Szerző július második hétvégéjét a Véneki Alkotótáborban töltötte, a legnagyobb örömmel. Vének egy száznyolcvan lelkes zsákfalu a Szigetközben, Győrtől északkeletre, a Duna partján; házait tekintve egyetlen utcából áll, megtoldva egy kis temetővel, valamint fürdőhellyel. E négynapos tábort tizenhárom éve minden nyáron megtartják a Fiatal Írók Szervezete és a Hermaion Irodalmi Társaság szervezésében, és ebben a műfajban alighanem ez a legcsaládiasabb rendezvény, legalábbis szerző tapasztalatai szerint. Szárnyukat bontogató fiataloknak nyújt képzést és élményt, szokás szerint próza, líra és kritika műhelyre tagoltan, kiscsoportos munka keretében. A műhelyeket egy-egy idősebb, rangosabb alkotó vezeti. Az idei táborozás a történelem és az irodalom kapcsolódásaira összpontosított, tartalmas programokkal és baráti légkörben, a tehetséges fiatalok láttán pedig szerző kérges szíve egészen meglágyult.

Verőfényes, igazi nyári időszakot élünk, körös-körül zöld a világ – nem csoda, hogy a lágyabb szívű, ám pohosodásnak indult szerző úgy döntött: a vasárnapi táborzárást követően nem tér vissza az undok fővárosba, hanem még néhány napon keresztül emberhez méltó életet él, a Dunántúlon csavarogva. Kalandozó kedvét jelentősen növelte, hogy hű drótszamarával, nyelvújítási nevén körduplánnyal érkezett Vénekre. Így hát a nem is annyira kicsi Kisbajcson és Bácsán keresztül eltekert Győrig, másnap pedig továbbindult délnek, a megyeszékhelytől ötven kilométerre fekvő Pápa irányában.

Az út felénél, Győrszemere után következik Tét. Szerző elsőre viccesnek tartotta, hogy ez a négyezer lakosú nagyközség 2001 óta hivatalosan város. Hanem aztán kutakodott kissé a múltban, és megtudta, hogy Tét a 18. századtól 1908-ig város volt, vagyis az ezredfordulón nem el-, hanem visszanyerte a rangot. Mellesleg meglepő, hogy Tét 1786-ban az akkori kétezer lakosával az egész vármegye második legnépesebb települése lehetett… Nevét az egykori Teth nemzetségről kapta, amely már a tatárjárás előtt kihalt, legalábbis az okiratok 1228-ban említik őket utoljára. Ez a vidék ősi besenyő lakóhely volt, és állítólag a tősgyökeres tétiek az elmagyarosodott besenyők leszármazottai. Itt született 1788-ban Kisfaludy Károly – szülőháza, pontosabban szülőkúriája mára elpusztult, emlékmű áll a helyén. Bátyja, Sándor bölcsője Sümegen ringott, de gyermekkorát ő is Téten töltötte. A Magyar Tudományos Akadémia alapító tagja, a Kazinczyval barátságot ápoló pap költő, Pázmándi Horváth Endre is itt jött a világra, és később rövid ideig plébánosként szolgálta a helyi közösséget.

Vissza a Pápa felé kanyargó, egészen jó minőségű útra. Tétnek nincs önálló vasútállomása, a szomszédos Gyömörével osztozik meg rajta. Szerző elgurult a kopott vasúti épület mellett; megállapította, hogy ezen a helyen nem a lét, hanem Tét határozza meg a tudatot, majd a gyömörei Patkó büfé (cégtáblája szerint: Sör, bor, üdítő, zene, játékgép) mellett örömmel látta, hogy a Ságvári utca nevét pirossal áthúzták, és alá új fémtábla került: Akác utca. Ez roppant mód üdvözlendő, Isten éltesse a gyömörei képviselő-testületet! Igaz, hogy csak három évtizeddel a rendszerváltás után cserélték le a terhelt nevet, de ők legalább megtették. Országszerte hány önkormányzat volt képtelen erre, azzal a hivatkozással, hogy jaj, de sok pénzbe kerülnének az új utcatáblák, és milyen sok plusz munkája lenne a jegyzőnek és az okmányirodistának… Szerző abszurdnak és botrányosnak tartja, hogy 2021-ben még mindig számtalan közterület hirdeti kommunista bűnözők, sőt Szamuely Tibor-féle gyilkosok nevét – ha ő lenne a belügyminiszter, rendeletben rögzítené: nem részesülhet a központi költségvetésből olyan város és falu, ahol bolsevik utcatáblák találhatók, punktum.

A ligetekkel szegélyezett út a mókás nevű Szerecseny felé visz. Ám hogy sikerült-e eljutni odáig, sőt Pápáig, az csak a jövő heti írásból fog kiderülni – addig mindenki találgathat lázasan, hűha.

Zsille Gábor