Hegedűs Imre János írása Vitéz Ferenc: A Napharangozó. In honorem Báger Gusztáv (a költő új verseivel) című kötetéről

A természet izgalmas jelensége a szimbiózis. Egyedek, élőlények együttélését jelenti, ami mindkettő, de legalábbis az egyik számára hasznos. Emberek, tudósok, művészek szellemi szimbiózisára számtalan példa említhető. A nagy felfedezések manapság már csoportmunka eredményei. Íme, egy példa!

Érdekes, izgalmas könyv jelent meg a debreceni Néző.Pont Kiadó gondozásában, Vitéz Ferenc egyetemi tanár, irodalomtörténész, költő, szépíró, szerkesztő stb. lépett szellemi szimbiózisra kiváló költőnkkel, Báger Gusztávval. A címlapon a professzor úr neve szerepel, s ha kinyitja az olvasó a kötetet, az első részben Báger Gusztáv verseit, újszerű prózaszövegeit olvassa. És ami a legizgalmasabb: váltakoznak a szólamok, Vitéz Ferenc kivételes ráérzéssel, óriási esztétikai, stilisztikai és filozófiai tudással veszi ujjbegyre szellemtársa munkáit, elemzi, értékeli azokat, s belehelyezi a magyar, az európai gondolatrendszerekbe, miközben új, eredeti szakirodalmi frazeológiát használ. És – horribile dictu – a Függelékben saját verseit közli In honorem Báger Gusztáv alcímmel.

Kevés, ehhez hasonló intarziás munka jelent meg mostanában. Mit tehet az olvasó? Tanácsos szakaszokra bontva, külön-külön mélyülni el a három fejezetben, s végül „összeolvasni” azokat. Recenziót írni sem lehet másként.

Báger Gusztáv világáról tengernyi szakirodalom keletkezett, alig van olyan szegmentuma gazdag életművének, amelyet ne méltattak volna. Milyen a friss, a legújabb termés?

Néhány lírai szöveg valódi kuriózum. Báger, mint „civilember”, a közgazdaságban van otthon, a számok, a pénzügyi manőverek, költségvetések kiváló ismerője, és most megpróbálta – sikerrel! – összehozni, kibékíteni a „költést” a költészettel. Hogy néz ki, milyen a „közgazdasági-vers”? Különös, furcsa, érdekes: „Ma bankárokat, közgazdákat sem illet dicséret, / túlzó vágyaikról nem mondtak le a köz javára. // a globalizáció átkozása: egyirányú utca. / Jövendő piacok közterén testvériség zászlója lobog.” (Közgáz)

A szerkesztő (és társszerző) Vitéz Ferenc a Bevezetésben megjegyzi, hogy Paul Valéry a biztosítási hivatalnokok világában volt otthon, T. S. Eliot „napi szinten foglalkozott a bankügyekkel”, s hozzátehetjük: Franz Kafka hivatalnoki asztal fölé görnyedve, oldalpillantással szemlélte a világot. Van tehát egy olyan út, ösvény, amely nem a megszokott „poétai mezőt” (Cs. V. M.) szeli át, hanem azt a világot, amelyben – a köznyelv szerint – szakbarbárok végzik lírainak, éterinek semmiképpen sem nevezhető munkájukat.

Báger ehhez hasonló költői gyakorlatot végez bámulatos trapézjátékával, de van egy nagy titok, ami minden munkájának a nukleonja, esszenciája: a morál. Báger homo moralis! A szó legnemesebb értelmében moralista – anélkül, hogy moralizálna. Ezt nehéz kifejteni. A fenti idézet metaforája, az „egyirányú utca” mély gondolatokat kavar, s a „testvériség zászlójának” lobogása is rejtélyes reményt ébreszt.

Még bátrabb cselekedet egy másik darabja. Besorolja versei közé „a forint 70. évfordulójára emlékező pénzügyi konferencia bevezető előadását”. Nem zavaró, nem disszonáns, mert a nagy gondolati versek költői mindig is a nemzetközösség gondjait görgették, Báger az Alaptörvényben lefektetett „kollektív tudatot” emlegeti, s van egy mondata, amely a Biblia alapmetaforáját hordozza: „A kollektív érdek megvámolt pénz-kovásza, a Forint.” Inkább költői, mint szakemberi ez a definíció! Az Újszövetségben mind az eredeti-kultikus, mind a szimbolikus jelentésre van példa: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává…” (1Kor 5,7)

Kuriózumokat mindig izgalmas kihalászni líratengerből, de a kötet nem egzotikumok gyűjteménye. Aki a gazdag életművet ismeri, azonnal megtalálja az összekötő szálakat korábbi kötetek líratermésével. És – hál’ Istennek! – Báger Gusztáv szépkora ellenére (83 évet töltött!) friss szellemi energiákkal alkot, folytatja azt a munkát, amit évtizedekkel ezelőtt megkezdett; ugyanaz áll előttünk, akit sok-sok verseskönyvéből megismertünk, megszerettünk, a remény, a hit, a bizalom, a tisztesség, az emberség Prométheusza. (A név állandó jelzője az „előrelátó” volt). Nem csoda. Az ókori mondák titánja sem csak arról nevezetes, hogy ellopta a tüzet a főistentől, hanem arról, hogy megtanította az embereket építeni, csillagok járását figyelni, megtanította a számok tudományára, írásra, jóslásra, gyógyításra.

