Azon gondolkodom, van-e élet a halál előtt? Üzenem, nem ment el a maradék józan eszem, csupán mostanság jobban foglalkoztat az előbbi probléma, mint a „fényes alagút”-kérdés meg a végén álló személy, aki kitárt karral és földöntúli mosollyal vár.

Így van ez még akkor is, ha a koronavírus miatt éppen a halál problematikája került előtérbe, s ezzel együtt valóban annak kellene gyötörnie az embert, hogy mi lesz vele, ha távozik a földi létből. Mit tehetnék, ilyen vagyok, engem mindig az érdekel, aminek a legtöbben hátat fordítanak. A világot is fejtetőre állítva szemlélem. Próbálják ki egyszer, kevésbé lesz unalmas a napjuk!

De addig is, amíg el nem szólítanak bennünket, gyűrjük az ipart: felkelünk, kávézunk, elindulunk, dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, gépet ki, haza, főzünk, mosunk, takarítunk, alszunk. Másnap: felkelünk, kávézunk, elindulunk, dolgozunk, dolgozunk, dolgozunk, gépet ki, haza, főzünk, mosunk, takarítunk, alszunk. Tehát, jogos a kérdés, van-e élet a halál előtt? És ha nincs? Ha csak etetnek minket a létezés elméletével? Ha csak azért születtünk, hogy simán meghaljunk, anélkül, hogy éltünk? Mi van, ha csak hallucináljuk, hogy létezünk? Ha szerencsések vagyunk, legalább arra marad időnk a nap végén, hogy sóhajtsunk egy jó nagyot, ezzel kiengedve a fáradt gőzt. Ha erre sincs időnk, hát infarktusban felfordulunk. Ezért kérdem én, van-e élet a halál előtt?

Boldogok a lelki szegények – mondja a Biblia. Munkába menet rendszeresen egy hajléktalan társaság előtt megyek el. Egy pékség szellőzőjénél melegszenek. Nem látom rajtuk, hogy stresszelnének valamin, sőt boldognak és elégedettnek tűnnek. Lehet, hogy tőlük kellene megkérdeznem, létezik-e élet a halál előtt? Vagy attól a hölgytől, aki a postán a legnagyobb lelki nyugalommal, hosszú perceken keresztül keresi a csomagomat, miközben én egyik lábamról a másikra állok, mert már egy órája máshol kellene lennem, s tudom, hogy a késésért ismét leszúrnak, ami miatt ideges leszek, és jóvátételként plusz munkát vállalok, így hétvégén sem lesz időm kisóhajtani magamból a fáradtságot. A postáshölgy természetesen úgy sem kér elnézést, amiért megvárakoztatott, sőt, a csörgő telefonját is felveszi munkaidőben, nem érdekli, hogy engem megüt a guta a lassúsága miatt. Ha kérdeznék, azt mondaná, manapság sok az idegbeteg, de ő nem tehet erről, csak a munkáját végzi. Ráadásul alaposan.

Létezik-e élet a halál előtt? Lehet, hogy erre a kérdésre csakis magunkban kellene keresni a választ? A járvány legkeményebb időszakában hajlamos voltam elfogadni, hogy kevés dolog kell ahhoz, hogy az ember minőségi életet éljen. Történetesen egy meleg szoba és egy szerető társ épp elég hozzá. Bevallom, néhány hónap bezártság után elbizonytalanodtam, hiányzott a régi, idegbeteg életem, amiről korábban azt képzeltem, maga a pokol, és elveszi az időt mindentől, amire valójában szükségem lenne. Szóval összezavarodtam, nem is kicsit.

Segítséget kérek, meg egy kis időt, hogy felkutassam azt a személyt, aki választ tudna adni a problémára, vagyis hogy létezik élet a halál előtt, vagy sem? Akinek van megfejtése, most szóljon, vagy hallgasson örökre! A legjobb válaszadók között kétszemélyes wellness hétvégét sorsolunk ki, gyorsvasúttal, az alagúton át egészen a Mennyország kapujáig. Ha ott Szent Péter is elfogadja válaszukat a „Van-e élet a halál előtt?” kérdésére, dönthetnek, visszatérnek a földi létbe, vagy maradnak láblógatónak az idők végezetéig valamelyik kövér bárányfelhőn.

Döme Barbara