát mindaz, ami a teljesítményt befolyásolja, előtérbe kerül. Érdemes ezzel foglalkozni, hiszen az élsportban nem ritka, hogy század, ezred másodpercekről vagy milliméterekről beszélünk egy teljesítmény kapcsán, ilyenkor ez életbevágóan fontos lehet.

VD: Tegyük fel, hogy egy sportoló 20 évesen eléri a sportága kínálta lehetőségek csúcsát, ahonnan úgy érzi, nincs feljebb. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

LÁ: Mindig van feljebb. Ez az újratervezés sokszor magától is beindul, de általában az edző és a szakmai stáb segítségével kell a célokat újragondolni. Folyamatról folyamatra, szakaszról szakaszra új feladatok jönnek, és ezeknek a konkrét megfogalmazása, és az ahhoz szükséges támogatás biztosítása nagyon fontos. Ugyanúgy meg kell tervezni, mint azt, mikor megy a masszőrhöz, mikor a dietetikushoz stb. A sport meghatározó része az életének, de a magánélet (tanulás, párkapcsolat, család, gyermekvállalás) tervezése, szervezése ugyanilyen fontos, ezeket mozaikszerűen kell összeépíteni, és megfelelő módon ütemezni.

VD: Létezik győzelem utáni depresszió? Tapasztaltál ilyet?

LÁ: Ez nem csak általunk tapasztalt jelenség, a szakma nagyon részletesen le is írja. A verseny utáni fásultság, kiüresedettség állapota, ami teljesen normális. A sportolók iszonyatos energiákat ölnek bele a versenyekbe, ez az idegrendszernek is nagyon fárasztó. Természetesen ez nem az igazi depresszió. Egyszerűen olyan mértékű fáradtság, amit fizikailag és lelkileg is ki kell heverni. Nem ritka, hogy olimpia után hónapokat pihennek a sportolók, hogy újra regenerálódjanak, és újra tudják folytatni a feladataikat. Nagyon fontos ennek a szakasznak a monitorozása, hiszen, ha erre kevés időt kapnak, és korai a visszaállításuk az edzési folyamatba, akkor nem fog menni a dolog. És ők is érzik, hogy nem tudják azt a teljesítményt leadni, amit szeretnének. Ez szintén egy olyan folyamat, amit be kell kalkulálni a felkészülésbe.

VD: Hogyan előzhető meg egy sportoló kiégése? Alkalmas a sport arra, hogy a más területeken (pl.: művészi munkában) jelentkező kiégést megelőzzük vele?

LÁ: Egyrészt monitorozással előzhető meg, fel kell mérni, hogy milyen terhelést tud elviselni, és változtatni rajta, ha a túledzettség irányába mozdulna el. Mert abból lesz utána majd a kiégés. Másrészt a versenyrendszernek a nagyon jó felépítése szükséges. Természetesen van mentális kiégés is, amikor a sportoló fizikailag jól érzi magát, de már egyszerűen megcsömörlött a sportágától, túl sok volt neki, vagy nem tudja élni azt a civil életét, ami ezt megfelelően ellensúlyozni tudná. 10–20 évig sportolni ugyanabban a közegben és felkészülési rendszerben egy idő után monotonná tud válni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az edző is változatos edzéseket állítson össze. Az unalom megelőzésével jobb edzésfelkészítésben részesülhetnek a sportolók, és ez segíti őket, hogy pszichésen is kevésbé viselődjenek meg. A sport remekül alkalmazható a kiégés elkerülése érdekében, és az említett módszerek nemcsak a sportolóknak jók, hanem bárkinek, aki teljesítményt szeretne leadni, és megfelelően szeretne szerepelni, dolgozni, érvényesülni. Az idegrendszerünknek szüksége van változatos tevékenységekre, melyekből különböző információkat, érzeteket, élményeket kapunk. Ez segíti a megküzdést, és prevenciós jellegű, tehát megelőzésként is alkalmazható. Természetesen rendkívül fontos, hogy mindenki a saját életkorának, ízlésének, testalkatának megfelelő sportágat találja meg, amely örömöt nyújt, és az ő testi-lelki jóllétét segíti.