A kötet páratlanul szép versciklusa A remény élettana. A zsidó-görög mitológia kulcsfogalmaival példálózik, azokból alkot metaforát, allegóriát, s az emberiség legnagyobb bajánál köt ki: A legszigorúbb parancsolat, a „Ne ölj!” ellen vétünk leggyakrabban. A „gyilkos testvér botja zuhanása” (V. M.) rémiszti, s a közgazdász helyett a jogász-költő szólal meg, keresi a válasz a megválaszolhatatlan kérdésre: Szabad-e ölni? Mert öl, gyilkol szakadatlanul a tábornok, a közkatona, a rablógyilkos, a megcsalt férfi vagy nő, az abortuszt végző nőgyógyász. (Ölni dicsőség?) A költő az álmagyarázatok miatt szenved: Ölj, különben téged ölnek meg! Ölj, hogy avassanak vitézzé! Fegyverkezz, hogy azzal garantáld a békét! Kalkulálj, számolj, hány katonád marad életben, ha ledobod az atombombát? Pusztítsd el a terroristát! Hóhér! Végezd szorgalmasan és szakszerűen munkádat! Száguldj őrülten, leggyakoribb halálnem ma a közúti baleset!

Pihentető oázisnak érezzük, amikor az eucharisztiáról, a kariatidákról, vagy a gyermekkorban megismert, lelket gyógyító természetről ír. Boldogan bolyong a legelvontabb művészeti ág, a muzsika bokrai között, poéma nagyságú verset ír A zene élettana címmel, amely – Vitéz szerint – „Báger Gusztáv költészetének talán … mindezidáig legtitokzatosabb műve. – Önmagában is egy verskötet!”

A könyv karátos értéke a Vitéz Ferenc-féle versértelmezés, -értékelés. Félig szakírói, félig szépírói munka. Szakirodalomban járatos személy is megdöbben, olyan gazdag a látomások határát súroló magyarázat, az intuíció és a ráció szembesítése, a logika és a sejtés, a sejtetés párhuzamainak kikeresése, fölmutatása. Orientációja pontos, precíz. A posztmodern hullámok utáni lírában, prózában sokan visszafordulnak a klasszikus értékek felé, és összeegyeztetik azokat az újításokkal. Ezt teszi Báger Gusztáv is. Ráadásul új, költőietlennek tűnő témákat honosít meg az irodalomban. Nem élharcos újító, inkább helyzeti energiákat szabadít fel, s hatalmas tapasztalatbázisával az élet szakrális jellegét fedezi föl tulipánfában, a fáknak hóval, széllel, faggyal dacoló szívósságában, a fénykeringőben, a galaxisok rejtélyes ködében. Takarékos nyelvhasználatával a sűrítés (és a haiku) nagymestere lesz.

Mellbevágó Vitéz Ferenc dilemmája a vizsgált költészeti anyagról. Azon a súlyos, nehéz gondon kell töprengeni, mondja, hogy Báger „az anyagba szorult életet, vagy az életbe sűrített anyagot” vizsgálja-e? Disszertáció-téma.

Oldalak sokasága telne be a Vitéz-tézisek további felsorolásával, de magyarázatot a magyarázatról felesleges írni. Monográfia körvonalait látjuk a könyvben, s ezt kell, ezt érdemes jelezni recenzióban is. Illetékes kézbe kerülne, ha a debreceni egyetem professzora vállalná a Báger-nagymonográfia megírását.

Ezek után felgyűlt bennünk a kíváncsiság: Milyen költő Vitéz Ferenc? Mivel a téma behatárolt, a barátjáról, szellemtársáról ír, ezért általános következtetéseket levonni nem lehet. De szerencsére az „in honorem Báger Gusztáv” vállalás, betájolás nem fullasztja se ünnepi tónusba, se vállveregetésbe, se magánszorgalmú dikciókba Vitéz Ferencet. Csak áttételesen kapcsolódnak versfutamai a választott személy világához, az értelmiségi lét lényege, a könyv szentsége, a természet szakrális volta, a látomások szépsége, a művészetek interferenciája, a hivatás hétszentsége, az út kérlelhetetlen imperatívusza forog, kavarog versfutamaiban. Egyetlen foszlány az Angelus című versből: „Rádőlsz a kasza nyelére, s rajta / kulcsolod össze a kezed. Tiport / utakon lovak szaga lengedez / a porban.”

Báger Gusztáv nemes veretű költészetéhez illő sorok ezek, a legkényesebb olvasó fantáziáját is megmozgatja. És a képhalmaz eredeti, valós érték.

(Néző.Pont Kiadó, 2021)