„Hogy a legjobb lehetőséget biztosítsuk az önálló életre”
Az Állatkert Vadállatmentő Központjában hazai védett fajok sérült vagy valami miatt önellátásra képtelen (elárvult, balesetet szenvedett, legyengült) példányait mentik. Nagy Ágnes vadállatmentő, állatgondozó ilyen állatokkal foglalkozik elkötelezetten. – Mirtse Zsuzsa interjúja.
Mirtse Zsuzsa: Mi a természetvédelmi mentőközpontok szerepe, célja?
Nagy Ágnes: A természetvédelmi mentőközpont célja a védett, hazai fajok segítségre szorult egyedeinek mentése, gyógyítása, és amennyiben lehetséges, visszajuttatása a természetbe. Sok esetben egy faj fennmaradása szempontjából az általunk szabadon engedett egyedek száma elenyésző, gondoljunk csak a fekete rigóra vagy a házi verébre. Ellenben egy fokozottan védett faj, például egy kerecsensólyom sérült egyedének mentése már nagyobb jelentőséggel bír. A kettő nincs meg egymás nélkül, és szorosan összefüggnek ezek a mentőtevékenységek.
MZs: Mely fajokat hozzák be leggyakrabban hozzátok?
NÁ: A hozzánk leggyakrabban bekerült fajok − elhelyezkedésünknek köszönhetően − a városban előforduló fajok, de szép számmal kapunk az ország különböző pontjairól is áramütést vagy közlekedési balesetet szenvedett ragadozó madarakat vagy mérgezett egyedeket. Javarészt hétköznapi emberek találnak ellátandó állatra munkába menet vagy kertjükben, máskor kirándulás közben. Mindemellett a természetvédelmi őrszolgát szakemberi is gyakran minket választanak. Sok esetben megdöbbennek az emberek, hogy városokban is milyen sok, általánosan nem ismert faj fordul elő. „Nem is gondoltam, hogy itt élnek köztünk” – mondják. Ennek miértje hosszabb kifejtést igényelne, amitől most eltekintek, de fontos megemlíteni, hogy itt is találkozhatunk énekesmadarakkal, kisemlősökkel, kisragadozókkal és ragadozó madarakkal egyaránt. A fecskék, rigók, fakopáncsok éppúgy képviseltetik magukat urbánus környezetben, mint a mókusok, pelék, sünök, vércsék vagy karvalyok.
MZs: Mi történik a sérült vagy elárvult állattal az állatmentő állomáson? Például a fiókáknak mi lesz a sorsa?
NÁ: A hozzánk érkező állatok átvételük után állatorvosi vizsgálaton esnek át. Ezek után megkezdődhet kezelésük, napi szintű állatorvosi felügyelet mellett. Sikeres gyógykezelés és rehabilitáció után a felépült egyedek megfelelő időben és számukra a legmegfelelőbb földrajzi helyen visszakerülnek a természetbe. Ennek megítélése fokozott körültekintést igényel, gondoljunk csak a vonuló molnárfecskékre, akiket télen nem lehet szabadon engedni. A tavasztól nyár közepéig tartó időszak nagy részét nálunk a fiatal egyedek felnevelése teszi ki. Az apró fiókákat és még kisebb denevér kölyköket, a szép számmal érkező mókus- és pelekölyköket is számukra összeállított, speciális tápszerrel etetve, megfelelő hőmérsékleten tartva és növekedésükhöz alkalmazkodó tartási technológiával neveljük. Ne feledkezzünk el a ragadozó madarak fiókáiról és a baglyok puha, gombócszerű fiatal egyedeiről sem. Miután a fiókák felnőttek, önállóan tudnak táplálkozni, és megfelelő ügyességgel megtanulnak röpdéinkben repülni, tehát készek az önálló életre, szabadon engedhetjük őket.
MZs: A kicsi denevéreket hogyan tudjátok megtanítani repülni? Milyen fortélyaitok vannak?
