Borbély László író, szerkesztő, legutóbbi novelláskötete: Bilincstörők címmel jelent meg 2019-ben. Az antikvárius című tárcanovellával nemzetközi nagydíjat nyert az Európai Tárca – Visegrádi Tárca 2002 pályázaton. Kisprózákat és interjúkat rendszeresen publikál honlapunkon. Arday Géza irodalomtörténész írt róla monográfiát, mely idén jelent meg A sorskereső címmel. Finita la commedia című elbeszélésének színpadi változatát október végén mutatta be a Hangszínház. A bemutatóról és további terveiről kérdeztük. – Csanda Mária interjúja.

Csanda Mária: A sorskereső szerencsés ötvözete egy pályatárs személyes figyelmének és az irodalomtörténész tárgyilagos szemléjének. Mit jelent Lászlónak ez a számadás, és valóban hiányzik még a nagyregény a kitűnő novellistától, amit a monográfia szerzője vár?

Borbély László: Nagyon meglepett, amikor Arday Géza megkeresett, hogy eddigi szépirodalmi munkásságomat külön kötetben elemezné, foglalná össze. Mindent elkövettem, hogy lebeszéljem erről, mert korainak találtam az ilyesféle összegzést. Ma már hálás vagyok azon meglátásaiért, miszerint képes vagyok szépirodalommá átlényegíteni egy-egy hétköznapi történést, vagy hogy saját egyéni írói hanggal rendelkezem. Elsősorban tárcanovellákban vagy hosszabb elbeszélésekben, kisregényekben tudom magabiztosan kifejezni a mondanivalómat. Ezt az is igazolja, hogy a Bilincstörők, a Finita la commedia és a Feszület a ring felett című novellásköteteim a legolvasottabbak.

CsM: Műveiben több témához kapcsolódik, mint a sport, színház, bűnözés, szociológia, és ahogy a monográfia címe mutatja, alapvetően az emberi sors érdekli. Mennyire választottak ezek a témák, és mennyire az életének adott részei?

BL: Majdnem mindig esendő kisemberekről szólnak a történeteim, akárcsak az ötvenes-hatvanas évekbeli olasz neorealista rendezők, Vittorio De Sica, Luchino Visconti, Pier Paolo Pasolini, Federico Fellini filmjei. Szorongató élethelyzetekből kitörni akaró művészekről, sportolókról, bűnözőkről írok, a kitartásukról, a szívükről, a hitükről, lelki erejükről, ha tudom, megmutatom a katarzisuk nyomán megmutatkozó új mivoltukat. Ők foglalkoztatnak, mert úgy érzem, velük van sorsom, szeretném ábrázolni a természetükben rejtőző szeretetet vagy annak hiányát.

CsM: A színházi bemutatón hallhattuk, hogy egyik álma valósult meg a színpadra állítással. Kemény Henrik és a népligeti vurstli története filmanyagnak is kitűnő lenne…

BL: A Finita la commedia című elbeszélés hasbeszélő hősének történetét Kemény Henrik, a vásári bábjáték utolsó mohikánja ihlette, amikor elmesélte miként váltak földönfutóvá a Népliget mutatványosai, vándorkomédiásai az ötvenes években kierőszakolt államosításkor. Az 1956 őszén véget érő történetben megpróbáltam kimondani küzdelmes életük igazságait. Rák Kati színművész, rendező Hangszínházának társulata a Márai Sándor Kulturális Központban tartott októberi ősbemutatón korhű zenékkel, a hagyományos emberábrázolás jegyében csodálatos hangulatot teremtve idézte meg hőseimet. Remélem, minél többen láthatják majd tavasztól a produkciót.

CsM: Tárcaíróként jelent meg alteregója, Otcsenás Péter, aki újra és újra felbukkan novellahősként. Lehet, hogy végül külön füzérbe kerül, mint Esti Kornél?

BL: Otcsenás Péter hírlapíró alakmásomat hasonló szellemi erő keltette életre, mint Szindbádot, Esti Kornélt vagy említhetném a közelmúltból Gyurkovics Tibor Jezovicsát, illetve Csurka István Nehézfiúját. Otcsenásnak az anyai nagyanyámat hívták és azt jelenti: Miatyánk. A hírlapíró sorsa, hogy meglássa és megírja a mindennapok apró történései mögött rejtőző drámaiságot. A Feszület a ring felett című kötetemnek ő az egyedüli főszereplője, de feltűnik a Finita la commediában és a Bilincstörőkben is.

CsM: Otcsenás alakja ellátogat korábbi írótársakhoz, akik tiszteletét élvezik és barátjukként fogadják, mintegy „befogadják” az irodalomba. A gesztus egyszerre szakmai és emberi, ugyanakkor számomra olyan bevezetés a magyar irodalomba, amit szívesen ajánlanék irodalomtanároknak…

BL: Otcsenásnak, akárcsak nekem, kedvelt és tisztelt példaképeivé váltak a „ködlovagok”, amiért úgy számoltak be a napi eseményekről vagy azok „égi másáról”, hogy közben kinyíltak az emberi sorsok iránt. Emellett Otcsenás számára az álom átjárót jelent a már eltávozott írótársakhoz: Móricz Zsigmondhoz, Ambrus Zoltánhoz, Mikszáth Kálmánhoz, Kuncz Aladárhoz, Hunyady Sándorhoz és másokhoz, akiknek szubjektív portréját egy-egy képzeletbeli találkozás nyomán megrajzolja. E találkozásokat betetőzi az a párbeszéd, amelyben a világjárványkor Albert Camus méltó társa. Ezek a történetek az új Otcsenás című novelláskötetemben lesznek olvashatók, amely várhatóan jövő nyáron jelenik meg a könyvhétre. A kötet utolsó harmadában változatlanul három-négy flekkes tárcákban immáron Otcsenás álarcát levetve, személyesen megélt emlékeimet örökítem meg azokról a művésztársakról, Gyulai Líviuszról, Orosz Istvánról, Sára Sándorról, Bujtor Istvánról és másokról, akikre madáremberként tekintek, mert „emlékeztettek a röpülés boldogságára” és ösztönöztek saját szépírói világom megteremtésére.