A minket körülvevő levegő oxigénből, nitrogénből és reklámból áll – hogy ki mondta ki először ezt a mondatot, talán nem is lehetne kideríteni, mivel szinte minden reklámmal, hirdetéssel foglalkozó könyvben más-más személynek tulajdonítják. Az viszont határozottan állítható: e mondat nagyon is rátapint a reklám lényegére, azaz arra, hogy nélküle már elképzelhetetlen az élet, legalábbis a világ gazdagabb felén. Ömlik ránk tévéből-rádióból, villog a monitoron és a telefonon, kisajátítja a postaládát és ellepi az utak mentét. Igaz ugyan, hogy amiről nem tudunk, az számunkra nem létezik, és hogy nekünk is jobb, ha minél szélesebb választékból csemegézhetünk, de ami sok, az bizony sok.

A műfaj amúgy vénséges vén és ugyanakkor halhatatlan. Az egyiptomiak már négyezer évvel ezelőtt papiruszból készült plakátokra festették fel, hogy miféle portékát árulnak. Valamivel fiatalabbak azok a kétezer éves kereskedelmi és politikai „biztatások”, amelyeket Pompejiben és Arábiában találtak a régészek. Az ókori Rómában meg Görögországban pedig megszokott volt a talált tárgyak hírének írásos megosztása. Szintén a mai reklámok elődjének tekinthetők a középkori cégérek: mivel a népek nagyobb része írástudatlan volt, a mesteremberek szakmájuk jellemző termékét – patkót, kalapot, csizmát avagy boroskupát – akasztottak ki a kapujuk fölé.

Ahhoz azonban, hogy kialakuljon az általunk is ismert formája a hirdetésnek, három dolognak kellett bekövetkezni. Először is fontos volt, hogy a hirdetések széles közben terjeszthetők legyenek: ez az 1700-as évek végén vált lehetővé, amikorra a nyomtatás fejlődése lehetővé tette a hírlapok nagy mennyiségű előállítását – mostanában sok múlt század eleji magyar sajtóterméket szemlézgetek, és ezekben bizony olyan hirdetési gyöngyszemekkel találkozom, amelyek ma is megállnák a helyüket. Szintén a XVII. században vált széles körűvé az írás-olvasás oktatása, ami nyilván elengedhetetlen a hirdetés szövegének megértéséhez. Harmadszor pedig be kellett következnie az 1800-as évek ipari forradalmának, amikor ugrásszerűen megnőtt az árukínálat – gyakorlatilag nagyobb lett a keresletnél –, és mivel a vevő immár többféle hasonló termék között választhatott, a gyártók igyekeztek meggyőzni mindenkit a saját termékük jobb minőségéről, ár-érték arányáról.

Manapság pedig zúdul ránk a hirdetés minden irányból. Hogy mennyire hatékonyak, az persze más kérdés: úgy tűnik, a hirdetések parttalanná vált áradata egyre kevésbé éri el a célját, egyre csökkenő hatékonysággal győz meg bárkit is valamiről. Az internet hőskorában, a ’90-es években a képernyőn fel-felbukkanó hirdetések mögötti tartalomra ezer emberből mintegy kilencszáz volt kíváncsi, napjainkban ezerből talán kettő – nem nagy dicsőség ez. A tévénézők 76 százaléka pedig egyszerűen magára hagyja a készülékét a reklámok sugárzása közben. De ez nem változtat azon, hogy a hirdetések végigkísérik az életünket. Szerencsére akadnak olyan kreatív csapatok, akik tudják, hogy manapság csak úgy lehet felkelteni az érdeklődést, ha valami korábban nem látott dologgal állnak elő, érdekesen és jópofán, semmiképpen nem unalmasan. Mondjuk így:

Király Farkas