NÁ: Szívemnek legkedvesebb fajcsoport a denevérek. Az irántuk érzett elkötelezettségem vezetett ahhoz, hogy még jobban megismerjem őket, mélyen beleássam magam a világukba, hogy ezáltal még többet és jobban tudjak segíteni nekik. Sajnos megítélésük méltatlanul negatív, hisz csodálatos és nagyon hasznos állatok, akiknek semmilyen formában nem áll szándékukban az embernek kárt okozni. Feladatunk kiterjed a kölyökneveléstől a többszázas egyedből álló kolóniák átteleltetéséig. A denevérkölykök ellátása speciális körülményeket (magas hőmérséklet, páratartalom, ideális tejpótló tápszer), nevelésük fokozott szakértelmet igényel, repatriálásuk pedig megfelelő ismereteket ahhoz, hogy a legjobb lehetőséget biztosítsuk az önálló életre, és túlélési esélyeit maximalizáljuk. Nevelésük speciális, nagy odafigyelést igényel, de mindemellett nagyon sok kellemes és élvezetes pillanatot okoznak nekünk. Részükre repülőszobát alakítottunk ki, ahol tanítjuk őket repülni. A denevérek echolokációval tájékozódnak és vadásznak, és tökéletes repülési technikával kell rendelkezniük. Ezért, ahogy a madaraknak a repülést, úgy nekik is meg kell tanulni ezeket a képességeiket professzionális módon használni. Amikor a repülőszoba kicsinek bizonyul, az udvaron erősítjük őket, azaz futunk utánuk − ahogy a szülők futnak az épp biciklizni tanuló gyerek mellet −, hogy adott pillanatban, ha lepottyannak, ott legyünk segítségükre. A tejpótló tápszerről a szilárd takarmányra, például a lisztkukacra való átállás is okoz mulattató pillanatokat számunkra. A gyerekhez hasonló reakciókat adnak: ugyanaz a prüszkölés, fintorgás látható sokszor a denevérkölykön, mint a gyermek arcán, mikor az első brokkolis pépet kóstoltatják meg vele.
MZs: Mit tegyünk a talált állattal?
NÁ: Azt a legnehezebb eldönteni egy laikus számára, hogy mikor szorul segítségre egy állat. Amennyiben egy madár a földön van, gubbaszt vagy lógatja szárnyát, láthatóan röpképtelen, nagy valószínűséggel mentésre sorul. Első lépésként próbáljuk meghatározni, milyen fajról van szó − mind az állat, mind a saját magunk testi épsége érdekében. Utána következhet az állat állapotának felmérése. Ha sérülést, vérző sebet látunk rajta, biztos, hogy segítségre szorul. Látható sérülés nélkül már jobban át kell gondolnunk, hogyan cselekszünk. Ha az állat közel áll öklünk méretéhez, nagy valószínűséggel énekesmadárról van szó. Ebben az esetben szabad kézzel megfogható. Ha ettől nagyobb, használjunk rongyot, pokrócot a megfogáshoz, majd előre előkészített dobozban helyezzük el, és minél hamarabb próbájuk meg eljuttatni a mentőközpontba. A fiókákról nehezebb megállapítani, ki szorul segítségre és ki nem. Vannak fajok, akik fészekhagyók, mint például a fekete rigó. Ők a röpképesség előtt elhagyják fészküket, így ezek az egyedek nem mindig szorulnak segítségre. Emlősállatok esetén, mint például a vörös mókus vagy a denevér, ha földön van, mozdulatlan, akár kifejlett egyedről, akár kölyökről van szó, ugyancsak mentésre szorul. A sérült állatot előre kilyuggatott dobozba helyezzük el, zárjuk le, hogy szállítás közben elkerüljük a kellemetlenségeket, és minél hamarabb juttassuk el mentőközpontba vagy az illetékes szakemberekhez. Az állatok etetése, amennyiben belátható időn belül megfelelő kezekbe kerül, szükségtelen. Ez alól kivételek a kölyök egyedek és fiókák. Az ő ellátásukról a mellékelt oldalakon lehet megfelelő információt találni. Itatni lehet az állatokat, ha módunk van rá, ezzel sem az állatot, sem magunkat nem veszélyeztetjük.
MZs: Milyen állatokat nem tudtok befogadni?
NÁ: Természetvédelmi mentőközpont lévén csak a védett hazai fajokat tudjuk fogadni. A vadászható állományt, azaz a nagyvadak és az apróvadak közé tartozó dámszarvast, vaddisznót, vörös rókát, valamint dolmányos varjút, szarkát, szajkót nem tudjuk fogadni. Továbbá a galambféléket sem áll módunkban átvenni.
MZs: Ha önellátóvá válnak, vissza tudjátok engedni őket a természetbe? S ha nem lehet szabadon engedni (mert olyan jellegű a sérülés), akkor mi lesz velük? Ott maradhatnak, akár életük végéig?
NÁ: Azok az állatok, akik önálló életre nem képesek, maradnak velünk a mentőközpontban, vagy más állatkertekben, vadasparkokban, bemutatóhelyeken kerülnek elhelyezésre. További életük ekkor sem haszontalan, hisz nagyon fontos szerepük van az ismeretterjesztésben. Gondoljunk csak arra, mi magunk hányszor látunk szabad szemmel gyöngybaglyot vagy réti sast. Ezen kívül pedig a megfelelően tartott állatok utódokkal hálálják meg a gondoskodást, akiket felnevelnek, majd őket szabadon engedve gyarapítják fajuk fennmaradásának esélyét.
A Magyarországon található mentőközpontok listáját és a mentéshez segítséget nyújtó információkat az erre a célra létrehozott oldalakon találjuk:
https://zoobudapest.com/segits-segitunk/vadallatmentes
https://termeszetvedelem.hu/vedett-allatok-mentese/
https://www.mme.hu/mit-tegyek-ha-deneverkolykot-talaltam